Caius Licinius Macer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Caius Licinius Macer (Kr. e. 2. század vége – Kr. e. 66), római politikus, szónok, történetíró.

Kr. e. 73-ban néptribunus volt, e minőségében síkraszállt a néptribunusok jogainak helyreállításáért, amelyeket Sulla dictaturája megszüntetett. Cicero praetorsága idején, Kr. e. 66-ban zsarolással vádolták, s amikor elítélték, öngyilkosságot követett el. Apja volt a költő Caius Licinius Calvusnak. Beszédei nem maradtak ránk, csupán utalásokból ismerjük őket. Néptribunusként hevesen támadta a Sulla-párti optimatákat, s Sallustius „Historiae” című művében ilyen értelemben mond szónoklatot. Feltehetően ugyanekkor mondotta el „Oratio in Caium Rabirium” (Vádbeszéd Caius Rabirius ellen) című szónoklatát is. Rétori tevékenységéről Cicero eléggé kemény bírálatot ad, minthogy Macer politikája élesen eltért az övétől. Megrótta bőbeszédűségéért, közönségességéért, de egyúttal elismerte éleselméjűségét és ügyes szerkesztésmódját.

Fő műve „Annales” (Évkönyvek) című munkája volt, amely legalább 16 részből állt, s amely Róma alapításától tárgyalta az eseményeket, a második részben már a pürrhoszi háborút említve. A mű időrendben feltehetőleg csak a második pun háború kirobbanásáig jutott (Kr. e. 264), ennek ellenére a későbbi történetírók csak Róma korai történetére vonatkozó megjegyzéseit említik. A mű fennmaradt töredékei alapján stílusa meglehetősen archaikus volt, így Livius és Dionüsziosz Halikarnasszeusz után a korabeli történetírók már nem nagyon olvasták. Ez azért sajnálatos, mert Macer – eltérően az ókori történetírás általános gyakorlatától – igyekezett művében eredeti dokumentumokat is felhasználni, így a libri lintei-t, azaz a magistratusok vászonra írott feljegyzéseit, s látta az ardeai szerződés hivatalos szövegét is, ezen kívül pedig igyekezett bizonyítékait részletesen kifejteni. Művének hibaként mindössze annyi róható fel, hogy meglehetősen eltúlozta a Liciniusok nemzetségének szerepét a római történelemben.