The Plant
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A The Plant Stephen King máig befejezetlen és magyarul kiadatlan folytatásos elektronikus regénye, amelynek hat része 2000-ben jelent meg az interneten.
A történet első változata 1982-re nyúlik vissza, amikor is összesen 226 példány készült a műből King saját kiadójában, a Philtrum Pressben a család és barátok számára, karácsonyi ajándékként.
King első, A Golyó című sikeres internetes megjelenését követően döntött úgy a 2000-es év elején, hogy szintén az interneten keresztül teszi közzé a The Plant című folytatásos, immár átdolgozott regényt.
Az első rész 2000 júliusában jelent meg a saját honlapján. A második rész megjelentetését attól tette függővé, hogy az olvasók legalább 75%-a fizet-e olvasás előtt vagy után az első részletért.
A későbbiekben módosított ezen a gyakorlaton, és a negyedik, valamint ötödik részt annak ellenére megjelentette, hogy csak az olvasók kb. 50%-a fizetett a letöltésért.
Az ötödik rész utószavában King azonban azt közölte az olvasókkal, hogy a hatodik (és egyben leghosszabb) rész lesz az utolsó, amelyet egyelőre megjelentet, ám ez még nem jelenti a történet végét. Az immár teljesen ingyenesen letölthető hatodik rész 2000 decemberében jelent meg a honlapon.
Az író először csak szüneteltetni akarta a projektet, amíg egyéb műveken dolgozik, ám 2006 februárjában a művészi kudarcnak nevezte a projektet a Voice of America című amerikai rádiós műsorban, és úgy nyilatkozott, hogy minden bizonnyal nem fogja folytatni a regényt.
|
|||
---|---|---|---|
Bibliográfia | |||
Regények és novelláskötetek: Carrie (1974) • Borzalmak városa (1975) • Rage (Richard Bachman néven, 1977) • A ragyogás (1977) • Éjszakai műszak (novellák, 1978) • Végítélet (1978) • A Holtsáv (1979) • The Long Walk (Richard Bachman néven, 1979) • Tűzgyújtó (1980) • Cujo (1981) • Roadwork (Richard Bachman néven, 1981) • A Setét Torony I: A harcos (1982) • A remény rabjai (kisregények, 1982) • A menekülő ember (Richard Bachman néven) (1982) • Christine (1983) • Állattemető (1983) • Ezüst pisztolygolyók (1983) • A Talizmán (Peter Straubbal közösen, 1984) • Sorvadj el! (Richard Bachman néven, 1984) • Csontkollekció (novellák, 1985) • Az (1986) • A sárkány szeme (1987) • Tortúra (1987) • A Setét Torony II: A hármak elhívatása (1987) • A rémkoppantók (1988) • Halálos árnyék (1989) • Végítélet (1990) • Titkos ablak, titkos kert / A Napkutya (kisregények, 1990) • Hasznos Holmik (1990) • A Setét Torony III: Puszta földek (1991) • Bilincsben (1992) • Dolores (1993) • Rémálmok és lidércek (novellák, 1993) • Nem jön szememre álom (1994) • A két Rose (1995) • A halálsoron (1996) • Rémület a sivatagban (1996) • A rendcsinálók (Richard Bachman néven, 1996) • A Setét Torony IV: Varázsló és üveg (1997) • Tóparti kísértetek (1998) • Tom Gordon, segíts! (1999) • Atlantisz gyermekei (1999) • Álomcsapda (2001) • A Fekete Ház (A Talizmán folytatása; Peter Straubbal közösen, 2001) • Rémautó (2002) • Minden haláli (novellák, 2002) • A Setét Torony V: Callai farkasok (2003) • A Setét Torony VI: Susannah dala (2004) • A Setét Torony VII: A Setét Torony (2004) • The Colorado Kid (2005) • A mobil (2006) • Lisey története (2006) • Blaze (Richard Bachman néven) (2007) • Duma Key (2008) | |||
Non-fiction: • Danse Macabre (1981) • Az írásról (2000) • Faithful: Two Diehard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season (Stewart O'Nannel közösen, 2005) | |||
Elektronikus könyvek: A Golyó (2000) • The Plant (2000) | |||