Michel de Montaigne

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Michel de Montaigne (1533, Périgord – 1592, uo.) francia esszéíró, filozófus.

Az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.

[szerkesztés] Élete

Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként Bordeaux városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580-1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi IV. Henrik bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.
Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen élte meg a felnőttkort.

[szerkesztés] Műve

Az Esszék egyes darabjai rövidebb, majd főleg a harmadik könyvben hosszabb etikai elmélkedésekből áll. A sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma – ezek leginkább visszatérő témái. Nem filozófiai általánosságokkal világítja meg tárgyát, hanem történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével. Az 1588-ban megjelenő utolsó, harmadik könyv Itáliaban tett útján szerzett tapasztalatait tárgyalja.
A fejezetek középpontjába egyre inkább ő maga kerül, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik. Barátjának, La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota lesz írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével. Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire Vergilius, Seneca, Cicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva el jut saját gondolatának megfogalmazásáig. Egyik híres gondolata – "Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált" (vagy: "halni tanulni")- , az I. könyv 30. fejezetének címe olyan Cicero-passzust gondol tovább, melyben Cicero Socratest idézi.

Montaigne a személyesség megteremtője az európai irodalomban: a később gondolataival sokat vitatkozó Blaise Pascal nemcsak elismeri úttörő voltát és jelentőségét, hanem hasonló érzékenységgel és kételyekkel alkot maga is. Jean-Jacques Rousseau gondolkodására is hatott.

Az egyik legismertebb francia népszerű-tudományos könyvsorozat címe (Que sais-je – kb. "Tudhatom én?" – vagy "Mit tudom én?...") Montaigne szkepticizmusát kifejező egyik fő kérdésének idézése. André Gide egyik írásában Jézus alapszemléletéhez hasonlítja Montaigne-ét ("Én vagyok az igazság"), de nem vallásos értelemben, hanem az igazság egyedül érvényes, szubjektiv értelmezésére gondolva.

Az Esszék első modern helyesírással a Gallimard Kiadó 1962-es Pléiade teljes és szöveghű kiadványával egyidőben jelent meg, melyhez André Gide írt bevezetőt. Azóta az újabb, így a népszerű Folio-sorozatban már mindig modern helyesírással teszik közzé, kivéve természetesen a történeti-szöveghű ediciókat.

[szerkesztés] Az Esszék magyar kiadásai

Montaigne legszebb lapjai – André Gide válogatásában (1941., Bp. Officina Kk., Ford.> Kürti Pál)
Esszék (Bp. Bibliotheca Kk., 1957. Válogatta és ford.: Bajcsay András. – Gyergyai Albert bevezető tanulmányával.)
A tapasztalásról (Bp., Európa Kk., 1983. Ford.: Réz Ádám)
Esszék (1983, Bukarest, Kriterion Kk. Vál. és bev.: Oláh Tibor)
Esszéi (1992-95., Pécs, Jelenkor Kiadó. Fordította Csordás Gábor).

[szerkesztés] Szakirodalom

Francis Jeanson: Montaigne par lui-même (Paris, 1951.)
Az Europe folyóirat Montaigne különszáma (Paris, 1972. 1-2.)

Babits Mihály, Szerb Antal, majd Gyergyai Albert több jelentős tanulmányban foglalkozott Montaigne esszéivel. Csordás Gábor teljes fordítása után termékeny vita bontakozott ki róla a Holmi c. folyóiratban.