Hrabovszky János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Hrabovai báró Hrabovszky János (Győr, 1777. május 5. – Olmütz, 1852. szeptember 18.) honvédaltábornagy, királyi biztos.

Köznemesi családba született. Iskoláit szülővárosában végezte, majd alhadnagyi rangban belépett a nemesi testőrségbe. 1797-től áthelyezték a 34. gyalogezredbe. Részt vett a napóleoni háborúk számos csatájában. Elismerték kiváló katonai képességeit, 1810-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, 1813-ban udvari tanácsos lett, 1837-ben elérte az altábornagyi rendfokozatot. 1840-ben a 14. gyalogezred tulajdonosa lett. 1847-ben nevezték ki a Pétervárad székhelyű szlavóniai és szerémségi főhadparancsnokság élére.

1848. május 7-én az összes magyarországi főhadparancsnokkal együtt a Batthyány-kormány alá rendelték. Május 11-én tekintettel a Délvidéken aktívvá vált nemzeti mozgalmakra és Jellasics horvát bán tevékenységére Batthyány Lajos királyi biztossá nevezte ki. Feladatul kapta, hogy Jellasicsot fossza meg tisztségétől, de ezt nem sikerült végrehajtania. Szintén sikertelenül próbálkozott a 1848. június 12-ei karlócai szerb gyűlés feloszlatásával. A parancsnoksága alá tartozó szerb határőrezredek csatlakoztak a szerb felkeléshez, ezért júniusban hatásköre már csak a péterváradi erőd katonaságára terjedt ki. Július 7-én kinevezték a budai főhadparancsnokság élére. Utóda a péterváradi főhadparancsnokság élén Blagoevich Imre altábornagy lett, a szerb felkelők ellen harcoló csapatok főparancsnokává pedig Bechtold Fülöp altábornagyot nevezték ki.

A budai főhadparancsnokság vezetését szeptemberben vette át, és V. Ferdinánd október 3-ai manifesztuma után is tisztségében maradt. A nagy tekintélyű tábornok így személyes példájával járult hozzá, hogy a volt császári és királyi tisztek jelentés része 1848 októbere után is a magyar alkotmány szolgálatában maradt és betagozódott a szerveződő honvédségbe. Vezetése alatt a budai főhadparancsnokság a hadügyminisztérium végrehajtó szervévé vált, Kossuth elrendelte felszámolását is, de működését csak a főváros feladásakor szüntette be.

Hrabovszky már ez előtt, a december 2-ai uralkodóváltáskor beszüntette tevékenységét és 1849. január 5-én Windisch-Grätz fővárosba való bevonulásakor jelentkezett a császári főparancsnokságon. 1849. január 27-én nyugdíjazták, később azonban hadbírósági eljárást indítottak ellene. Az 1850. március 17-én Bécsben kihirdetett ítélet rangjától és kitüntetéseitől való megfosztása mellett halálra ítélte. A főbüntetést később tíz év várfogságra változtatták. Elitélésekor hetvenhárom éves volt. Az olmützi várbörtönben töltött fogságába felesége, Klobusiczky Izabella önként követte. 1852 szeptemberében kegyelmet kapott, de ekkora a börtönviszonyok visszavonhatatlanul kikezdték egészségét és rövidesen meghalt. A kajdacsi római katolikus templom kertjében helyezték örök nyugalomra, ahol 1991 óta kopjafa őrzi emlékét.

Hrabovszky János fia, Hrabovszky Róbert szintén részt vett a szabadságharcban, 1848-ban a 34. (Porosz herceg) gyalogezred főhadnagyaként ezredével csatlakozott a honvédséghez, és a szabadságharcot honvéd őrnagyként fejezte be. Ekkor letartóztatták, de apja – még a reakciós katonai körökben is megbotránkozást keltő – büntetése miatt végül kegyelmet kapott.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
• Révai Nagy Lexikona