Teherszállító repülőgép
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A teherszállító repülőgép az utasszállító repülőgépből fejlődött ki, általánosságban véve a gyors szállítást igénylő, nagy (harc)értékű áruk mozgatására használják. Kezdetben, az 1920-as évek elejétől a polgári utasszállító gépekből átalakított gépeket gyakran mostohább körülmények között, alacsonyabb ellátási szinten kiépített repülőterekről kellett üzemeltetni. Ezen gépek még főként az utasszállítást kiegészítő csomagszállítók voltak, később a 30-as évek elejétől, a megfelelő típusok kifejlesztésével váltak igazán teheráru szállítókká. A 20. század háborúiban, főleg a második világháború előtt és annak elején nagy számban alkalmaztak civil teherszállító repülőgépeket, amik egyre nehezebben tudták ellátni a dinamikusan fejlődő harchelyzetek diktálta igényeket. Ezért a harctéri tapasztalatok alapján megfogalmazódtak a katonai teherszállító repülőgépek legfontosabb paraméterei, a velük szemben támasztott követelmények. Sebességük a világháború miatt rohamosan fejlődő motorok és hajtóművek következtében kétszeresére, háromszorosára, teheremelő képességük a sokszorosára nőtt, mint elődeiké. Ezeket a katonai teherszállító repülőgépeket a Föld minden pontján bevetették már. A világháború után alkalmazni kezdett légcsavaros gázturbinákkal, és később a gázturbinás sugárhajtóművekkel mind sebességük, mind teheremelő képességeik megtöbbszöröződtek, ezzel különféle típusaik alakultak ki. Az 1950-es évek második felétől egyre jobban fejlődő civil légiszállítási iparág szükségessé tette, hogy az utasszállító gépekből áruszállító változatokat is kifejlesszenek. Ezen gépek utastere egy órán belül átalakítható teherszállító géppé. A 21. század elejére a légi áruszállítás fejlődése évente – az utasszállítás 5–6 %-kal való évenkénti növekedésével arányosan – tovább nő.
Fontosabb légiszállító válallatok: UPS, FedEx, DHL, Antonov Design Bureau stb.
Nemzetközi szervezete az IATA (International Air Transport Assotiation – magyarul Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történet
[szerkesztés] Polgári teherszállító repülőgépek
[szerkesztés] Dugattyús robbanómotoros repülőgépek
- ANT–6
- Junkers F 13
- Junkers G 23/24
- Junkers G 38
- Junkers Ju 52 Tante Ju
- Junkers Ju 90
- Focke-Wulf FW 200A/B Condor
- R6V Constitution
- Airspeed AS.57 Ambassador
[szerkesztés] Légcsavaros gázturbinás repülőgépek
[szerkesztés] Gázturbinás sugárhajtóműves repülőgépek
- Aero Spacelines Pregnant Guppy
- Aero Spacelines Super Guppy
- Aero Spacelines Mini Guppy
- Airbus A300-600ST Beluga
- Airbus A380F
- BAe 146
- Boeing 707F
- Boeing 727F
- Boeing 747F
- Boeing 747 Space Shuttle Carrier Aircraft
- Boeing 747 Large Cargo Freighter
- Boeing 767F
- Boeing 777F
- Lockheed L–1011 TriStar
- McDonnell Douglas_MD–10
- McDonnell Douglas_MD–11
[szerkesztés] Rakétahajtású teherszállító repülőgépek
[szerkesztés] Katonai teherszállító repülőgépek
[szerkesztés] Katonai vitorlázógépek
- DFS 230
- Airspeed AS.51 Horsa
- Waco
- Messerschmitt Me 321
- Junkers Ju 322 Mamut
[szerkesztés] Dugattyús robbanómotoros repülőgépek
- Junkers Ju 52/3m Tante Ju
- Savoia-Marchetti SM.75
- Junkers Ju 90
- Focke-Wulf FW 200C Condor
- Arado 232 Tausendfüßler
- Messerschmitt Me 323 Gigant
- Douglas C–47 Skytrain
- Curtis C–46 Commando
- Douglas C–54 Skymaster
- Hughes H–4 Hercules – 1 db épült belőle.
- Fairchild C–82 Packet
- Douglas C–74 Globemaster
- Fairchild C–119 Flying Boxcar
- Boeing C–97 Stratofreighter
- Douglas C–124 Globemaster II
- Fairchild C–123 Provider
- Tupoljev TB–3
- Liszunov Li–2
- Antonov An–2 Colt
- SNCAN Noratlas
[szerkesztés] Légcsavaros gázturbinás repülőgépek
- Antonov An–24
- Antonov An–26
- Antonov An–30
- Antonov An–32
- CASA C.212 Aviocar
- CASA CN–235
- EADS CASA C–295
- Aerospatiale/MBB (ma már EADS) C–160 Transall
- Alenia G.222 Panda
- Alenia/Lockheed Martin C–27 Spartan
- Lockheed C–130 Hercules
- Douglas C–133 Cargomaster
- Antonov An–12 Cub
- Antonov An–70
- EADS A–400M
- Antonov An–22 Anteusz
[szerkesztés] Gázturbinás sugárhajtóműves repülőgépek
[szerkesztés] Könnyű szállítógépek
- Antonov An–72 Coaler
- Antonov An–74 Coaler
[szerkesztés] Közepes szállító repülőgépek
[szerkesztés] Nehéz szállítógépek
- Lockheed C–141 Starlifter
- Boeing C–17 Globemaster III
- Lockheed C–5 Galaxy
[szerkesztés] Lábjegyzetek
[szerkesztés] Lásd még
- Kísérleti repülőgép
- Teherszállító légitársaságok – angol wikipedia
- Légiszállítás – angol wikipedia