Teszlek Süveg

Kalapok közt keresgélve
Találsz talán szebbet,
De nem hordott még fején a föld
Nálam eszesebbet!
Én vagyok a Teszlek Süveg.
A híres? Naná!
Más sapkákkal ne végy engem
Egy kalap alá!
Én látom mit senki más:
hogy mit rejt a fejed.
Próbálj fel, és menten mondom,
hol van a helyed.
Ha vakmerő vagy s hősi lelkű,
Házad a Griffendél.
Oda csak az kerül, ki
Semmitől se fél.
Hugrabugnak nyájas népe
békés igazságos.
Oda mész, ha türelmes vagy
S jámbor-ez világos.
A bölcs öreg Hollóhátban,
Éles elmék várnak.
Kiknek a tanulás kaland,
Oda azok járnak.
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,
Ne is tekints másra:
A Mardekár való neked.
Ott lelhetsz sok társa.
Hát vegyél fel, és ne remegj!
Forog ez az agy!
Bár nincsen mancsom,nálam mégis
Jó kezekben vagy!

Új koromban – eltelt már
vagy ezer év azóta –,
Élt e földön négy nagy mágus;
róluk szól e nóta.
Hősi lelkű Griffendél,
kit tágas sík nevelt;
Szép Hollóhát – ifjúsága
zord hegyek közt telt;
Szelíd szívű Hugrabug,
kies völgyek lánya;
S ravasz Mardekár – hazája
erdők ingoványa.
Kell egy mágus-tanház – vélte
a hőskor négy bölcse.
A Roxfort lett közös álmuk
s munkájuk gyümölcse.
Kezdetektől volt egy külön
háza mind a négynek,
Hiszen ki-ki más-más virtust
tartott fő erénynek.
Bátor szívű ifjak gyűltek
Griffendél köré.
Hollóhát az észt helyezte
mindenek fölé.
A szorgosokhoz húzott mindig
jó Hugrabug szíve.
S a becsvágyók közül került ki
Mardekár sok híve.
Egy kérdésre kereste még
a négy bölcs a választ:
Holtuk után az ifjaknak
házat vajh ki választ?
Griffendél fejéhez kapott,
levett róla engem;
észt töltött belém a négy, s ím:
Teszlek Süveg lettem.
Húzzatok hát fületekre,
ne tátsátok szátok!
Megtudjátok menten, melyik
ház illik hozzátok!

Hajdan mikor új voltam még,
négy mágus összeállt,
s eldöntötték, létrehoznak
egy varázstanodát,
hol az ifjak hallgathatják
oktatóik bölcs szavát,
s továbbíthatják a vének
tudásuknak legjavát.
Sokan mondták, nemes a cél,
melyért a Négy síkra száll;
nem hitték, hogy valaha is
rút viszály közékük áll.
Mély barátság fűzte egybe
Griffendélt és Mardekárt;
jóban-rosszban összetartott
Hugrabug és Hollóhát.
De jaj, egységük víg napját
széthúzásnak bús éje
követte – és errol szól
a Teszlek Süveg meséje.
Szólt Mardekár: „Az jöjjön, ki
mágus szülok gyermeke.”
Szólt Hollóhát: „Azt tanítsuk,
kinek éles az esze.”
Szólt Griffendél: „Iskolánkba
bátor ifjak jöjjenek!”
Szólt Hugrabug: „Énelőttem
egyenlő minden gyerek.”
Véleményük különbözött,
össze mégse vesztek.
Eldöntötték, mindannyian
felelősek lesznek
egy-egy házért, mely az övék:
így Mardekár; teszem azt,
magához hívhatott minden
tiszta vérűt és ravaszt.
Hollóhátnál az okosok
hasznát látták eszüknek;
bátor lelkű társaik meg
Griffendélhez kerültek.
Hugrabughoz ment a többi.
De akkoriban még
négy hű barát volt a négy ház,
szent volt a szövetség.
Sok-sok évig honolt béke
köztük, s egyetértés;
Mígnem végül kapzsi becsvágy,
sima szó, kísértés
Egymás ellen fordította
a négy büszke házat,
és közöttük féltékenység,
gyűlölködés támadt.
Egy ideig már-már úgy tűnt
a Roxfortnak vége –
hiszen barát barátnak lett
esküdt ellensége.
Végül aztán egyik reggel
elment a vén Mardekár;
és az ádáz tusa nyomban
véget is ért; haj, de már
nem lett újra egy, mi egy volt,
s négy házunk azóta
bús emlékét őrzi annak,
mit elsírt e nóta.
Így eshetett, hogy megkaptam
kényszer szülte posztomat.
Kár, hogy ami egyben teljes,
négybe épp én osztom azt.
Dalomba pár újabb strófát
azért szövök ma bele,
mert, bár elvégzem a munkám,
sejtem, kárt teszek vele.
Régi bűbáj kötelez rá,
hogy betöltsem tisztemet,
de oldom, mit kötni kéne –
s ebből, félek, baj lehet.
Éber szemmel lássátok meg
mind a baljós jeleket!
Veszély les ránk! Ártó szándék,
zord ellenség fenyeget!
Egység kell most, összefogás;
ha széthúzunk, elveszünk…
És most jöjjön a beosztás.
Essünk túl rajta, gyerünk!