Juhász Gyula (szobrász)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
- A(z) „Juhász Gyula (szobrász)” lehetséges további jelentéseiről lásd: Juhász Gyula (egyértelműsítő).
Juhász Gyula (Eger, 1876. április 13. – Újpest, 1913. január 6.) magyar szobrász, éremművész.
1891 és 1893 között az Iparrajziskola növendéke volt, majd 1895-től segédnek állt egy épületszobrászati műhelybe, később a Beschorner-féle ércöntödébe. Idővel egyre rendszeresebben látogatta Vasadi Ferenc mintázótanfolyamát, s tehetségével hamar felkeltette Telcs Ede figyelmét, aki mellett 1901-től kisplasztikát és éremművészetet tanult. Az Országos Képzőművészeti Tanács Ferenc József-ösztöndíjával három évig Edmund von Hellmer bécsi szobrász tanítványa volt a császárváros képzőművészeti akadémiáján. 1906-tól már önálló tárlatokkal is megjelent, többnyire a Műcsarnokban. Budapestre visszatérve ismét Telcs mellett dolgozott, majd 1911-ben firenzei tanulmányúton járt. Hazatérve a főváros újonnan nyílt Százados utcai művésztelepére költözött, ahol immár saját műteremmel is rendelkezett. Szobrai (Női akt vagy Éva, 1909; Gladiátor) és plakettjei (Húsipari kiállítás, 1907; Szilágyi Dezső, 1908; Balesetügyi Kiállítás, 1910) a szecesszió mérsékelt vonulatához kapcsolhatóak.