Kazinczy-kódex
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Kazinczy-kódex, a magyar széppróza egyik legkorábbi és legbecsesebb emléke.
Kis nyolcadrét alakú papírkódex, főbb részeit három ismeretlen ferences szerzetes másolta minden valószínűség szerint a klarissza-apácák számára. Az első kéz írása, mint azt az 1., 38., 58. és 136. lapok arab számokkal írt évszáma mutatja, 1526-ból, a másodiké a 166. lapon lévő évszám szerint 1527-ből, a harmadiké a 202. lapon való feljegyzés szerint 1541-ből származik, a Kazinczy-kódex tehát a leghosszabb időközben írott kódexünk. A harmadik kéz írása a 173. lapon veszi kezdetét. A 166-170. lapokon levő tízparancsolatot még későbbi, de legfeljebb 17. századi kéz írta.
A kódex tartalmát prédikációk, erkölcstanító példák és legendák teszik. Szépprózai szempontból nevezetes részei: Barlám és Jozafát és Szent Elek legendája. A nyelvemléket Vitkovics Mihály fedezte fel Egerben, ezt megelőzően feltehetően valamelyik pozsonyi apácakolostor könyvtárában lehetett. Ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Nevét Toldy Ferenc adta, aki Kazinczy Ferencről nevezte el.
[szerkesztés] Források
Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig (Budapest, 1894)