Clairvaux-i Szent Bernát
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Clairvaux-i Szent Bernát, Saint-Bernard de Clairvaux, Sanctus Bernardus Claraevallensis (Fontaines, 1090– Clairvaux, 1153. augusztus 20.) francia egyházi író, hittudós. Az egyháztörténet egyik legfontosabb személyisége, a 12. század egyik szellemi vezéregyénisége, nagy hatású szónok, aki európai jelentőségű eseményekben játszott főszerepet. 1174-ben, III. Sándor pápa uralkodása alatt avatták szentté, 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatták.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Feltehetően capeting eredetű lovagi család sarja volt, fiatalon lépett be a châtillon-i kolostorba, majd 1112-ben a cîteauxi cisztercita kolostor tagja lett. 1115-ben alapította meg a clairvauxi cisztercita rendházat, amely hamarosan komoly hírnévre tett szert.
[szerkesztés] Tanítása
Munkáit latin nyelven írta. Fő műve, a „De consideratione” (A megfontolásról, 1148 körül) III. Jenő pápának ajánlott, bizonyos értelemben előreformációs írás világos képet fest a korabeli egyház helyzetéről. Nagy hatású írásai: a „De moribus et officio episcoporum” (A püspökök erkölcseiről és kötelességéről); a „De conversatione” (A tárgyalásról); a „De gratia et libero arbitrio” (A kegyelemről és a szabad akaratról) a keresztény misztika legkorábbi dokumentumai. Élesen elítélte Pierre Abélard dialektikáját, a híres sens-i zsinaton vádat emelt ellene, s „Contra errores Abaelardi” (Abélard tévedései ellen) című vitairatának hatására ítélték el és zárták be Abélardot. „Sermones” (Beszédek) címen összegyűjtött prédikációi szónoki mesterművek, kortársai e prédikációk miatt „doctor mellifluusnak”, mézajkúnak nevezték. Egészében véve konzervatív felfogású gregoriánreformját „De cantu seu correctione antiphonarii” (Az egyházi ének vagy az antiphonárium helyesbítése) című tanulmányában fejtette ki. Fennmaradt körülbelül ötszáz levele is.
[szerkesztés] Egyházpolitikai tevékenysége
A Hugues de Payns vezetésével 1120 körül létrejött, aszketikus lovagrend 1128-ban, a troyes-i zsinaton – amelyen Bernát részt vett – nyert recepciót. A zsinatot követően rögzítették a rend reguláját, amelyet a benedeki regula alapján Bernát szerkesztett. Payns nagymester felkérésére, 1132-1135 között összeállította ’A templomos lovagokhoz: Az új lovagság dicsérete’ c. írását, amelyben a háborúság értelmét, a rend szerepét és küldetését tárja fel, vallási-szellemi távlatokat adva annak.
Skizma, 1130-1136
1130-ban, Honoriusz pápa halála után az egyházi és világi méltóságok a II. Anaklét és II. Ince pápákat egymással szemben támogató pártra szakadtak, Bernát – a szerzetesrendek tagjaihoz hasonlóan - Ince pápa mellett foglalt állást, akit tevőlegesen is, vitatkozva, a pápai udvarban gyakorta megfordulva támogatott, és a skizma feloldásában - Anaklét lemondatásában - rendkívüli szerepet játszott. Anaklét illegitimitásának állítása, Ince pápa helyzetének fokozatos megerősödése segítette kimunkálni Bernátnak az Egyház egységére, mint a kereszténység univerzalitásának zálogára vonatkozó elképzelését.
A II. keresztes hadjárat
1145-ben trónra lépett III. Jenő pápa , és a bizánci császár elutasítása után fogadta az antiochiai fejedelem oltalomkérését. A hadjárat kihirdetését Bernátra bízták, aki az egyházfőnek engedelmeskedve, 1146 húsvétján Vézelay-ben – bár feltehetően személyesen nem volt jelen – gyújtó hangú, lendületes beszéd útján, meg is tette azt. A német-római császár, III. Konrád vonakodott a - később kudarcba fúló - hadjáratban való részvételtől, azonban Bernát sikerrel meggyőzte őt, miközben a Rajna-vidéken pogromok sorozata indult. Bernát, a zsidóság kiválasztottságát vallotta, és elítélte a zsidókkal szembeni támadásokat.
[szerkesztés] Források
Katolikus lexikon
Jean Leclercq: Clairvaux-i Szent Bernát.Történelmi portré. 2006. ISBN 963 9642 63 0
Catholic Encyclopedia.[1]
[szerkesztés] Művei (latin nyelven)
S. Bernardi Claraevallensis opera omnia [2]