Nofernoferuré
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Nofernoferuré egyiptomi hieroglifákkal |
|||||||
|
(Más írásmód) egyiptomi hieroglifákkal |
|||||||
|
Nofernoferuré (i. e. kb. 1348–1343/42) ókori egyiptomi hercegnő a XVIII. dinasztia idején; Ehnaton és Nofertiti lánya[1].
Nofernoferuré Ehnaton 8. vagy 9.[2] uralkodási évében született, a királyi pár hat leánygyermeke közül ötödikként[1], Ahet-Atonban, az apja által alapított új fővárosban. Neve („Ré legszebbje” vagy „Ré szépeinek szépe”) majdnem pontosan megegyezik nővére, Nofernoferuaton nevével; egyben ő az első, aki nem viseli nevében Aton napisten nevét, ami feltehetőleg azt hivatott hangsúlyozni, hogy a korábbi istenek kultuszának eltörlése Ré napistent nem érinti, hiszen Ehnaton őt azonosnak tartotta Atonnal.
Nofernoferuré a 13. vagy 14. uralkodási évben halhatott meg, talán az ebben az időben pusztító járványban. Elképzelhető, hogy a királysír Alfa termében temették el[1], a terem „C” falán négy nővérével együtt az ő nevét is felírták a hercegnők nevének felsorolásán (húga, Szetepenré már korábban meghalhatott), de később vakolattal letakarták; a Gamma terem B falának domborművéről pedig, mely Maketaton halálát vagy egy, a halála utáni megemlékezést ábrázol, Nofernoferuré hiányzik, a halott Maketaton előtt szüleiken kívül csak Meritaton, Anheszenpaaton és Nofernoferuaton Ta-serit látható.[3]
A déli sírok melletti törmelékhalomban, az egyik nagyobb méretű, befejezetlenül maradt sír mellett 1984-ben találtak egy Nofernoferuré öltözőszobája feliratú cserépdarabot, amiből arra lehet következtetni, a hercegnő esetleg túlélte apját, és már a királysír lepecsételése után halt meg, de még azelőtt, hogy Ahet-Atont elhagyták volna[4].
Nofernoferurénak egy bájos képmása fennmaradt Tutanhamon sírjának kincsei közt: a ládafedélen a hercegnő a gyermekek szokásos testtartásában látható, egyik ujját szája elé emelve. Érdekesség, hogy nevében Ré nevét itt nem a szokásos napkorong-hieroglifával írták, hanem fonetikusan.[5]
[szerkesztés] Források
- ^ a b c Aidan Dodson & Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson, 2004, ISBN 0-500-05128-3, p.156
- ^ Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon – Egy fáraó élete és halála (ford. Kákosy László; Budapest, Corvina, 1985; ISBN 963-13-2205-X), p.84
- ^ Joyce Tyldesley: Nefertiti – Egyiptom Napkirálynője (Debrecen, Gold Book, 2000) ISBN 963-9437-01-8, p.213
- ^ Cyril Aldred: Akhenaten, King of Egypt (London, Thames and Hudson, 1991) ISBN 0-500-27621-8, p.43
- ^ Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon (Corvina, 1985) ISBN 963-13-2205-X, p.193
- Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap