Loebner-díj
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Loebner-díj egy évente megrendezett verseny, amelyen a zsűri a legemberszerűbbnek bizonyuló csevegőrobotot díjazza. A verseny hét fordulóból áll és lényegében Turing-tesztek sorának fogható fel; a zsűri egy-egy tagja csak egy képernyőt lát, amin a zsűritag kérdéseire vagy egy csevegőrobotnak nevezett számítógépes program, vagy egy ember válaszol. A zsűrinek a válaszok alapján kell eldöntenie, hogy az alany gép vagy ember. Egy benevezett program akkor nyer, ha a pontszámok alapján a zsűri inkább embernek tartja.
A versenyt 1990-ben, a massachusettsi Cambridge Center for Behavioral Studiesszal karöltve indította útjára Dr. Hugh Loebner. Idővel aztán a Flinders University, a Dartmouth College és a londoni Science Museum is kapcsolatba került a versennyel.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Díjak
Az évente kiosztott díjak a következők:
- 2000 dollár illeti az adott év legemberszerűbbnek bizonyuló csevegőrobotját; ez a díj mindenképp gazdára talál. 2005-ben az összeget 3000 dollárra növelték, míg 2006-ban 2250 dollárra mérsékelték.
- 25 000 dollárt kap az első olyan csevegőrobot, amit a zsűri pusztán szöveges Turing-teszt alapján képtelen megkülönböztetni egy valódi embertől, és amelyik el tudja hitetni a zsűrivel, hogy a másik alany a számítógép. (ezt csak egyszer fogják kiosztani)
- 100 000 dollárt nyer az a csevegőrobot, amelyik elsőként lesz képes emberként feltüntetni magát a zsűri előtt még akkor is, ha a Turing-tesztet szövegfejtéssel és szövegértéssel, valamint képi- és hanganyagokkal is kiegészítik. (ezt is csak egyszer fogják kiosztani)
Amint a 100 000 dolláros díj is gazdára talál, a Loebner-díj megszűnik létezni.
[szerkesztés] A 2007-es Loebner-díj
A 2007-es versenyt New York Cityben rendezték meg október 21-én, vasárnap.
A helyszín és az időpont 2007. május elsejéig változhatott volna (szeptember 30., vasárnap és november 4., vasárnap között).
Fontosabb dátumok:
- 2007. július 17-étől augusztus 8-ig lehet beadni a jelentkezéseket
- 2007. augusztus 22-én jelentik be a négy indulót
A győztes 2250 dollárt kap, valamint az éves érmet – a három másik pedig 250 dollárt.
[szerkesztés] A 2006-os Loebner-díj
Augusztus 30-án, szerdán jelentették be a 2006-os év négy indulóját. A döntős programozók a következők voltak:
- Rollo Carpenter
- Richard Churchill és Marie-Claire Jenkins
- Noah Duncan
- Robert Medeksza
A versenyt szeptember 17-én, vasárnap rendezték meg a University College London-hoz tartozó Torrington Színházban.
[szerkesztés] Győztesek
Év | Győztes |
2006 | Rollo Carpenter |
2005 | Rollo Carpenter |
2004 | Richard Wallace |
2003 | Juergen Pirner |
2002 | Kevin Copple |
2001 | Richard Wallace |
2000 | Richard Wallace |
1999 | Robby Garner |
1998 | Robby Garner |
1997 | David Levy |
1996 | Jason Hutchens |
1995 | Joseph Weintraub |
1994 | Thomas Whalen |
1993 | Joseph Weintraub |
1992 | Joseph Weintraub |
1991 | Joseph Weintraub |
[szerkesztés] Lásd még
- MI-hatás
- Kibernetika
- Robot
- Erős MI