Opportunizmus
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az opportunista megalkuvó, kiegyezésre hajlandó, a mindenkori helyzethez viselkedésével alkalmazkodó, a pillanatnyi előnyökért a fontosabb célokat eláruló, önző és elvtelen személy.
Talán leggyakrabban a marxista irodalomban fordul elő, melyben a szó politikai értelemben vett jelentése a burzsoáziának, a munkásosztály harcának elárulásával engedményeket tevő személy.
[szerkesztés] Gyakorlatban
Karl Marx és Friedrich Engels egyaránt egész mozgalmi életükön át küzdöttek az opportunizmus megalkuvásával.
Többek között Rosa Luxemburg is felvette a harcot a kispolgári opportunizmussal. Mint szervező és mint agitátor, mint napi újságíró és mint teoretikus, aki így ír erről „Posszibilizmus, opportunizmus” c. írásában:
„Az opportunizmus egyébként olyan politikai játék, melyben kétszeres a veszteség: nemcsak az alapelvek vesznek oda, hanem a gyakoriati eredmény is. Teljesen téves ugyanis az a feltevés, hogy a legtöbb sikert engedmények útján lehet elérni. Mint minden nagy ügyben, itt sem a legravaszabbak a legokosabbak. Bismarck egyszer ezt mondta egy polgári ellenzéki pártnak: „Gyakorlati befolyástokat magatok teszitek lehetetlenné, ha mindig és eleve nemet mondotok.” Mint olyan gyakran, az öreg ebben is okosabb volt a vele egyívásúaknál. Valóban, egy polgári párt, vagyis egy olyan párt, mely a fennálló rendet egészében igenli, de amely e rend mindennapos következményeire nemet mond, afféle korcsképzodmény, se hús, se hal.”
Az évek során egyre inkább úgy tekintettek az opportunizmusra, mint a munkásmozgalom, és általában a radikális erők gyermekbetegségére.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Forrás
- Bakos Ferenc, Idegen szavak és kifejezések szótára