Szilvási Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Szilvási Lajos

Szilvási Lajos (Szolnok, 1932. január 13. – Budapest, 1996. november 9.) magyar író, újságíró.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Munkássága
3 Regényei
4 Idézetek Szilvási Lajostól
5 Források

[szerkesztés] Élete

1950-ben érettségizett Keszthelyen. 1950-53 között az MTI munkatársa volt, majd a Szabad Népnél, a Szabadságnál, az Igazságnál dolgozott. 1957-58-ban az MTI külpolitikai főosztályán rovatvezető, kiadványszerkesztő. 1958-tól 1977-ig az Újítók Lapja olvasószerkesztője, 1977-től a Delta főszerkesztő-helyettese volt. Romantikus-kalandos történetei, olvasmányos lektűrjei tették népszerűvé. 27 regénye jelent meg (nyolcat külföldön is közreadtak).

[szerkesztés] Munkássága

Első regényei a második világháborúban s az azt követő évtizedekben játszódnak, kalandosak, cselekményük pedig fordulatos. Erkölcsi példaadással rendelkeznek, bár nem mindig párosulnak történelmi hitelességgel, nem festenek igazán hű képet a korszakról, a környezetről. A hatvanas évektől kezdve regényhősei fiatal értelmiségiek, akiknek hányatott életét próbálja ábrázolni.

További kedvelt témája a fiatalok felnőtté válása a szexualitás, a gondolkodás és főleg a munkavállalás, önállósodás terén. Művei nemcsak szórakoztatóak, hanem komoly tanulságokként is szolgálnak és a fiatalságot figyelmeztetik, hogy a fiatalkori hibák, milyen súlyos következményekhez vezethetnek.

[szerkesztés] Regényei

Középiskolások (1953)
Riadó a tárnák felett (1955) – kisregény
Fény a hegyek között (1956)
Csillaghullás (1960)
Bujkál a Hold (1960)
Appassionata (1961)
Egyszer-volt szerelem (1961)
Nem azért született (1962)
Kinek a sorsa? (1964)
Albérlet a Síp utcában (1964)
És mégis őrizetlenül (1964)
Fekete ablakok (1965)
Ködlámpa (1967)
Ott fenn a hegyen (1967)
Születésnap júniusban (1969)
Kipárnázott kaloda (1969)
Légszomj (1970)
Vízválasztó (1972)
Ördög a falon (1973)
Egymás szemében (1976)
Hozomány (1978)
Karácsony (1979)
Lélekharang (1981)
Szökőév (1982)
A néma (1985)
Kamaszok
Jegenyék
Metszéspont

[szerkesztés] Idézetek Szilvási Lajostól

"Be kellene táplálnom magamba hogy ezek után Attila megszűnt létezni. Nekem létezni. Azt a srácot én törlöm a nyilvántartásból, még akkor is ha Attila a neve. És akkor is ha miatta éreztem életemben először hogy remeg a bőröm körül a levegő. Pedig most is remeg. Plusz a szemem is ég. Miatta. Leoltom a villanyt és visszafekszem. Sötétben a pléd alatt könnyebb kiáztatni a szép szemeimet."

"Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek..."

„Nem vagyok beteg, hanem még mindig van bennem valami maradék abból az állítólagos emberi agybajból, amit a felelősségtudat címszónál találhatsz meg a tudományos akadémia értelmező szótárában. Örömest elvesztettem volna tőled a fejem, ha ez az említett gátlás végleg kikopott volna belőlem. Sajnálom. Hiányos volt az önnevelésem, például elfelejtettem megtanítani magam arra a gyakorlati jelszóra, hogy utánam az özönvíz. Tartsd magad távol tőlem. Okom van rá, hogy így akarom.”

„…. az embereknek… az a szerencsétlenségük, hogy nem veszik észre önnön megváltozásukat, de ha egy perdöntő pillanatban próbára tétetnek, elárulják magukat.”

"Két ember, akiket véletlenül egyazon helyre dobtak a körülmények, és közülük az egyik úgy hiszi, egymásnak szánta őket a sors, a másik pedig nem mond ellent neki..."