Vita:IV. Adorján pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

	Ez a szócikk témája miatt a Középkorműhely érdeklődési körébe tartozik. Vegyél részt a szócikk szerkesztésében!
Születő	Ez a szócikk születő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán.
Nem értékelt	Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: Hkoala (vita), értékelés dátuma: 2008. március 10.
A szócikk értékelői egyelőre nem hagytak a besorolással kapcsolatos megjegyzéseket a lapon. Ha teheted, nézd át a szócikket, és írd le észrevételeidet itt.
Középkori témájú szócikkek minőség szerint Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

III. Sándorból áthozva: bedolgozásra érdemes.

IV. Hadrián az eddigi egyetlen angol származású pápa, Nicholas Breakspeare néven született. Fiatal egyetemistaként került Provence-ba. Később – John of Salisbury – iskolatársaként Párizsban képeztette magát, ahol olyan nagy egyéniségek is tanították, mint Pierre Abélard és Gilbert de la Porré. Tanulmányai befejeztével az avignoni Szt. Rúfusz kolostor kanonokjaihoz csatlakozott, s idővel ő maga lett ott a prépost. A kúria közelébe kerülését III. Jenőnek köszönhette, aki Albano bíboros-püspökévé és pápai legátussá nevezte ki. Diplomáciai téren ez az angol férfiú nagy sikereket könyvelhetett el: tk. két skandináviai zsinaton is eredményesen képviselte a pápát. A rövid ideig uralkodó IV. Anasztáz pápa halála után két nappal a bíborosok őt emelték Szt. Péter katedrájára (1154.12.05.). A „messzi földről érkezett” pápa nagy lendülettel látott munkához. Trónra léptekor Rómában még a fantaszta Bresciai Arnold volt az „úr”. Az Hadrián felszólította a lakosságot, hogy távolítsák el Arnoldot, de ellenállásba ütközött. Ekkor következett egy rendhagyó, de korszakalkotó egyháztörténeti esemény: Róma püspöke egyházi tilalommal sújtotta az Örök Várost, ami az ottani vallásos élet befagyasztásának felet meg. A drasztikus lépés megtette hatását, mert a pánikba esett nép elkergette „eretnek vezérét”, aki az éppen Rómába igyekvő I. Frigyes fogságába esett. A császár – konstanzi szerződés értelmében – átadta „becses foglyát” a pápai legátusoknak. B. Arnold pályafutása csúfos véget ért, bűneiért elégették, hamvait a Tiberiszbe szórták (1154). 1155. januárjában a pápa és a király Sutri-ban találkozott, hogy megtárgyalhassák a császárkoronázás részleteit. A találkozás első napja baljós előjelű volt, mert Frigyes megtagadta az egyházfőtől a protokoll szerinti lábcsókot, így a lábcsókot követő békecsók is elmaradt. A német fejedelmeknek nem kis fáradtságukba került, míg konok királyukat meggyőzték róla, hogy mindez csak formula, ami Szt. Pétert illet, a pápa személye által, nem pedig hűbéri behódolás. Másnap, ismétlésre került sor. Frigyes ellátta a pápa lova körüli marsalli szolgálatot, lábcsókot is adott, így a pápa immár nem „fukarkodott” a békecsókkal. Miután látszólag helyreállt a béke megkezdődtek a tárgyalások, ahol a konstanzi szerződést is megújították, majd együttesen vonultak be Rómába. Június 18-án ünnepi körülmények között a Szt. Péter bazilikában végbe ment a Confessio Petri szerinti császárkoronázás. A nagyszabású eseményt egy kissé beárnyékolta az, hogy a helybéliek és a vendégeskedő németek egyszerűen összeverekedtek. Ez a rendhagyó „ceremónia kiegészítés” rávilágított egy sajnálatos, de valóságos momentumra, mégpedig arra, hogy Rómában a mind a pápa, mind az uralkodó pozíciói gyenge lábakon állnak. . Eközben IV. Hadriánnak konfliktusa támadt Dél-Itália normannjaival. A béketeremtés az ekkor még Rómában időző császár feladata lett volna (ti. konstanzi szerződés), de ő egyébként is kissé kényelmetlenül érezte magát, s ráadásul fejedelmei zömének is honvágya támadt, – állítólag a hőség miatt – ezért visszavonult, így kvázi cserbenhagyta koronázóját. A normann viszály azonban hamar elcsitult, mert I. Mánuel bizánci császár (1143-1180) betört Itáliába. Ezt természetesen nem a pápa „két szép szeméért” tette, hanem Bizánc egykor itáliai pozícióit akarta visszaszerezni. Az események arra késztették I. Vilmos szicíliai királyt (1154-1166), hogy vazallusi esküt tegyen a pápának, amit a Beneventói Konkordátumban pecsételtek meg (1156). 1157-ben újra kezdett egymásnak feszülni az imperium et sacerdotium. Ez a Besançoni birodalmi gyűlésen vette kezdetét, ahol Rolando Bandinelli – a későbbi III. Sándor – és Rainald von Dassell birodalmi kancellár, hildesheimi prépost „ütközött össze”, de erről majd a következő fejezetben lesz szó. A lényeg mindössze annyi, hogy Frigyes kijelentette, hogy hatalma egyedül Istentől ered. A vitát Augsburgban rendezték (1158), ahol a császár, aki legalább színleg jóba akart lenni a pápával, mesés ajándékokkal halmozta el a szentszéki követeket. Bár az augsburgi gyűlés békével kecsegtetett, az még sem valósult meg, mert Frigyes, még 1158-ban, másod ízben is Itáliába vonult, Roncaglia mezején gyűlést tartott, ahol felújította a császári jogokat, elkobozta a lombard városok javait és az ún. Matild-féle birtokokat, – ami az egyházé volt – és Rainald von Dassellt kölni érsekké nevezte ki. Ezekkel a kemény lépésekkel mindössze egy célja volt: koronájának bázisát akarta megerősíteni. A történtek hatására gyors levelezés vette kezdetét Frigyes és Hadrián között. A pápa 40 nap haladékot adott a császárnak, hogy vonja vissza intézkedéseit, és mondjon le a regáliákról különben exkommunikáció alá esik. A kiközösítés bizonyára meg is történt volna, de IV. Hadrián 1159. szeptember 1-én elhunyt.

--Mathae _{Page de débat} 2006. június 7., 01:19 (CEST)