Pozsonyi csata
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Pozsonyi csata
[szerkesztés] Előzmények
896-tól a honfoglaló magyarok törzseinek végleges letelepítésével párhuzamosan Árpád fejedelem megszervezte és kiépítette a gyepürendszeren alapuló határvédelmi hálózatot is. A németség jól látta hogy érdekeit veszélyeztetve milyen fontos katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medenceben. Emlékeztek még a hunok, később az avarok fojtogató évtizedeire, s arra is, hogy a Fischa melletti tárgyalásokra (904 nyara) meghívott Kurszán vezért és kíséretét legyilkoltatták ("in dolo malo"). Gyermek Lajos (893-911) tanácsadói egyetértettek egy megelőző (preventív) támadás megindításában. Amikor aztán Árpád egyik lovas hadteste Szászországot is feldúlta (906), el is határozták a megtorló támadást. Evégből sereget toboroztak, melynek vezéreként Luitpoldot nevezte ki Lajos király. Hogy rangban is megfeleljen a tisztségre, az eddigi őrgrófot hercegi rangra emelte.
[szerkesztés] A csata lefolyása
A sereget Lajos tervei szerint két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold lett, a délié pedig Ditmár/Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. Árpád gyepüőrzői már idejekorán tudatták a nagy sereg készülődését. A lovas tyumenek/tömények időben összegyülekeztek. A fővezér maga Árpád lett, s fiai vezették a hadosztályokat: Tarhos(43 éves), Üllő (41), és Jutas (35). Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellénség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján (907. július 3.) taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg (a tízezerből), s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt (kb 40000 fő). Árpád a Ditmár vezette sereget július 5.-re lovas íjászaival teljesen felőrölte. Ezt követően a teljes sereg az éjszaka folyamán átúsztatott a Duna baloldalára, ahol két napos küzdelemben megsemmisítették a Luitpold vezette ötvenezer fős sereget. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf. A menekölőket az üldöző lovasság levágta, s Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, s üldözésbe fogott. A visszaütő magyar lovasság megsemmisítette az "üldözőket". A menekülő király is csak nehezen jutott csak el Passauig.A páratlan győzelmet kihasználva a magyar tömények messze nyugatra az Ostmarkba nyomulva a német grófságokat behódoltatták. Vagyonukat, életüket, közigazgatásukat meghagyták, de adót kellett fizetniök a mindenkori magyar fejedelemnek.
[szerkesztés] A csata következményei
Az ötnapos csatában Árpád olyan súlyos sebet kapott, hogy nemsok idő múlva bele is halt. Mindhárom felnőtt fia is holtan maradt a csatamezőkön. (Az öt fiúból már csak a tizenéves Zsolt/Zolta maradt az élők sorában, mert a legidősebb testvér Levente még a honfoglalás során esett el, mikor Bizánc-Bolgárországi irányból fedezte az Alduna vonalában a honfoglalókat.) Az elesett Luitpud helyére fia, Arnulf lépett. Apja után megkapta a Bajor Markgráf tisztet, s a király őt is herceggé tette. Árpád unokáját, Üllő lányát kapta feleségül, akit Scheyerben Ágnes névre kereszteltek. Minden nyugati ország tudomásul vette, hogy "védőpajzsuk" a pozsonyi csatában megsemmisült. Magyar gyepüvé, felvonulási területté vált a Noricum/Avaria/Ostmark/Avarische Mark néven nevezett terület az Enns-Salzach, illetve a Fischa-Lajta-Bécsi erdő által határolt területen. Az Arnulffal kötött szerződés értelmében a magyarok szabad átvonulási jogot szereztek az Augsburg területén túlra is, amit a későbbiek során ki is használtak.
[szerkesztés] Forrás
Katona Sándor: Árpád (Koronás Kerecsen Kiadó, 2007.)
