Maurice Druon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!
Az ezen a lapon látható jelölés 2007 márciusából származik.

Maurice Druon, született Maurice Kessel (Párizs, 1918. április 23. – ) francia politikus, író, költő, akadémikus.

[szerkesztés] Származása, tanulmányai

Számos vidékről származtak ősei, többek között Languedoc, Flandria, Brazília és Oroszország területén is voltak gyökerei. Nagybátyja, Joseph Kessel szintén irodalmár és Francia Akadémia halhatatlanjainak tagja volt, és rokona volt Charles Cros, a 19. századi költő és feltaláló. Gyermekkorát Normandiában töltötte, középiskolába a párizsi Michelet Gimnáziumba járt. 1936-ban megnyerte a rangos tanulmányi versenyt, a concours général-t. 1937–1939 között politológiát hallgatott az egyetemen. Első írásai 18 éves korában jelentek meg, eztán rendszeresen publikált különféle irodalmi folyóiratokban és szemlékben.

[szerkesztés] A világháborúban

1940-ben a saumuri elit lovasiskola, a Cadre Noir növendéke lett. Druon lovassági tisztként szolgált a II. világháborúban, majd a Vichy-i Franciaország területére települt, kívül a németektől megszállt zónán. Ekkoriban mutatták be első darabját, a Mégarée-t. A fiatal író részt vett az ellenállásban, majd 1942-ben titokban Londonba menekült Spanyolországon és Portugálián keresztül, hogy részt vegyen a Charles de Gaulle vezette Szabad Franciaország munkájában. François d'Astier de la Vigerie tábornok szárnysegédje, majd az Honneur et Patrie („Becsület és Haza”) munkatársa lett. Nagybátyjával, Kessellel közösen szerezte a Partizánok dalát (1943). A belügyi és információs bizottság megbízottjaként a háború végéig haditudósítóként működött. 1946-tól kezdve Druon az irodalomnak és a kultúrpolitikának szentelte életét.

[szerkesztés] A kultúrpolitikus

1969–1970 között az ORTF, a Francia Rádió és Televízió Hivatal reformbizottságában vállalt szerepet, közben két alkalommal is elnökölt a concours général győzteseit tömörítő szövetségben (1967–1973 és 1983–1987 között). 1973–1974 között kulturális miniszter, 1978–1981 között pedig Párizs nemzetgyűlési képviselője volt. Az Európa Tanács és a Nyugat-európai Unió parlamenti közgyűlésének tagja volt 1978–1981 között, illetve 1979–1980 között az Európai Közösség parlamentjében volt képviselő.

[szerkesztés] Művei

Magyarországon talán történelmi regénysorozata, a hét könyvből álló Az elátkozott királyok (Les Rois maudits) a legismertebb Druon-mű.

1942 – Mégarée (színmű három felvonásban)
1943 – Le Sonneur de bien aller (novella)
1943 – Előszó a Silence de la mer-hez (Silence-füzetek)
1943 – Le Chant des Partisans (Joseph Kessellel közösen, Algír)
1944 – Lettres d’un Européen (esszé)
1946 – La Dernière Brigade (regény)
1947 – Ithaque délivrée (Edward Sackville-West The Rescue c. drámai költeményének fordítása)
1948 – Les Grandes Familles (Finom famíliák, regény)
1950 – La Chute des corps (Szabadesés, regény, „Finom famíliák II”)
1951 – Rendez-vous aux enfers (Találka a pokolban, regény, „Finom famíliák III”)
1952 – Remarques
1953 – Un voyageur (komédia egy felvonásban)
1953 – Le Coup de grâce (melodráma három felvonásban, Kessellel közösen)
1954 – La Volupté d’être (regény)
1955 – La Reine étranglée (A megfojtott királyné, történelmi regény, „Az elátkozott királyok II”)
1955 – Le Roi de fer (A vaskirály, történelmi regény, „Az elátkozott királyok I”)
1956 – Les Poisons de la couronne (Korona és méreg, történelmi regény, „Az elátkozott királyok III”)
1956 – L’Hôtel de Mondez (novella)
1957 – La Loi des mâles (Az ősi törvény, történelmi regény, „Az elátkozott királyok IV”)
1957 – Tistou les pouces verts (gyermekeknek)
1958 – Alexandre le Grand (mitológikus regény)
1959 – La Louve de France (Franciaország nőstényfarkasa, történelmi regény, „Az elátkozott királyok V”)
1960 – Le Lis et le Lion (Liliom és oroszlán, történelmi regény, „Az elátkozott királyok VI”)
1962 – Des Seigneurs de la plaine à l’hôtel de Mondez (novellák)
1962 – Théâtre (Mégarée, Un voyageur, La Contessa)
1963 – Les Mémoires de Zeus (Zeusz emlékiratai, történelmi regény)
1964 – Bernard Buffet (esszé)
1964 – Paris, de César à Saint Louis (történelmi esszé)
1965 – Le Pouvoir, notes et maximes
1965 – Les Tambours de la mémoire (emlékszöveg)
1966 – Les Rois maudits (Az elátkozott királyok, történelmi regény)
1967 – Les Mémoires de Zeus II (Zeusz emlékiratai II, történelmi regény)
1967 – Le Bonheur des uns (novellák)
1968 – Vézelay, colline éternelle
1968 – L’Avenir en désarroi (esszé)
1968 – Grandeur et signification de Leningrad
1970 – Lettres d’un Européen et Nouvelles Lettres d’un Européen, 1943-1970 (esszé)
1970 – Splendeur provençale
1972 – Une Église qui se trompe de siècle (esszé)
1974 – La Parole et le Pouvoir
1977 – Œuvres complètes (a szerző összes műve 25 kötetben)
1977 – Quand un Roi perd la France (Az országvesztő, történelmi regény, „Az elátkozott királyok VII”)
1981 – Attention la France!
1982 – Réformer la démocratie
1985 – La Culture et l’État
1987 – Vézelay, colline éternelle (új kiadás)
1994 – Lettre aux Français sur leur langue et leur âme
1997 – Circonstances
1998 – Circonstances. ** : Circonstances politiques, 1954-1974
1999 – Le bon français
1999 – Circonstances. *** : Circonstances politiques II, 1974-1998
2000 – La France aux ordres d’un cadavre.
2002 – Ordonnances pour un État malade
2003 – Le Franc-parler
2006 – Mémoires. L'aurore vient du fond du ciel

[szerkesztés] Díjak, elismerések

1948-ban Goncourt-díjat kapott Les Grandes Familles (Finom famíliák) c. regényéért, majd életművéért 1966-ban megkapta a monacói Péter herceg-díjat, 1998-ban a Saint-Simon-díjat, 2000-ben pedig az Agrippa d'Aubigné-díjat.

A Monacói Irodalmi Társaság tagja volt 1966-1991 között, részt vesz a Brit Szerzők Társaságának Tanácsában, a Franciaország Archívumai Legfelsőbb Tanácsában és a Francia Nyelv Legfelsőbb Tanácsában. A Francia-Brit Tanács tagja, 1972 óta a Francia-Olasz Egyesület tiszteletbeli elnöke. A Nagykövetek Díja zsűrije konzultatív bizottságának elnöke.

Társult tag a Marokkói Királyi Akadémián (1980), az Athéni Akadémián (1981), a Brazil Irodalmi Akadémián (1995), a Román Akadémián (1996). A tiranai, a bostoni és a yorki (Ontario) egyetemen tiszteletbeli doktorrá (doctor honoris causa) avatták.

1966. december 8-án lett a Francia Akadémia halhatatlanjainak tagja, számára a 30. fotelt utalták ki, ahol előtte Georges Duhamel foglalt helyet. 1985. november 7-én örökös titkárrá választották, címét 1999 októberében vesztette el. 2000 januárja óta tiszteletbeli örökös titkár.

A Francia Becsületrend nagykeresztjének birtokosa, az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoka, a Brit Birodalom Lovagparancsnoka, a Máltai lovagrend érdemrendje tiszti fokozatának birtokosa, a Portugál Krisztus-rend nagykeresztjének birtokosa, illetve tagja vagy nemese Argentína, Belgium, Brazília, Görögország, Libanon, Marokkó, Mexikó, Monaco, Olasz- és Oroszország, illetve Szenegál és Tunézia különféle rendjeinek.