Hollósi Frigyes (evezős)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
- Ez a szócikk az evezősről szól. Hasonló címmel lásd még: Hollósi Frigyes.
Hollósi Frigyes, Hollósi-Jung Frigyes, 1923-ig Jung (Nagymaros, 1906. február 18. – Budapest, 1979. január 15.) evezős, úszó, edző, sportvezető.
Sportpályafutását úszóként kezdte. 1920-tól a BKAC (Budapesti Középiskolai Athletikai Club), 1924-ben a III. kerületi TVE (III. kerületi Torna és Vívó Egylet), majd 1925-től 1927-ig az NSC (Nemzeti Sport Club) úszója volt. 1924-ben a magyar úszóválogatott tagjaként részt vett a párizsi olimpián.
Jelentősebb sporteredményeit evezésben érte el. 1928-tól a Pannónia Evezős Egylet sportolója volt. 1933-tól 1937-ig szerepelt a magyar válogatottban. A magyar kormányos nyolcevezős tagjaként két Európa-bajnoki címet szerzett. A magyar kormányos nyolcevezős csapattal indult az 1936. évi olimpián is. Máig ő az egyetlen magyar sportoló, aki úszásban és evezésben is olimpikon volt. 1937-ben visszavonult a válogatottságtól, majd 1944-ben az aktív sportolástól is.
A második világháború után a Fővárosi Tervhivatal előadója volt. 1945-től 1950-ig egyúttal a Pannónia Evezős Egyletnél, illetve annak megszűnése után, a Budapesti Vörös Meteornál edzősködött. 1957-től tagja lett a Magyar Evezős Szövetség elnökségének. 1971 és 1974 között a szövetség elnöke volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Sporteredményei
[szerkesztés] Evezésben
- olimpiai 5. helyezett:
- 1936, Berlin: kormányos nyolcevezős – 6:26,4 (Domonkos Pál, Korompay Sándor, Ballya Hugó, Kapossy Imre, Szendey Antal, Alapy Gábor, Szabó László, kormányos: Kereszthy Ervin)
- kétszeres Európa-bajnok
- 1933, Budapest: kormányos nyolcevezős – 5:44,2 (Alapy Gábor, Krassy Miklós, Kozma György, Ballya Hugó, Tóth István, Szabó László, Gyurkóczy Károly, kormányos: Molnár László)
- 1935, Berlin: kormányos nyolcevezős: – 6:09,2 (Domonkos Pál, Korompay Sándor, Szabó László, Alapy Gábor, Szendy Antal, Kapossy Imre, Ballya Hugó, kormányos: Kereszthy Ervin)
- Európa-bajnoki 2. helyezett
- 1933, Budapest: kormányos négyevezős – 6:01,8 (Ballya Hugó, Gyurkóczy Károly, Szabó László, kormányos: Kereszthy Ervin)
- Európa-bajnoki 3. helyezett
- 1937, Amszterdam: kormányos nélküli négyevezős – 6:45,3 (Ballya Hugó, Szabó László, Szendey Antal)
- háromszoros magyar bajnok:
- kormányos nyolcevezős: 1933, 1935, 1936
[szerkesztés] Úszásban
- olimpiai résztvevő:
- 1924, Párizs: 200 m mell – 3:05,0 (helyezetlen)
- tízszeres magyar bajnok:
- 100 m mell: 1925
- 200 m mell: 1925, 1926, 1927
- 400 m mell: 1923, 1924
- 3×100 m vegyes: 1925, 1926, 1927
- folyamúszás, csapat: 1926
[szerkesztés] Források
- Sportlexikon (főszerkesztő: Nádori László), 1986, ISBN 9632534425
- Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – ISBN 9632535723
- Révai Új Lexikona, ISBN 9639015172Ö
- Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148