Juhász Gyula (történész)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
- A(z) „Juhász Gyula (történész)” lehetséges további jelentéseiről lásd: Juhász Gyula (egyértelműsítő).
Juhász Gyula (Bia, 1930. szeptember 11. – Budapest, 1993. április 13.) történész, akadémikus (levelező 1985, rendes 1990). Juhász Ferenc költő öccse.
Ugyan katonai végzettséget szerzett, bölcsészeti tanulmányai miatt 1956-ban kilépett a hadseregből, és 1957-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen megszerezte történelemtanári oklevelét. Ezt követően három évtizedig, 1985-ig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa és tanácsadója volt. Ekkor az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója lett, s ezt a posztot egészen haláláig betöltötte.
Fő szakterületei a magyar diplomáciatörténet, valamint a két világháború közötti Magyarország politikatörténetének és magyarságtudatának kutatása volt. 1963-tól haláláig – 1977-től mint akadémiai díjas egyetemi tanár – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán tanított diplomáciatörténetet. 1972–1985 között a Történelmi Szemle főszerkesztő-helyettese, 1986-tól haláláig a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja volt. A nevéhez fűződik az 1986-ban alakult Magyarságkutató Csoport (később Magyarságkutató Intézet) megszervezése.
[szerkesztés] Főbb művei
- Magyarország és a második világháború: Titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez és történetéhez, Budapest, Kossuth, 1959. [Ádám Magdával és Kerekes Lajossal]
- A Teleki-kormány külpolitikája 1939–1941, Budapest, Akadémiai, 1964.
- Magyarország nemzetközi kapcsolatainak története I.: 1918–1945, Budapest, Tankönyvkiadó, 1965.
- Magyarország külpolitikája 1919–1945, Budapest, Kossuth, 1969.
- Uralkodó eszmék Magyarországon 1934–1944, Budapest, Kossuth, 1983.
- A háború és Magyarország 1938–1945, Budapest, Akadémiai, 1986.
- A történész józansága, Budapest, OSZK, 1994.