Manilius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Manilius (Kr. u. I. század), római költő.

Életéről semmit sem tudunk, nevét az ókorban sehol sem említik. Hexameterben írott, öt fejezetből álló „Astronomica" (Csillagászat) című művét még Augustus császár idejében kezdte el, majd annak halála után Tiberius császárnak ajánlotta. A mű első fejezete az északi és a déli égbolt, valamint az ekliptika csillagait, a tejutat, az ég köreit és az üstökösöket mutatja be, a második fejezetben asztronómiai alapfogalmakat tárgyal, a harmadik és a negyedik témája a szülés jelenségei és az állatövnek az emberi életre gyakorolt hatása, az ötödik tárgya az állatöv csillagaival egyidejűleg megjelenő más csillagok értelmezése. Feltehető, hogy a mű további részeiben a csillagok lenyugvását és a bolygókat tárgyalta volna. Asztrológiai szemlélete a sztoikusok determinizmusán nyugszik, hatással volt rá Aratosz, Poszeidóniosz és Aszklépiadész.

Manilius világnézetének alapja a mindenség isteni szellemmel való áthatottsága, az ember nem tehet mást, minthogy sorsáról a csillagokat kérdezi meg, s ezáltal lesz az istenhez hasonló. Az elvont témával való költői foglalkozása Lucretius Carus művére emlékeztet. A mű hatása kimutatható Firmicus Maternus munkájában.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)