Nathaniel Hawthorne
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Nathaniel Hawthorne (születési neve: Nathaniel Hathorne) (Salem, 1804. július 4. – Plymouth, 1864. május 19.) amerikai regény- és novellaíró, az amerikai irodalom kulcsfigurája a 19. században.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Régi, törzsökös puritán családból származott. Egyik őse, John Hathorne (1641-1717) az 1692-es salemi boszorkányperek egyik bírája volt. Apja, a tengerészkapitány, 1808-ban halt meg Holland-Guyanában, családját szűkös anyagi körülmények közt hagyva hátra. Hawthorne anyjával és két nővérével Salemben és a Maine állambeli Raymondban nevelkedett. 1821 és 1825 között a Brunswick-i Bowdoin College-ban tanult, itt kötött barátságot a költő Longfellow-val, Franklin Pierce-szel, a későbbi elnökkel, és Horatio Bridge-dzsel. Iskolái elvégzése után elhatározta, hogy író lesz; anyjával élt salemi házukban, és történetek írásába kezdett. 1828-ban Fanshawe címmel egy regényt publikált, melyet azonban rövidesen megtagadott, a fellelhető példányokat összevásárolta és elégette. Első "igazi" kötetét folyóiratokban már publikált novelláiból állította össze, és először 1837-ben, majd az anyagot kétszeresére bővítve 1842-ben adta ki. 1839-ben eljegyezte Sophia Peabodyt, de házasságukra – anyagi nehézségek miatt – csak 1842-ben került sor. E két dátum között rövid ideig a Brook Farm nevű kísérleti jellegű, transzcendentalista kommunában élt, és a bostoni vámházban is dolgozott. Házassága után Concordba költözött, ahol barátságot kötött Emersonnal és Thoreau-val. 1846-ban újabb novelláskötetet adott ki. 1846 és 1849 között a salemi vámházban dolgozott, mint mázsamester. A sikert 1850-ben megjelent első regénye, A skarlát betű hozta meg. Ettől fogva jómódban élt, és egymás után adta ki újabb könyveit. Három gyermeke született. 1853-ban Pierce elnök konzulnak nevezte ki Liverpoolba. Ekkor családjával Angliába utazott, és ott élt egészen 1857-ig, amikor lemondott posztjáról, és három évre Olaszországba költözött. 1860-ban tért haza végleg Amerikába. Utolsó éveiben tehetségébe és műveinek értékébe vetett hite megrendült, és alkotóereje lassan elapadt. Ebből az időből csupán töredékek maradtak utána.
[szerkesztés] Művei
Novelláit három típusba sorolhatjuk. Az elsőbe esszéi és novellisztikus vázlatai tartoznak, melyeknek célja nem több, mint egy lelkiállapot, egy hely, egy táj vagy egy élmény érzékletes leírása. A második típust a krónikás jellegű novellák és anekdoták alkotják, amelyek New England múltjából veszik témájukat, és rendszerint valós történelmi tényeken alapulnak. Hawthorne legjobb, legismertebb novelláit a harmadik típusban találhatjuk. Ezek morális töltésű allegóriák a bűntudatról, meseszerű, gyakran fantasztikus történetbe ágyazva. Szinte minden alakját valami eltitkolt, gyakran önmaga előtt sem tisztázott bűn terhe nyomasztja, ami néha groteszk, de mindig borzasztó vezeklés terhét rója rájuk. Az ősi örökség, a puritán szellem mélyenjáró kritikája valósul meg itt, amely Hawthorne személyes, családi öröksége is volt. Ezekben a történetekben a korabeli Amerika különös, valótlannak tetsző mesevilágként jelenik meg, "ahol a legmerészebb ábrándokat és a legőrültebb lázálmokat is valóra váltják az élet mindennapjai".
[szerkesztés] Legfontosabb kötetei
- Másodjára elmondott történetek (Twice Told Tales) – 1837, 1842, elbeszélések
- Mohák egy régi paplakról (Mosses from an Old Manse) – 1846, elbeszélések
- Skarlát betű (The Scarlet Letter) – 1850, regény
- A hétormú ház (The House of the Seven Gables) – 1851, regény
- A hóember (The Snow Image) – 1851, elbeszélések
- Derűvölgy románca (The Blithedale Romance) – 1852, regény
- Átalakulás, avagy a Monte-Beni családrege (The Marble Faun) – 1860, regény
Novelláiból A lelkipásztor fekete fátyla címmel jelent meg magyar nyelvű válogatás 1979-ben. Néhány újabb fordítás folyóiratokban olvasható: A Hármasdomb rejtekén (Art Limes Almanach 1999), A nászi lélekharang, A séker menyegző (Holmi 2000/4), A képzelet sötétkamrája (Confessio 2007/1.), Látnoki képek (Holmi 2007/6., a teljes szöveg: www.holmi.org).
[szerkesztés] Irodalom
- Tóth Csaba: Hawthorne világa (Bp., Európa, 1982)
Hawthorne-ról szóló esszék, tanulmányok olvashatók az alábbi kötetekben:
- Lionel Trilling: Művészet és neurózis (Bp., Európa, 1979)
- Edgar Allan Poe válogatott művei (Bp., Európa, 1981)
- Malcolm Cowley: Az eltörölt idő (Bp., Európa, 1986)
- Jorge Luis Borges: Az idő újabb cáfolata (Bp., Gondolat, 1987)
