Fehérfarkú ichneumon
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Státusz: nem veszélyeztetett
|
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Ichneumia albicauda G. Cuvier, 1829 |
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
A fehérfarkú ichneumon (Ichneumia albicauda) a mongúzfélék családjába tartozó ragadozó. Az „ichneumon” név „felkutatót” jelent.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése, élőhelye
Otthonos csaknem egész Afrikában, és megtalálhatjuk az Arab-félsziget déli részén is. A XX. sz. első felében Kisázsiából is rendszeresen említették. Egy alfaja, az Ichneumia albicauda widdringtoni (Gray) Európában él. Ez a spanyol ichneumon (melon, meloncillo) Dél-Spanyolország völgyeit lakja, szinte kizárólag az eszparto fűvel benőtt nádasokat és lapályokat. Mindenütt a síkvidéket szereti, attól sohasem távolodik messzire. Egyiptomban folyók bozótos partjain, sűrű nádasokban tartózkodik.
[szerkesztés] Megjelenése
Megnyúlt, hengeres törzsét kurta lábak tartják. Feje kicsi, szeme meglehetően kicsi, szembogara kerek vagy tojásdad. Fülei rövidek, kerekdedek. Hegyes orra rövid, csupasz, a középvonalában barázda húzódik. Hátsó, és mellső lábain is öt-öt ujj nő; bundája durva, szőre hosszú. A felső ajak csupasz gödre jó fajtabélyeg. Negyven, rendszerint jól fejlett fogán erős gumók nőnek; az első előzápfog gyakran elcsenevészedik.
A régi egyiptomiak szentként tisztelték és a „fáraók patkányának” nevezték. Hérodotosz beszámolt arról, hogy az ichneumont minden városban szent helyeken bebalzsamozva temetik el. A régiek jól ismerték, miként küzd az ichneumon a kígyók ellen, de megfigyeléseiket legendás mesekörrel fonták körül; több ilyen történet maradt fenn Sztrabón, Aelianus és mások írásaiban.
A kifejlett ichneumon jóval nagyobb a házi macskánál, testhossza ugyanis eléri a 65, farka a 45 cm-t, de a ténylegesnél kisebbnek látszik, mert lábai alacsonyak: csak ritkán látni 20 cm-nél magasabb vállú hímeket. Termete meglehetősen karcsú, de azért a hasonló termetű cibetmacskaféléknél jóval vaskosabb: egy kifejlett ichneumon akár a 9 kg-ot is elérheti. Talpa csupasz; ujjait csaknem közepükig rövid úszóhártya köti össze. Farkán hosszú a szőr, ezért a töve igen vastagnak látszik, mintha csak a test folytatása lenne. Szeme tája csupasz, kicsiny, villogó, kerek szembogara előugrik. Füle rövid, széles és kerekített.
Fartáján lapos, középen nyíló tasakja van. Bundája egészen különleges: a rozsdasárga, sűrű, gyapjas szőrt 6–7 cm hosszú, szálkás sörteszőrök födik. Ezeken a nemesszőrökön fekete és sárgásfehér gyűrűket láthatunk. Fakósárga hegyük az egész bundának zöldesszürke színt kölcsönöz – ez nagyszerűen illik az állat élőhelyéhez. Feje és háta sötétebb, oldala és hasa fakóbb. Lába és farka vége fekete. Járása olyan, mintha csúszna a földön, mert hosszú, lecsüngő szőre elfödi lábait.
[szerkesztés] Életmódja
Nappalra bozótosban, nádasban húzza meg magát, és a sűrűben keskeny, de nagy gonddal tisztogatott utak vezetnek mély, de nem túl tág vackába. Az ilyen lyukakban a nőstény a tavaszi, vagy az első nyári hónapokban 2–4 kölyköt szül; ezeket sokáig szoptatja, és a hímmel együtt még igen sokáig kísérgeti.
Szokásai és értelmi képességei a hasonló alakú nyestre emlékeztetnek, miként ahhoz hasonlít kellemetlen bűze, furfangja, ügyessége és vérszomja is, de annál félénkebb, óvatosabb és gyanakvóbb. Aránylag nagy területet barangol be, de lehetőleg mindig takarásban bujkál, és rendkívül óvatosan jár. Nappal vadászik és felfal mindent, amit csellel megkaparinthat: az emlősöket a nyúltól, madarakat a tyúktól, lúdtól lefele. Megeszi még a kígyókat, bogarakat, férgeket és a gyümölcsöt is. Egyaránt veszedelmes a tyúkólakra és a galambdúcokra. Vadászatán elsősorban szaglása vezeti. A nyári hónapokban családostól vadászik; a kölykök ősszel önállósulnak.
Fogságban könnyen szelídíthető.
