Rámájana
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Rámájana (szanszkrit nyelven: Ráma élettörténete) (Kr. e. utolsó századok?), szanszkrit nyelvű indiai eposz. Terjedelme 7 könyv, mintegy 48.000 verssor.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tartalma
A tulajdonképpeni cselekményt az eposz 2-6. könyve tartalmazza. Az 1. és a 7. könyv utólag hozzátoldott bevezetést, illetve az eposz cselekményétől független legendákat tartalmaz.
Az 1. könyv keretelbeszélése szerint Ráma Visnu isten megtestesülése, aki azért született a földre, hogy legyőzze a démonokat.
Dasaratha király elhatározza, hogy erényekben bővelkedő fiára, Rámára ruházza hatalmát, második felesége azonban irigységből kicsikarja a királytól, hogy a trónt az ő fiának, Bharatának adja, Rámát pedig száműzze. A másik fivér, Laksmana követi bátyját a száműzetésbe. Az őserdőben Ráma feleségét, Szítát elrabolja a démonok tízfejű királya, Rávana, s Lanká (Ceylon) szigetére repül vele. Ráma és Laksmana a királyné kiszabadítására indul. Hamarosan szövetségesre találnak a majmok királyában, akit öccse megfosztott trónjától. Legyőzik a trónbitorlót, s a hálás majomkirály Ráma szolgálatába rendeli egész népét. Minisztere, Hanumán, a Szélisten fia száz mérföldes ugrással Lanká szigetén terem, s hírt ad Szítának. A majmok ledöntött hegycsúcsokból hidat vernek az óceánon, nagy csatában megütköznek a démonokkal, Ráma megöli a démonkirályt, kiszabadított feleségével hazatér, s elfoglalja elhunyt apja trónját.
A 7. könyv a cselekmény lezárását követő epilógus: a szóbeszéd hírbe hozza Szítát a démonkirállyal, mivel sokáig volt a házában. Ráma eltaszítja feleségét, aki a száműzetésben ikreket szül neki. A fiúkat Válmíki remete neveli fel, megtanítja nekik az általa szerzett eposzt, magát a Rámájanát, amelyet a fiúk előadnak apjuknak, aki visszafogadja őket. E legenda szerint a mű szerzője a máshonnan ismeretlen Válmíki.
[szerkesztés] Jellemzése
Rámának Visnuval való azonosítása – amelyről az eredeti, 2-6. fejezet nem tesz említést – a későbbiekben meghatározta a mű sorsát, ennek következtében ugyanis a mű a hindu vallás Ráma-hívő felekezetének valóságos szent könyve lett, s valamennyi indiai nyelvre korán lefordították. A legjelentősebb Tulszídász hindu nyelvű átdolgozása, a „Rámcsaritmánasz”. Hindu szemmel Ráma az eszményi férfi, Szítá az eszményi feleség mintaképe. A mű a népi színjátszásban mind a mai napig előfordul, nem ritka, hogy ezen előadások több napig tartanak.
Meglehetősen nagy terjedelme ellenére a tulajdonképpeni eposz (2-6. fejezetek) jól megszerkesztett, egységes mű. Leírásai terjengősebbek az európai eposzokénál, ez azonban összhangban áll a korabeli indiai esztétika követelményeivel, mindazonáltal még távol áll a későbbi szanszkrit epika mérhetetlen dagályosságától. Bár témája tulajdonképpen népmese, ezáltal bővelkedik természetfeletti elemekben, hősei jól megrajzolt (bár természetesen idealizált) alakok. Versformája a hagyományos epikus slóka, a fejezetzáró versek azonban a későbbi szanszkrit irodalmi gyakorlat követelményei szerint eltérő versformákban íródtak.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
