Rajna–Majna–Duna-csatorna
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Rajna–Majna–Duna-csatorna a világ leghosszabb belvízi útja. Hossza 3483 km, a hozzá kapcsolódó folyószakaszokkal együtt 12 000 km. 1992. szeptember 15-én adták át.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A Duna és a Rajna összekötésének terve Nagy Károlytól ered. Ő tervezte el, hogy az északi folyású Rajna és a Délre folyó Duna összekötése kiváló hadi és kereskedelmi lehetőséget jelentene. 793-ban a földmérői kijelölték azt a helyet, ahol a Duna és a Majna (Rajnába ömlik) mellékfolyóinak medre 1800 méterre voltak egymástól, és már abban az évben elkezdték a munkálatokat. Az akkori összekötésnek az vetett véget, hogy az esőzések elmosták a kiásott csatornákat és többen belefulladtak a rájuk zúduló sártengerbe. Megvalósítását mind a közlekedés, mind a hadsereg vezetése igényelte. Európán belül a XX. századig nem volt jó a kontinentális szárazföldi közlekedés. A hadseregek szállítási problémái nem csupán a harcoló alakulatok szállításával voltak összefüggésben, hanem az utánpótlás szállításával is állandóan küzdeniük kellett. A Duna pedig fontos hadi út volt, elég csak Búvár Kundra, a Nándorfehérvárnál vagy a Mohácsnál vívott csatákra gondolni. Ha lett volna összeköttetés a kontinensen át, akkor minden irányból könnyebb lett volna a terjeszkedés, de jobb lett volna a kereskedelem is.
1836-ban kezdték építeni a Lajos-csatornát (I. Lajos bajor királyról kapta a nevét), amelyet 1846-ban adtak át. Ez a csatorna a Dunát és a Majnát kapcsolta össze. Építése közlekedési okokból valósult meg és kezdettől fogva népszerű hajózási útvonallá vált. A Majna és a Duna medre közötti két mellékfolyót kapcsolták össze. A csatorna fizikailag létezett, többen nagy kedvvel használták is, de keskeny méretei és zsiliprendszerei miatt nem tudott versenyre kelni a partja mellett épült vasúttal: a vasút gyorsabb volt. 1891-ben a bajor csatorna-egyesület kezdeményezte, hogy a csatornát alakítsák át úgy, hogy eredeti céljának megfelelően hasznosíthassák. 1921-ben megalapították a müncheni központú Rhein-Main-Donau AG-t (Rajna-Majna-Duna Rt.). A vállalat alapos tervezésbe kezdett, hiszen a szabályozott rész hosszabb a Szuezi-csatornánál és a Panama-csatornánál is. A tervezés és megvalósítás nagyon alaposan lett végrehajtva. Először is egész évben hajózhatóvá tették a Majnát és a Dunát. Ez különösen azért figyelemre méltó, mert ha egy folyó évi 300 napon át hajózható (a XXI. században), akkor már ideális állapotnak tekinthető, de a vállalat már akkor egész évi hajózással számolt! Ez a szabályozással együtt járó munka a Majnán 1962-ben, a Dunán 1985-ben ért véget, 33 zsilip megépítésével. Olyan gátrendszert építettek ki, amely biztosította a nagyobb hajók haladásához szükséges vízmélységet. A Majna-Duna csatornán (Lajos csatorna) tizenhat zsilipet hoztak létre. Ez hatalmas munka volt, hiszen át kellett vinni a csatornát a kontinentális vízválasztón, ahol elvileg nem lenne képes áthaladni egy folyó. A csatorna teljes hosszában 1992. szeptember 15-én lett hajózható.
[szerkesztés] Útja a Majna és a Duna között (a Lajos-csatorna)
A Majna melletti Bamberg településtől indul a csatorna. Az első folyómeder a Regnitz folyóé. Ezen jut el a meder a kontinentális vízválasztóig. Onnan lefele a Sulz, Ottmaring és az Altmühl folyón halad a csatorna és Kelheim településnél éri el a Dunát.
[szerkesztés] Környezetvédelem
A megépítéskor azt gondolták a tervezők, hogy gondosan járnak el. Először elgátolták a folyót, majd a medret kikotorták, felépítették a műtárgyakat és visszaengedték rá a folyót. Minden törmeléket elszállítottak és teljes füvesítést hajtottak végre. Rá sem lehet ismerni a környékre, hogy milyen nagy munkálatok színhelye volt. Gondoskodtak a zsilipek energiatakarékos működtetéséről. Ezek az úgynevezett takarékos zsilipek. Ezen zsilipek gravitációval, szivattyú nélkül biztosítják az áramoltatott víz 60%-át. A csatorna partjainál fákat és bokrokat ültettek, így dús növényzet borítja ahol nem kikötői részen halad át. A környezetvédelemmel mégis gondok akadtak, amikor 1977-ben Az Altmühl partja melletti Riedenburg lakói tüntetni kezdtek. 1982-ig ment e miatt a vita azon, hogy sérül-e Altmühl környezete a csatorna építésével. A kiutat Reinhard Grebe mérnök jelentette, aki ott élt, rajongott a környezetért, ugyanakkor szeretett volna csatornát is. Ő már 1972 óta részt vett a tervezésben, de ekkor javasolta, hogy nem szabad kiegyenesíteni a folyót és a holtágakat felölteni. Helyette sok nádast, félszigetet, öblöt képzelt el, amelyek megvédik a nagy hajók keltette hullámoktól a vízben élő állatokat. Grebe dolgozta ki a környék környezetvédelmi tervét, amely mintaértékűnek számít azóta is a tájépítészetben. A Környezetvédelmi Minisztérium rendeletet hozott, mely szerint az építési alap 5%-t kell a környezetvédelemre fordítani. Grebe 1972-1992 között folyamatosan egyeztetett minden érintettel, hogy olyan megoldások szülessenek, melyek mindenkinek megfelelőek. Ő mondta, hogy 5 évig veszekedtek, majd 15 évig vitáztak és a vita alakította ki a tökéletes megoldást. A kiépített táj élővilága ideálisnak mondható, az emberek kedvelt kirándulóhelye lett, új házak épültek a parthoz közel. A környék idegenforgalma fellendült, felvirágoztatva a települések lakóinak helyzetét. A városok vízellátása javult, a vízben szegény területeken tavakat létesítettek. Több, mint 120 híd létesült, hogy a közlekedés szárazföldön se váljék lehetetlenné. A vízválasztótól lezúduló víz áramot is szolgáltat, egy München méretű városnak elegendő áramot termelve.
[szerkesztés] Csatornahíd
Az építők sokat adtak a gazdaságosságra. Három helyen néztek azzal a kihívással szembe, hogy a csatornát hegyoldalak között kellett vezetni. E miatt a Zenn, a Rednitz és a Schwarzach folyók érintett szakaszain felüljárót építettek a folyóvíznek! Ezek hidak, amin átmegy a folyómeder és hajók járnak benne! A leghosszabb ilyen híd 220 méter hosszú és megerősített acélból készült.
[szerkesztés] Gazdaságosság
A folyók összekötése lehetővé tette a csatornán át az olcsó és energiatakarékos áruszállítást. Az európai kereskedelmi flotta tolóhajói egy-egy szállításnál 2 tehervonatot megtöltő árumennyiséget képesek szállítani, a vasúthoz képest 1/3 áron. Kamionokkal összevetve: száz óriás kamion árukészletét képes egy hajó környezetbarát és olcsó, energiatakarékos módon szállítani. Bizonyos speciális termékek hajón szállíthatók a leggazdaságosabban, így a csatornának folyamatosan élénk a forgalma. A környékén élők nagyon sokat nyertek az idegenforgalommal és a személyes környezetük rendezésével. Áttételesen nyertek a holland és németek is, mert nagy úszó szállodáikkal sokszor egészen a Fekete-tengerig lehajóznak. Holland és német kereskedők már a magyar Duna-szakaszon is megjelentek hajószállítási szolgáltatásaikkal (a MAHART visszaszorult és nincsen magyar szállodahajó). Elmondhatni, hogy a nyugatiak nyertek a csatornán, de a magyar vállalatok nem készültek fel, hogy éljenek a csatorna kínálta lehetőségekkel. Az Európai Unió a VII. közlekedési folyósnak tartja. A hozzá kapcsolódó keletebbre eső Duna-szakaszok fejlesztésére pénzt ad, de Magyarország a vízlépcső-botrány miatt egyelőre semmilyen fejlesztést nem hajlandó végezni, holott pont a német példa mutatja, hogy van környezetbarát megoldás a hajózhatóvá tételre.
[szerkesztés] Nehézségek
Az EU kiemelt helyen kezeli a csatornához kapcsolódó Duna-szakasz hajózhatóságát, de Magyarország nem tesz semmit, hogy a Duna legalább évi 300 napon át hajózható legyen (máshol nagyrészt évi 365 nap a hajózható napok száma). A magyar szakasz sokszor hajózhatatlan. Volt olyan magyar politikai javaslat, mely szerint a magyar részek miatt új szabványt kellene a nyugati vállalatoknak tervezni, de ez gazdaságilag értelmetlen volt. Egyrészt a hajók merülésének csökkentése miatt a hajók szélességét kellett volna növelni. E miatt minden zsilipet át kellett volna alakítani, valamint a nyugati és balkáni országok teljes flottáját (több milliárd euro) le kellett volna cserélni. E helyett van az EU támogatása, hogy 2014-ig hajózható legyen a Duna Mohácsig, bármilyen vízállásnál.
A csatorna megnyitása után a Duna jugoszláviai szakasza sok időn keresztül szinte hajózhatatlan volt a háború vagy a lebombázott átkelők miatt.
