Kárpátinfo hetilap
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A rendszerváltást követő nehéz gazdasági válság ideje alatt Ukrajnában, így Kárpátalján is szinte csírájában holt vállalkozásnak tűnt bárminemű sajtótermék kiadásával foglalkozni. Pláne magyar nyelven! Mégis történtek erre – több-kevesebb sikerrel – próbálkozások. Voltak közöttük tiszavirág-életűek, meg hónapokon, éveken át így-úgy vegetálók egyaránt. 1997-ben egy vállalkozó szellemű kis csapat úgy gondolta, hogy mégis érdemes lapot alapítani. Ekkor született meg a BeregInfo, mely meglepően sikeres pályát futott be.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Főszerkesztő
Szoboszlai István
[szerkesztés] Történet
- 1997 – Megjelenik a BeregInfo családi hetilap. Egyelőre A4-es formátumban és csak a beregszászi járásban terjesztik.
- 2003 – Megváltozik a lap neve. Ezentúl Kárpátinfo hetilap. A formátum ezzel együtt változik A3-asra. A terjesztés kitolódik Kárpátalja magyarok lakta területeinek nagy részére. Ugyanebben az évben a Kárpátinfo hetilap szerkesztőinek gondozásában megjelenik a Naplopó ifjúsági és szórakoztató magazin.
[szerkesztés] Megjelenés
A hetilap az Illés Közalapítvány[1] támogatásával jelenik meg, heti 7200 példányban. A nyomdai munkákat a Beregszászi Járási Nyomda végzi. Az újság internetes változata az alábbi címen olvasható: [2]
[szerkesztés] Állandó rovatok
- Heti körkép
- Közélet
- Tükör
- Gazdaoldal
- Heti műsor
- Fókusz
- Hirdetések
- Hétvége
- Turmix
- Rejtvények
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Az újság internetes változata: Kárpátinfo
- Bereginfo Teleház
- Kárpátalja turizmusa
- Kárpátalja-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap