Simon István
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Simon István (Bazsi, 1926. szeptember 16. – Budapest, 1975. július 7.) magyar költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Szegényparaszti családban született a Veszprém megyei Bazsin. Édesapja Simon István, édesanyja Mosner Gizella volt. Elemi iskolába szülőfalujában járt, a gimnáziumot Sümegen végezte. 1944 decemberében behívták katonának, majd szovjet hadifogságba esett. 1947-ben tért haza. Ekkor befejezte félbehagyott középiskolai tanulmányait és leérettségizett. 1948-tól Népi-, majd Eötvös-kollégistaként a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán tanult, ahol 1952-ben kapott magyar–német szakos tanári oklevelet. 1948-tól a Csillag és az Új Hang közölt tőle verseket. 1952-1955-ben a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa, 1955-1956-ban az Új Hang főszerkesztője, 1957-től a Kortárs egyik alapítója és rovatvezetője, 1964-től 1971-ig főszerkesztője volt. 1963-tól országgyűlési képviselő, 1971-től haláláig a Színház- és Filmművészeti Főiskola magyar irodalom tanára, ugyanettől az évtől a Magyar Írók Szövetségének titkára, 1974-től főtitkárhelyettese. Bazsin helyezték örök nyugalomra. Bronzból készült síremléke és domborműve (1981) Laczkó Ibolya (1942-1995) szobrászművész és kiváló művész munkája.
[szerkesztés] Költészete
[szerkesztés] Verseskötetei
- Egyre magasabban (1944)
- Tanú vagyok (1950)
- Hajnali lakodalmasok (1952)
- Érlelő napok (1953)
- Nem elég (1955)
- Himnusz az értelemhez (1956)
- Felhő és árnyéka (1956)
- Pacsirtaszó (válogatott versek, 1958)
- A Jangce vitorlái (1959)
- Februári szivárvány (1959)
- Almafák (1962)
- Gyümölcsoltó (válogatott versek, 1964)
- A virágfa árnyékában (esszék, 1964)
- Szőlő és gesztenye (1966)
- Verőfény (válogatott versek, 1968)
- Forró égöv alatt (útirajzok, 1969)
- Gyalogútról a világba (1970)
- Örök körben (1973)
- A magyar irodalom (esszé, 1973)
- Bakony (Reismann Jánossal közösen, 1973)
- Rapszódia az időről (1975)
- Gyönyörű terhem (válogatott versek, 1976)
- Írószobák (interjúk, 1976)
- A sümegi vadgesztenyék (1979)
[szerkesztés] Díjai
- József Attila-díj (1952, 1954, 1967)
- Kossuth-díj (1955)
- SZOT-díj (1971)
- Graves-díj (1975)