Thai boksz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A thai boksz, eredeti nevén muaj thai (thai nyelven มวยไทย, angol átírással Muay Thai) thaiföldi harcművészeti módszer.

[szerkesztés] Története

A muaj thai története a Thai törzs (jelentése: szabad) vándorlásaival kapcsolódik össze.

A törzs a 12–13. században a dél-kínai Juang-Xi, Sichuan és Hubai tartományokból vándorolt a mai Thaiföld területére. Egy régi thai legenda megemlít egy Nai Khanom Tom nevű harcost, akit a burmaiak elfogtak és sokáig fogságban tartottak. Egy ünnepség alkalmával a burmai király harci játékokat szervezett, amin a thai fogoly is részt vehetett. A küzdelmek során 10 burmai harcost győzött le. A királynak annyira megtetszett a thai fogoly harcmodora, hogy jutalomból szabadon engedte. Ma is évente rendeznek tornákat a tiszteletére.

Egy másik, 14. századi legenda szerint két harcos csatája döntötte el, hogy ki legyen a jövendő király. A történet úgy hangzik, hogy az öreg Sen Muang Mu király halála után fiai, Fang Keng és Ki Kumkan nem tudtak megegyezni, hogy ki kövese a trónon. Mivel a konfliktus polgárháborúval fenyegetett, a két fél követői megegyeztek, hogy küzdelmet szerveznek, amely dönt a trónörökös személyéről. A Ji Kumkan pártjából való harcos győzött, így Ji Kumkan lett a király.

A thai boksz népszerűsége egészen 1560-ig vezethető vissza, amikor Naresuen Siami király burmaiak fogságába esett. Szabadulását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy le kell győznie a burmaiak bajnokát. Ez sikerült neki, és ettől kezdve Thaiföldön nemzeti sport lett a thai boksz. Fénykorát azonban két évszázaddal később, Pra Chao Sua (Tigris király, 1703-1709) uralkodása alatt élte.

A II. világháború után a bokszolás nagy népszerűségnek örvendett. Ma a 18-45 év közötti professzionális thaibokszolók száma több mint 1500. Ők naponta mintegy három órát edzenek, a több mint száz thaiföldi tábor valamelyikében.

[szerkesztés] Harcmodor

A muajthai több tekintetben különbözik a karatétól és a kungfutól; a rúgásokat és ütéseket teljes erőből viszik be, nem fogják vissza őket. Fénykorának idejében, a Tigris király uralkodása alatt (lásd története) súlycsoportok, és szabályok nélküli, szabad küzdelemről volt szó. Csupasz lábakkal harcoltak, az alkarokat néha kenderrel tekerték körbe. Amennyiben mindkét harcos beleegyezett, a kezükre törött üveget erősítettek.

A harcosok még ma is mezitláb küzdenek, bokagumit viselve lábukon és ökölvívó kesztyűt a kezükön. Manapság is nagy népszerűsége van az úgynevezett bandázs harcnak. Ekkor a harcosok nem viselnek kesztyűt, csak bandázst a kezükön. A formagyakorlatok, „katák” mára már eltűntek a gyakorlás repertoárjából. A koncentrációt, az erőt, a reflexeket, az időzítést állandó küzdőgyakorlatokkal fejlesztik. Ezen kívül rúgó és ütőzsákokon gyakorolnak. A szükségtelen sérülések elkerülése érdekében az edzéseken védőfelszerelésben gyakorolnak. A zene, a tradicionális tánc (vai khru és ram muaj), amit a mérkőzések előtt, valamint a mérkőzések alatt játszanak, speciális vonzerőt és megkülönböztetést kölcsönöz a muaj thainak. A küzdelmet ritmikusan követő zenekarban dob, pengetős és jávai fúvós hangszer szerepel.

A harc előtti rituálé a vai khru (tisztelet a mesternek). Ezután a harcos eltáncolja a ram muajt. Ezáltal a harcos megtisztítja a szívét a félelemtől, és felkészül a küzdelemre. Közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt veszik le a mongkont, azt a fejpántot, amit a rituálé alatt a fejük köré tekerve viselnek, ami a hagyományos viselet része. A mongkon állítólag az ősi időkben rongyba tekert imatekercsekből állt, amit olyan szorosan tekertek a fejre, az a küzdelmek alatt sem jött le. A harcosok úgy tartották, hogy ez megvédi őket a szerencsétlen sérülésektől.