Vita:Pauleta
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ez a szócikk témája miatt a Labdarúgásműhely érdeklődési körébe tartozik. Vegyél részt a szócikk szerkesztésében! |
||
| Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. | ||
| Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |||
|
A szócikk értékelői egyelőre nem hagytak a besorolással kapcsolatos megjegyzéseket a lapon. Ha teheted, nézd át a szócikket, és írd le észrevételeidet itt.
|
|||
|
|||
[szerkesztés] Személyes Információk
Ezt a szakaszt a cikkből vágtam ki. Átfogalmazva, forrásokkal alátámasztva bedolgozható a cikkbe. Samat üzenetrögzítő 2008. április 18., 02:47 (CEST)
Pauleta pályafutásának eleje egyáltalán nem azt sejtette, hogy egyszer majd úgy beszélünk róla, mint klasszis támadóról. Tizenhét évesen egyike volt a Porto utánpótláskorú futballistáinak, ám klubja nem tartott rá igényt. Pauleta ekkor fogta magát, hazament az Azori-szigetekre, elhelyezkedett egy szállítmányozási cégnél, és amúgy hobbiból elszegődött az Uniao Micaelenséhez játszogatni. (Szülőhelyére amúgy roppant büszke – széttárt karokkal végrehajtott gólörömével például a sziget névadó madarát próbálja jelképezni.) Emigyen fogva Pauleta eddigi pályafutása a legtöbb mai portugál klasszisétól gyökeresen különbözik. Teljességgel ismeretlen játékos volt hazájában, mielőtt külföldre szerződött: felnőttként már sohasem járt a környékén sem a három ottani nagycsapatnak, de még az első osztályban sem futballozott. Így aztán – Figótól, Capuchótól, Rui Costától, Joao Pintótól eltérően – az 1989-ben és 1991-ben U20-as világbajnokságot nyerő Aranygenerációnak sem volt tagja. Huszonkét éves korában még a teljesen ismeretlen Uniaóban terelgette a labdát, egészen elfogadható szinten, lévén a másodosztályú Estoril szerződtette. Az Estorilban pedig elkezdte ontani a gólokat. Első – és mint később kiderült, utolsó – ottani idényében tizenkilencig jutott, amire felkapta a fejét a spanyol másodosztályban szereplő Salamanca portugál mestere, Joao Alves. Meggyőzte klubjai vezetőit: neki kell ez a játékos, aki aztán a Segunda Divisiónban sem aprózta el, első salamancai évében 19 gólt szerzett a feljutó gárdában! A Primera Divisiónban "megtorpant", első élvonalbeli idényében csak 15 találatig jutott. A Deportivo La Corunának azonban ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy négymillió dolláros lelépési díj ellenében magához csalogassa. Karrierje két galíciai éve cseppet sem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Elég csak arra utalni, hogy 2000-ben Pauleta 31 meccsen játszott, de csak tizenegyszer kezdőként. Nyolc gólig azért így is eljutott… Az a tény vigasztalhatta, hogy 2000-ben, búcsúzásként a bajnoki aranyérmet és a Spanyol Szuperkupát is elhódította a Deporral – élete első trófeáit.
Amolyan mentőövként jött neki az Arsenalhoz távozó Sylvain Wiltord utódát kereső francia címvédő Bordeaux hatmillió dolláros – akkori teljesítményéhez képest kissé talán túlzott – ajánlata, amelyet el is fogadott. Kamatostul megszolgálta a vételárát! 2001-ben – Sonny Anderson mögött – második, 2002-ben – Djibril Cissével holtversenyben – első lett a francia góllövőlistán, 2002-ben Ligakupát nyert a Girondins-nel, ráadásul kollégái őt választották meg a Division I legjobb játékosának.
Innentől fogva már a válogatottban is meghatározó futballistának számított. Eleinte ugyan senki sem értette a beválogatását – ne feledjük, egyetlen valamirevaló portugál klubban sem szerepelt felnőttként! –, de a fent említett meccsen Hollandiának lőtt pazar gólja az utolsó kétkedőket is elhallgattatta. (S akiket még az sem, azoknak ott volt a lengyelek elleni találkozó…) Az akkori portugál keretből ő volt az egyetlen, aki mind a tíz vb-selejtezőn pályára lépett, nyolc találatával ő lett a luzitánok házi gólkirálya. Már 2000-ben tagja volt egyébként az Európa-bajnokságon bronzérmet szerző csapatnak, igaz, összesen 67 perc játéklehetőséget kapott. (A nyitó meccset például azért kellett kihagynia, mert a Magyarország elleni lisszaboni selejtezőn kiállították.)
A világbajnokság után is hátán vitte a Bordeaux-t: 37 meccsen 23 gólt szerzett (csupán három találattal maradt le a gólkirályi címet elnyerő Shabani Nondától), majd a nyáron el is vitte a Ronaldinhót elveszítő Paris Saint Germain. Új állomáshelyén sem vallott szégyent, első párizsi idényében 37 találkozón 18-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját, jelentősen hozzájárulva a piros-kékek bajnoki ezüstérméhez, míg a kupában még hathatósabban segített: a PSG az ő találatával hódította el idén a Francia Kupát a Chateauroux ellen.
De ami még fontosabb: időközben a portugál válogatott vitathatatlanul elsőszámú támadójává nőtte ki magát.
