Baloldal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A baloldal a politikai eszmék, ideológiák azon csoportja, mely nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a pusztán személyes (magán) érdekek ellenében, elutasítva a hagyományos jobboldali társadalom szemléletet. A baloldali irányzatok általában támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, a egyenlőségre törekvést és a multikulturálisságot. Ezek támogatottságának mértéke szerint a baloldalt ideológiailag több ágra osztjuk: Szociálliberalizmus, Liberális szocializmus, Populizmus egyes formái, Szociáldemokrácia, Szocializmus, Kommunizmus, Marxizmus, Anarchizmus, Zöld politika, Progresszivizmus, Vallásos baloldal.

Tartalomjegyzék

1 Története
2 Jellemzők
3 Híres, egyértelműen baloldali személyek
4 Lásd még
5 Források

[szerkesztés] Története

Az elnevezés a nagy francia forradalomra vezethető vissza, ugyanis a liberálisok a Nemzeti Konventben az elnöktől balra foglaltak helyet.

Az ipari forradalom kiszélesedésével a baloldali politika elsősorban a munkások életkörülményeivel és jogaival kezdett el foglalkozni, illetőleg általánosságban véve az összes szegényebb társadalmi réteg problémáinak megoldását tűzte ki céljául. Ahogy a szabadságjogok elterjedtek, a baloldal „békés” része (tehát a liberálisok, szocialisták és szociáldemokraták) a bőrszíntől és származástól független egyenjogúságra helyezte a hangsúlyt. Napjainkban a baloldal egy része a liberálisokkal összefonódva támogatja a szabad piacot és a globalizációt, radikálisabb csoportjaik azonban ragaszkodva eredeti elveikhez ragaszkodva továbbra is a pénzuralom megszüntetésében látják a szegény rétegek felemelésének módját.

[szerkesztés] Jellemzők

Mérsékelt formái

A politikában a baloldal a reformok, a gyors társadalmi változás híve. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában 1918 után a szociáldemokrácia, amely a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik.

Szélsőséges formái

A baloldal radikális irányzata a kommunizmus. A kommunizmus már rögtön az 1917-es kialakulásánál ágakra bomlott. A bomlás később is folytatódott, s létrejött például a sztálinizmus, a maoizmus, a különféle avantgárd kommunista irányzatok. A különböző kommunista államok diktátorai gyakran igyekeztek saját tanokat kialakítani a kommunista eszméken belül.

Az kommunizmus vezető és legsikeresebb része sokáig a szovjet típusú marxizmus-leninizmus volt, amelynek tézisei szerint az osztályharc során a dolgozó osztályok, a munkások és parasztok osztálya szükségszerű győzedelmet arat a tőkés polgári, illetve a feudális arisztokrata osztályok felett. A nemzet csupán egy „vadhajtása” a történelemnek, jelentősége a szabadságjogokkal megszűnik, és az emberek végül mind egyenlőek lesznek.

Az igen ígéretes ideológia azonban a 20. században bebizonyította, hogy nem képes a hosszú távú fennmaradásra. Az osztályharc embermilliók életét tette tönkre, ráadásul a kommunisták gyakran alkalmazták a terrort is. Végeredményben egy elnyomó, bürokratikus jellegű uralmon alapuló új osztálytársadalom jött létre vele, amely a munkásokat és földműveseket ugyanúgy elnyomta, mint a többi társadalmi csoportot.