Marton Endre
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Marton Endre (Marton, Andrew) (1904. január 26. Budapest - 1992. január 7. Santa Monica) rendező, akciórendező, producer, vágó. Érdemes művész valamint kiváló művész.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Már 1922-ben, nem sokkal az érettségi után a mélyvízbe került, amikor Deésy Alfréd kivitte magával Bécsbe. Az osztrák fővárosban a Sascha cég alkalmazottja volt, jobbára vágóként dolgozott, többek között az épp ott forgató Max Linderrel. Néhány hónap múlva felfigyelt rá Ernst Lubitsch, aki Hollywoodba csábította a tehetséges fiatalembert 1923-ban.
Az amerikai tapasztalatszerzés után visszatért Európába. 1927-ben már a Tobis cég fővágója Berlinben, majd immár az 1930-as évek legelején, Bécsben rendezőasszisztens és vágó, pl. Bolváry Géza és Székely István 1-1 filmjében.
Rendezőként angol színekben mutatkozott be 1929-ben. 1934-ben kalandvágya 1 német expedícióval Tibetbe szólította. Ekkor készült filmje, A Himalája démona pályája egyik emblematikus alkotása.
1935-ben Budapesten készítette egyetlen magyar filmjét. 1936-1939 között Londonban a Korda-produkció munkatársa volt.
A világháború kitörése után végleg az USA-ba költözött. Az 1940-es-1950-es években jobbára az MGM cég számára dolgozott. 1954-ben produkciós céget alapított Törzs Ivánnal, Louis Meyerrel és Benedek Lászlóval közösen.
Marton legfontosabb rendezései az egzotikum, a természet, a látványosság jegyében fogantak. Televíziós tevékenysége szintén jelentős, számos természetfilm és sorozat fűződik a nevéhez. Rendezői munkásságával legalábbis egyenrangú akciórendezői pályája.
Olyan látványos akciók, jelenet-rendezések fűződnek a nevéhez, mint a Ben Hur fogatversenye vagy a Búcsú a fegyverektől csatajelenetei. Hollywood vezető rendezőivel dolgozott együtt, így Frank Caprával, George Cukorral, Fred Zinnemann-nal, Joseph Mankiewicz-csel vagy éppen Mike Nicholsszal .
[szerkesztés] Válogatott filmográfia
[szerkesztés] Rendező
- Two O'clock in the Morning/Hajnali két óra, 1929, GB
- Der Demon des Himalaya/A Himalája démona, 1935, D
- Storn over Tibet/Vihar Tibet felett, 1951, USA
- A leghosszabb nap/The Longest Day, 1962, USA
[szerkesztés] Akciórendező
- A hetedik kereszt/The Seventh Cross, 1944, USA, r/d: Fred Zinnemann
- Ben Hur, 1959, USA, r/d: William Wyler
- Kleopátra/Cleopatra, 1963, USA, r/d: Joseph L. Mankiewicz
- A 22-es csapdája/Catch-22, 1970, USA, r/d: Mike Nichols
- Kelly hősei/Kelly's Heroes, 1970, USA, r/d: Brian G. Hutton
- A sakál napja/The Day of the Jackal, 1973, USA, r/d: Fred Zinnemann
[szerkesztés] Vágó
- Örök szerelem/Eternal Love, 1929, USA, r/d: Ernst Lubitsch
- Ein steinreicher Mann/Egy dúsgazdag ember, 1932, A, r/d: Székely István