Kalmár László (matematikus)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Kalmár László (Edde-Alsóbogátpuszta, 1905. március 27. – Mátraháza, 1976. augusztus 2.) matematikus, az MTA tagja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kutatási területe
Matematikai analízissel, matematikai logikával, halmazelmélettel, számítástudománnyal foglalkozott.
[szerkesztés] Életpályája
1927-ben diplomát és doktori fokozatot szerzett a budapesti tudományegyetemen. 1927-től a szegedi egyetem oktatója volt. 1947-ben lett professzor. A Magyar Tudományos Akadémiának levelező (1949), majd rendes (1961) tagja.
Örökmozgó, állandóan szervező, a matematikát, a tanítást, az életet szenvedélyesen szerető ember volt.
[szerkesztés] Kitüntetései
Szele Tibor-Emlékérem (1970)
[szerkesztés] Emlékezete
Emlékét őrzik a róla elnevezett, a 3–8. osztályos általános iskolásoknak minden évben megszervezett matematikaverseny, valamint a Budapest II. kerületében található, 1990-től 2007 nyaráig nevét viselő számítástechnikai szakközépiskola. (1990-ig Hámán Kató Leánygimnázium, 2007-től egybeolvasztva a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnáziummal.)
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Irodalom
- Varga Antal: Kalmár László, a magyarországi számítástudomány atyja. Polygon (matematikai, szakdidaktikai közlemények), Szeged, VII./1.; 1997 június
- Varga Antal: Kalmár László, az ember. Polygon (matematikai, szakdidaktikai közlemények), Szeged, XI./2.; 2002 június
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Életrajz
- Kalmár László: Gyertek, bizonyítsuk be Csebisev tételét!, 1., 2., 3., Középiskolai Matematikai Lapok
- A második triumvirátus (Rédei László, Kalmár László, Szőkefalvi-Nagy Béla)