Tauszert
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Elődje: Sziptah |
Egyiptomi fáraó XIX. dinasztia |
Utódja: Széthnaht |
|||||||||||||||
| Tauszert | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Tauszret | |||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Uralkodása | i. e. 1188–1185 | ||||||||||||||||
| Prenomen |
Szitré Meritamon Ré leánya, Ámon kegyeltje |
||||||||||||||||
| Nomen |
Tauszert Szetepenmut A hatalmas; Mut választottja |
||||||||||||||||
| Apja | Merenptah (?) | ||||||||||||||||
| Anyja | Tahát (?) | ||||||||||||||||
| Férje | II. Széthi | ||||||||||||||||
| Sírja | KV14 | ||||||||||||||||
Tauszert az ókori egyiptomi XIX. dinasztia nyolcadik, utolsó fáraója. II. Széthi özvegy feleségeként eleinte régensként uralkodott mostohafia, a törékeny egészségű Sziptah helyett, majd fáraóvá nyilvánította magát és társuralkodóként kormányoztak. Sziptah halála után is igyekezett megtartani a hatalmat, de nem járt sikerrel.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Származása
Szülei kilétéről nem tudni biztosat; lehetséges, hogy Merenptah fáraó leánya volt, így férje egyben a testvére vagy féltestvére is, de az is elképzelhető, hogy nem, mivel sehol nem viseli a „király leánya” címet[1]. Az ékszereket, melyeket Széthivel együtt adományoztak a KV56-os sír tulajdonosa számára, megtalálták a sírban[2].
Férje halála után a szíriai Bay kancellárral együtt uralkodtak a gyermek fáraó, Sziptah nevében. Bay már korábban is fontos szerepet töltött be az udvarban, az ötödik uralkodási évben azonban kegyvesztetté vált és kivégezték[3].
[szerkesztés] Uralkodása
Tauszert, bár már ténylegesen uralkodott korábban is, csak Sziptah uralkodásának ötödik éve körül vett fel teljes fáraói titulatúrát. Nem tudni, ennek volt-e valami köze Bay kivégzéséhez ugyanezen évben[4]. Nem kezdte újra az évek számozását; Sziptah uralkodásának éveit is a sajátjáénak tekintette.[5] Valószínűleg ő rendelte el Sziptah neveinek eltüntetését az ifjú fáraó sírjából, sajátjáéban pedig II. Széthiére cseréltette le Sziptah nevét[6].
Uralkodása alatt kibővíttette sírját és megkezdte egy halotti templom építését a Ramesszeum mellett, de ezt nem fejezték be. Feltehetőleg expedíciókat indíttatott a Sínai-félsziget türkizbányáihoz. Szobrait megtalálták Héliupoliszban és Thébában, feliratait Abüdoszban, Hermopoliszban, Memphiszben és Núbiában.
Rövid uralkodásának polgárháború vetett véget, melyben végül Széthnaht győzött, aki megalapította a XX. dinasztiát, és igyekezett Tauszert és Sziptah nevét eltüntetni a történelemből, magát II. Széthi közvetlen utódjának tüntetve fel[7].
Tauszert Királyok völgye-beli sírját (KV14), melyet férje uralkodásának második évében kezdtek el építeni, és később kétszer kibővítettek – egyszer a régensség ideje alatt, egyszer pedig Tauszert egyeduralma alatt – végül Széthnaht foglalta el. Szarkofágját később újra felhasználták, VI. Ramszesz egyik fia, Amonherkhopsef temetéséhez[8] (KV13). Tauszert múmiájának sorsáról nincs adat, bár egy múmiát, melyet a KV35-ben Széthnaht koporsófedelében találtak, egyesek az ő múmiájának tartanak[1].
[szerkesztés] Titulatúra
- A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ókori egyiptomi címek szócikkben.
| Hórusz-név |
|
Kanaht Merimaat Az erős bika, Maat kegyeltje |
|||||||||||||||||||||||
| Nebti-név |
|
Geregkemet Uafjaszut Egyiptom alapítója; ki aláveti (Egyiptomnak) az idegen földeket |
|||||||||||||||||||||||
| Arany Hórusz-név |
|
||||||||||||||||||||||||
| Alsó‑ és Felső‑Egyiptom királya |
|
Szitré Meritamon Ré leánya; Ámon kegyeltje |
|||||||||||||||||||||||
| Ré lánya |
|
Tauszert Szetepenmut A hatalmas; Mut választottja |
[szerkesztés] Forrás
- ^ a b Aidan Dodson & Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson, 2004, ISBN 0-500-05128-3, p.286
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., p.183
- ^ Pierre Grandet, L'execution du chancelier Bay O. IFAO 1864, BIFAO 100(2000) pp.339-345
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., pp.176,183
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., p.183
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., p.176
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., pp.176-177
- ^ Dodson–Hilton, op.cit., p.183
