Széchényi György
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Széchényi György (néha Széchenyi írásmóddal is előfordul) (Kisszécsény, 1592 – Pozsony, 1695. február 18.) esztergomi érsek.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
Köznemesi végvári vitézcsalád sarja volt. Alsóbb iskoláit Gyöngyösön és Nagyszombatban, a bölcsészetet is itt, a teológiát 1625-től Bécsben végezte. 1631-ben szentelték pappá. Három hónapig káplán volt Vág-Sellyén, majd 1632. február 20-tól esztergomi kanonok. 1643. november 20-án csanádi, 1644-ben pécsi, 1648-ban veszprémi, 1658-ban győri püspök lett, majd 1668. április 18-án kalocsai érsek és egyúttal a győri püspökség adminisztrátora. 1671-ben tagja volt a protestáns prédikátorok ellen létesült pozsonyi vértörvényszéknek. 1681-ben Bécsben I. Lipót király jelenlétében tartotta aranymiséjét. 1685. március 21-én lett esztergomi érsek. Egy bibornok „a bőkezűség és adakozás csodájának” nevezte őt. Ő alapította következő intézményeket: a győri, budai, kőszegi, esztergomi, egri, pécsi jezsuita kollégiumok; a vasvári domonkos-rendi, a somogyi és esztergomi ferences, a budai kapucinus, az egri szervita, a somorjai paulinus, az illavai trinitárius, a kismartoni és lajtahidi Ágoston-rendi, végül a pozsonyi Orsolya- és Clarissa-kolostorok; a budai papnevelde, a gáyri, budai, lőcsei és trencséni nemes finöveldék. A török háborúkban megsebesült katonák javára 337 000 forintot bocsátott I. Lipót király rendelkezésére. 1683-ban (a majdnem egész Nagyszombat városával együtt tűz által elpusztított) Szt. Istvánról elnevezett papnevelő intézetet helyreállíttatta. Az udvar képviseletében részt vett az I. Rákóczi Györggyel folytatott linzi béketárgyalásokon. A Wesselényi-összeesküvés idején eredménytelenül járt közben az elítéltek ügyében a királynál. Számos latin nyelvű beszéde nyomtatásban is megjelent.
[szerkesztés] Halála
- Végrendeletében 180 000 forintot hagyott Buda és Esztergom várainak kijavítására.
- A Pallas Nagy Lexikona Nagyszombatot, a Magyar Életrajzi Lexikon Pozsonyt jelöli meg halálozásának helyéül.
[szerkesztés] Emlékezete
- Levelezését Miller Jakab Ferdinánd adta ki nyomtatásban. I – II., (Bécs, 1807).
- Szobra Érsekújvárott áll.
[szerkesztés] Források
- A Pallas Nagy Lexikona
- Magyar Életrajzi Lexikon
Előző érsek: Szelepcsényi György |
Esztergomi érsek 1685–1695 |
Következő érsek: Kollonich Lipót |