Hardcore techno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Tartalomjegyzék 1 A hardcore története 2 Alstílusok 3 Szubkultúra 4 Filozófia 5 A hardcore Magyarországon 6 Lásd még 7 Külső hivatkozások 8 Lábjegyzet

A Hardcore techno, vagy egyszerűen csak a "hardcore" egy elektronikus zenei stílus, ami az 1990-es évek elején alakult ki Európában, azon belül is elsősorban Hollandiában, mely erőteljesen összeköthető az elektronikus zenék jelentős mértékű térhódításával. Fő jellemzője az aggresszivitás és a nyers erő, stílusjegyeit tekintve elsősorban négyszögjelűre torzított lábdobairól, 4/4-es üteméről, gyors tempójáról (ami szélsőséges esetekben akár többszáz BPM is lehet), (horror)filmekből és más zenestílusokból (elsősorban rap, hip-hop) kölcsönzött hangmintáiról lehet megismerni, de bizonyos altípusai ezektől a jellegektől jelentős mértékben eltérhetnek. (Lásd lejjebb)

[szerkesztés] A hardcore története

Az elektronikus zenei forradalom a nyolcvanas évek végére olyan technikai fejlődésen esett át, ami addig nem látott lehetőségek komplett tárházával ruházta fel a kor zenészeit, így lehetőségük nyílt új irányvonalakat keresni, minden addig ismert határvonalat kijjebb tolni. A hardcore ezen kísérletezések révén született meg Hollandiában, melyben a fő hangsúlyt a minden addiginál keményebb hangzásvilág kialakítása kapta. Azt nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor is történt mindez, mivel különböző stílusok elegyeként jött létre, főként a detroiti techno európai térhódításának köszönhetően. Sokan a németországi Mescalinum United 1990-ben megjelent lemezét^[1] tulajdonítják az első hardcore lemeznek, mivel magánhordozza mindazon stílusjegyeket, melyek később a hollandiai hardcore-ra is jellemzőek voltak. Ami viszont bizonyított, hogy a hardcore, mint fogalom, s mint kezdeményezés Hollandiából, az egymással folyamatosan versengő holland iparvárosokból (mindenek előtt Rotterdamból, másodsorban pedig Amszterdamból) ered, ahol a futballhuligánok a pályán belül, s kívül egyaránt jobbak és keményebbek kívántak lenni az ellenfél táboránál, így a szubkultúrájukban jelentős szerepet betöltő zenében is. Az első holland hardcore lemez^[2] 1992-ben jelent meg Rotterdamban, a stílus legelső pionírjai, DJ Paul Elstak és DJ Rob által alapított Rotterdam Records égisze alatt.

Ami ezután következett, az sokak számára egy szempillantás alatt zajlott le, a hardcore elindult világhódító útjára, kitört a házibulik és a focimeccsek béklyóiból, végigsöpört egész Európán, és rendezvénycsarnokokat, arénákat töltött meg. Ebből alakult ki az, amit ma gabber kultúra néven ismerünk.

Ebben nagy szerepe volt az ID&T-nek, egy holland partyszervező és lemezkiadó cégnek, amit három amszterdami srác, Irfan, Duncan és Theo alapított 1992-ben. Az ID&T alapításakor már mindhárman tapasztalt house, trance és techno partyszervezőknek számítottak, és erejüket azzal céllal egyesítették, hogy Hollandia legnagyobb elektronikus zenei rendezvényei fűzödjenek a nevükhöz. Az első Thunderdome partyt (aminek nevét egy Mad Max filmből kölcsönözték) 1992. június 20-án rendezték Thunderdome: The Final Exam címmel, aminek a koncepciója már akkor az volt, hogy minél szélesebb közönség előtt prezentálhassák a hardcore-t.

Rá egy évre, 1993-ban elindult a Thunderdome CD sorozat, ami hosszú évekig a hardcore legfontosabb válogatás CD-jének számított, és aminek révén a hardcore távoli országokba is eljutott, így például 1998-ban már az USÁ-ban jelent meg Thunderdome CD, és az ID&T residens lemezlovasai több ízben is felléptek Los Angelesben. Az amerikai népszerűsítő hadjáratoknak végül az vetett véget, hogy Európában a hardcore népszerűsége jelentősen visszaesett.

1998-ban a hardcore egy komoly arculatváltáson esett át, a producerek szakítottak az addigi hangzással, és egy új, lassabb irányzaton kezdtek el munkálkodni. Ez lett a newstyle. Ez olyan mértékben megosztotta a közönséget, hogy sokan inkább elfordultak a hardcore-tól, mintsem newstyle-t hallgassanak. A következő évben, a hardcore mélypontján az ID&T, aminek addigra több futó projektje is volt (Mystery Land, Inner City, Sensation, stb.), végül felhagyott a Thunderdome bulik szervezésével, és CD-k kiadásával. Innentől a staféfát mások vették át, mint például a Masters of Hardcore, akik nagyon sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a hardcore végül ne tűnjön el a süllyesztőben.

Az ID&T végül 2001-ben újra beindította a Thunderdome projektjét, mely azonban addigra már elvesztette vezető szerepét, s bár a Thunderdome bulik máig Hollandia legnagyobb, legkedveltebb és legtöbb embert vonzó rendezvényei, a stílus alakulásába aligha tudnak beleszólni, s az évente egy alkalommal megjelenő válogatás CD-ik se sok vizet zavarnak.

Az 1999-es holland mélypont a világ minden tájára hatással volt, kivéve Olaszországra, ahol előtte is nagyon erős gabber bázis tevékenykedett, Hollandia után a második legnagyobb. Ezért aztán a hardcore központja időlegesen Olaszországba tevődött át, az olasz producerek lettek a newstyle éllovasai, s azok a holland DJ-k is, akik nem fordultak el a stílustól, elsősorban Olaszországban léptek fel. Végül 2002-re Olaszországban is hanyatlásnak indult a hardcore, azonban addigra a holland szcéna kezdett felépülni a letargiából, és 2003-ra a hardcore újból hihetetlen virágzásnak kezdett el indulni. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a zenekészítési technikák addigra jóval fejlettebbek lettek, és a newstyle-t egy jóval modernebb hangzású hardcore, a mainstyle váltotta le.

[szerkesztés] Alstílusok

Több, mint 15 éves történelme során a hardcore hatalmas utat járt be, és ezen út során egy egzakt, könnyen megfogható stílusból mára több tucat stílus gyűjtőfogalmává nőtte ki magát.
A hardcore-ba szinte minden beletartozik (ha más nem, közvetetten kapcsolódik hozzá), amit szélsőséges elektronikus zenének tekintünk, ami messze áll az átlagostól, a könnyen emészthetőtől. Már rég nem egy adott társadalmi rétegből kikerülő emberek alkotta szubkultúraként működik, hanem különböző csoportjai különböző utakon járva egy közös célért küzdenek, a határokat feszegetik, a legkeményebb, a leggyorsabb, a legsötétebb, a legelborultabb végleteket keresik, ki-ki a maga módján, a maga módszereivel. Éppen ezen okból kifolyólag a teljes elektronikus zenei spektrumban jelen van (sőt bizonyos fokig már azon is túllóg), így bármerről is induljunk el, ha elég mélyre ásunk a zenei underground világában, végül elkerülhetetlen, hogy ne a hardcore-nál lyukadjunk ki.

• Artcore (Gangsta style; 1993-2001): Az elsősorban DJ Ruffneck nevéhez köthető stílus túlzás nélkül állítható módon a hardcore első olyan alstílusa volt, ami megpróbált elszakadni a tisztán tánczenei gyökerektől és művészi értékkel egészíteni ki azt. Az akkori hardcore-ral még csak össze sem mérhető komplexitású dallamok, Amen break-ben dúskáló jungle betétek és Roland Juno-val előállított fűrészjelek tették a stílust igazán egyedivé. A stílus 2001-ben, az utolsó artcore label, a Gangsta Audiovisuals leállításával szűnt meg létezni. Ezt a stílus egyik emblematikus alakja, Trypticon úgy kommentálta a honlapján, hogy kihoztak már a stílusból mindent, amit lehetett, megalkották már minden idők legjobb artcore számait, amiknél jobbat aligha lehetne csinálni, ezért inkább más stílusok felé fordulnak, melyek révén a hardcore tovább fejlődhet.

• Breakcore (1995-től napjainkig): A breakcore születése majdhogynem egybevág a Drill&bass, vagyis a későbbi IDM (Intelligent Dance Music) születésével, ami elsősorban Squarepusher és Aphex Twin nevéhez köthető. Ők voltak az elsők, akik a tört ütemek terén tovább merészkedtek a drum&bass világánál, és átlépték a kiszámíthatatlanság határmezsgyéjét, ahol az agyontorzított, cafatokra szabdalt Amen-break az úr. Ebből kifolyólag ugyancsak angolszász területeken, elsősorban Angliában és Ausztráliában jöttek létre az első kiadók, amik ezt az IDM-es hangzást kezdték el vegyíteni a hardcore-ral, ebből született meg a breakcore. Igazán népszerű csak a XXI. századra lett, rengeteg speedcore producer folytatta pályafutását breakcore előadóként.

• Darkcore (1998-tól napjainkig): Mint minden zseniális dolog, a darkcore születése is mesébe illő. A Ruff Intelligenze a Ruffneck Records sublabeljeként indult 1995-ben, mint kisérleti hardtrance, azonban két megjelenés után DJ Ruffneck úgy döntött, elégedetlen a label irányával (és fogadtatásával, feltételezhetően), ezért parkolópályára állította. Két évvel később egy új alias alatt (D'Spyre) maga készítette el a label harmadik lemezét^[3], s ezzel megszületett a darkcore. A dolgot viszont beárnyékolta, hogy Ruffneck majdhogynem ezzel egyidőben összerúgta a port a labeljeit futtató XSV kiadóval. Létrehozta a saját lemezkiadó cégét, és az újkeletű hangzását átvitte az újonnan indított Supreme Intelligence nevű labelje alá, ami 1998-tól 2001-ig az egyetlen 100%-ig darkcore label volt. 2001 után a szerepét a szintén Ruffneck alapította, mai napig rendkívül népszerű Enzyme Records vette át.
  Mint ahogy azt a neve is mutatja, a stílus sötét, nyomasztó atmoszféra és lassabb tempó (150-160BPM) jellemzi a leginkább.

• Early Hardcore (Early Rave; 1993-1998): Az hardcore első virágkorárat leginkább reprezentáló stílus, mely elsősorban a Thunderdome válogatáslemezek révén lett világszerte ismert. A hardcore legelemibb, nyers és csiszolatlan formája, ami aztán hosszú évekre határozta meg a trendeket, alapjaiban változtatva meg az elektronikus zenékről addig kialakult képet. Karakteres, torzított lábdobok, éles cinek és a TR-909 jellegzetes pergődobja és tapsja tették mindenki számára azonnal felismerhetővé. Hollandiában mind a mai napig rendkívül népszerű, rendszeresek az Early Rave partyk, és majd' minden nagyobb rendezvényen külön terem gondoskodik arról, hogy a hardcore múltjának eme darabja méltó módon képviselve legyen.

• Freeform (Nu Energy, FiNRG; 1999-től napjainkig): Eredetileg trancecore néven kezdte pályafutását ez az angliai happy hardcore mutáció, melyet aztán DJ Sharkey-nak köszönhetően freeform-ra kereszteltek át, mivel Hollandiában is ugyanebben az időben kezdte el bontogatni a szárnyát egy szintén trancecore névre hallgató, azonban hangzásában teljesen más stílus. Míg ez utóbbi inkább tekinthető egy sötétebb tónusú goa trance+hardcore hibridnek, addig a freeform inkább klasszikus eurotrance elemekből építkezik. A sors ironiája, hogy pár évre rá a holland trancecore szinte teljesen kihalt, azonban a goa trance-es hangzás fennmaradt, s a 2002 óta jelenlévő finn freeform jellegzetességévé vált.

• Frenchcore (199x-től napjainkig): Elsődlegesen a francia hardcore-t értjük alatta, de nem csak kizárólag azt, mivel egyedi hangzása révén egy külön stílusnak számít. Nem minden francia DJ játszik frenchcore-t, de nem is csak franciák írhatnak ilyet. Ez egy speciális stílus, ami kilencvenes évek közepe táján született meg a francia Manu le Malin és Laurent Hô irányítása alatt.

• Happy Hardcore (1994-1998): Ahogy a hardcore napról napra egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg, úgy nőtt meg az igény egy médiabarát verzióra is, hiszen az erőszakos hangvétel, a torz dobok és az ekszplicit szövegek nem voltak alkalmasak arra, hogy országos rádiókban és zenetévékben leadhatóak legyenek. Ezért a torzdobokat hamarosan felváltották a kopogós TR-909-ek, a női vokálok és az életvidám dalszövegek. Megszületett a happy hardcore. Mindezen változtatások ellenére a holland happy hardcore-nak sikerült megőriznie az autentikus, hardcore-ra jellemző hangzását, míg a helytelenül rave néven elhíresült német, és a leginkább jungle-re hajazó angol változatoknak nem. 1995-től a 1997-es house-láz elterjedéséig Európa legdominánsabb elektronikus zenei irányzata volt.
  Azonban amint a média figyelme a house-ra irányult, a happy hardcore úgymond kiment a divatból, a rá épülő, főként haszonszerzés céljáből alakult kiadók és előadóik mind profilt váltottak. A korábban igazi hardcore-t játszó DJ-k és producerek csak kis százaléka tért vissza az undergroundba, hogy folytassa hardcore-os pályafutását.
  A happy hardcore népszerűségének elvesztése után csupán Angliában maradt fenn, ahol az ezredfordulón trance-es hangzást kölcsönözve UK hardcore-rá, illetve freeform-má alakult.

• Hardhouse (1993-től napjainkig): (...)

• Hardstyle (Hard Dance, Hardbass, 1999-től napjainkig): A méltán híres Sensation Black partysorozat fő stílusaként aposztrofált hardstyle speciális elegyét alkotja a hardhouse-nak, hardtrance-nek és a newstyle hardcore-nak, ami az ezredforduló óta évről évre egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, javarészt köszönhetően az előbb említett Sensation Black-nek, másrészt pedig annak, hogy a klubboknak újra megnőtt az igény a keményebb hangzású, de könnyen táncolható zenékre. Az első hardstyle bulik 1999. végén, 2000. elején kerültek megrendezésre Hollandiában, amiket nem sokra rá német és olasz partyk követtek. Jó ideig a hardstyle producerek zömét hardcore DJ-k alkották, akik karrierüket megújítandó avanzsáltak át az új stílushoz. A hirtelen jött siker után sokan fel is hagytak a hardcore-ral, hogy tisztán a hardstyle-ra koncentrálhassanak.

• Hardtrance (1995-től napjainkig): A kilencvenes évek közepén, Németországban kialakult stílus a korai, dallamos trance hangzást vegyítette a hardcore producerek által alkalmazott technikákkal, mint például úgynevezett „hoover”, amit a Human Resource Dominator című száma tett méltán híressé. Az 1996-1997. közötti időszakban erőteljes happy hardcore hangzás volt rá jellemző, melyet aztán a happy hardcore megszünésével levetközött, és az euro trance irányába való elmozdulásával teljesen elszakadt a hardcore-tól; a keletkezett szakadékot később a hardstyle lett hivatott áthidalni. Tempóját tekintve leginkább 140-145BPM közt mozog.

• Industrial Hardcore (1991-tól napjainkig): Az industrial hardcore tulajdonképpen egyidős magával a hardcore-ral, egyazon tőröl származnak, azonban az industrial hardcore-ban a techno-ra jellemző stílusjegyek jóval nagyobb százalékban vannak jelen. A francia Laurent Hô, Manu le Malin és a német Marc Acardipane szinte egyidőben, 1993-tól kezdett el kisérletezni a techno és a hardcore különleges kombinációjával, és máig a franciák számítanak az industrial hardcore egyik legjelentősebb képviselőinek.
  Hollandiában ezzel szemben csak az ezredforduló környékén, a newstyle helyetti alternatívaként kezdett el kialakulni, hidat teremtve az egyre népszerűbb, modern techno hangzás felé. Ebben az egyik legnagyobb úttörő szerepet DJ Promo-nak tulajdoníthatjuk, aki 2001-ben, Rude Awakening nevű projektjével törölte el végleg a hardcore és a techno között húzódó határvonalat. Saját kiadója, a DJ X-ess-szel közösen alapított The Third Movement máig a holland ipari hardcore fellegvárának számít.

• Makina (Bakalao, Poky; 1999-től napjainkig): Spanyol eredetű, UK hardcore alapú, de gyengébb, kopogósabb dobbal rendelkező mutációk, amik csak Spanyolország bizonyos részeire korlátozódnak. A poky az ország középső területeire jellemző, míg a bakalao és a makina inkább a mediterrán partvonalon van jelen. Spanyolország elektronikus zenei kultúrája Európa más országaiban működő klubrendszerrel ellentétben erőteljesen diszkó-orientált, így az underground helyett (ami ilyenformán szinte nincs is) ezeket a stílusokat, illetve a UK hardcore-t, a hardstyle-t és a mainstyle hardcore-t is a szigorú anyagi szempontok alapján működő, monopolizált overground karolta fel.

• Mainstyle (Mainstream, Present hardcore; 2003-tól napjainkig): A hardcore számtalan ágazatát egyfajta origóként összefogó központi stílusa, ami hangzását tekintve a legközelebb esik a felszínhez, mellőzi a túlzott szélsőségességet, devianciát, így a külföldi médiában is könnyebben talál visszhangra. A mainstyle elnevezés ugyan csak pár éves múltra tekint vissza, azonban a szerep, amit betölt, a kezdetek óta jelen van. A hardcore az ezredforduló utáni mélyrepüléséből kilábalván egy technikailag jóval érettebb szintre lépett, s ebben a második virágkorában a mainstyle jelentős szerepet játszik.
  Mérsékelten gyors, 160-170BPM-es tempó, dobgépek helyett modern (szoft)szintetizátorokon alapuló, gyakran változó, már-már barokkosan túldíszített ritmusszekció jellemzi, melyet gyakran komplex dallamok egészítenek ki.
  A legelső mainstyle számok az Enzyme Records és a Traxtorm Records nevű kiadók mögött tevékenykedő producerekhez köthető.

• Newstyle (Newschool; 1998-2002): Megtévesztő módon a már 'új'-nak egyeltalán nem nevezhető newstyle a hardcore nagy "hullámvölgyének", az 1998-tól 2002-ig tartó időszakának legreprezentatív képviselője, a korszak mainstyle-ja. A newstyle egy mesterségesen generált és azonban balul elsült megújulási kísérlet eredménye, aminek célja a gyors tempójú zenéktől a lassabb house felé forduló divathullám meglovagolása lett volna. A változó trendeknek megfelelően szakított az addigi jellegzetes és kiforrott hardcore hangzással, az átlagosan 180BPM-es tempót egy jóval lassabb, 140-150BPM-esre cserélték le, a dallamvilágot pedig egy jóval egyszerűbb, az epikus trance-ekre jellemző himnuszosság váltotta fel.
  A legelső newstyle szám és vele együtt a newstyle "feltalálójának" címét két holland lemezlovas, The Dark Raver és DJ Vince jegyzi.^[4]
  Megjelenése és elterjedése jelentős mértékben megosztotta a hallgatótábort, rengetegen fordultak el a hardcore-tól neki „köszönhetően”. 1998-ra a hardcore népszerűsége világszerte jelentős mértékben visszaesett, egyedül Olaszországban tudja megőrizni stabilitását, így rövid időre a hardcore központja ide helyeződött át. Az ezredfordulóra a legtöbb holland partyszervező felhagyott a hardcore-ral, és rengeteg label szűnt meg. A stílus újra felvirágoztatása a Masters of Hardcore nevű partysorozathoz köthető, ami újra többtízezres tömegeket mozgatott meg, s ami rengeteg fiatal tehetségnek biztosított lehetőséget a bizonyításra.

• Oldschool (Oldstyle; 1990-1993): A hardcore legelső, úgynevezett nulladik periódusába tartozó, meglehetősen kezdetleges, kiforratlan hangzását értjük alatta. Mai füllel egyeltalán nem tekinthető keménynek, a detroiti techno és a chicagoi acid house keverékeként hangzásának alappilléreit elsősorban a Roland Corporation három, legkultikusabb terméke, a TR-909-es és TR-808-as dobgépe és a TB-303-as bassline szintetizátora adta.

• Speedcore (1993-tól napjainkig): Mint ahogy azt a neve is mutatja, a speedcore elsősorban a sebességre helyezi a fő hangsúlyt. Az ütemszáma nagyon széles skálán mozog, a pontos alsó határértéke nem tisztázott, de rendszerint 230BPM felett szoktunk speedcore-ról beszélni, az az alatti, de 190BPM-et meghaladó intervallumra az uptempo kifejezést használják. Konkrét felső határértéke nincs, az első speedcore számok rendszerint 250-255BPM körüliek voltak, ami szorosan összefügg a számítástechnikában használt byte fogalmával, ugyanis az 1 byte-on tárolható legnagyobb szám a 255 (2⁸ − 1). Később a producerek megszabadultak ettől a technikai korláttól, és az ezredfordulóra elterjedtek a 300 és az annál magasabb BPM számú trackek, melyek gyakran elérhetik (és akár meg is haladhatják!) az 1000BPM-et.
  A speedcore a dühöt, aggresszivitást és erőszakot jelképező atmoszférájával gyakran támadja, kifigurázza és gúnyolja a „normális” zenék által felállított standardokat, melyek alol rendszerint a lassabb, gabberek által hallgatott „puhányabb” hardcore számok sem képezhetnek kivételt.
  Az első autentikus speedcore formációnak a háromtagú, new yorki Disciples of Annihilation-t (röviden D.O.A.) tekintjük, akik 1993-ban alakultak, s egy évre rá kezdték el zenéiket megjelentetni a szintén amerikai illetőségű Industrial Strength Records kiadónál. A speedcore Európában elsősorban Németországban és Olaszországban talált táptalajra, máig ők tartják életben ezt a régóta haldokdó stílust.

• Terror (Terrorcore, Deathcore, Doomcore; 1994-től): A terror elnevezés az 1994-ben alakult frankfurti Kotzaak label (PCP sublabel) születéséhez köthető, ami az akkori hardcore-nál gyorsabb zenék megjelentetését tűzte ki céljául. Gyors tempója miatt sokan keverik a speedcore-ral, azonban míg ez utóbbi elsődlegesen a szélsőségesen gyors tempóra koncentrál, addig a terror-t egyfajta gonosz, rideg, rémisztő atmoszféra különbözteti meg tőle, ami a kor híres, horrorfilmes zeneszerzői által kikisérletezett ijesztő hangzáson alapul. A stílust legemblematikusabban képviselő CD-sorozat a Terrordrome volt, melynek utolsó, tizedik része 1997-ben jelent meg. A sorozat első négy darabja a holland Mokum Records gondozásában jelent meg, 1995-től azonban a német Control-hoz került, s innentől nyerte el végső, egyedi hangzását.

• Trancecore (1999-2003): Sok más alstílushoz hasonlóan a trancecore is a dallamvilág megújításának céljával jött létre, azonban az angliai freeform-mal ellentétben megtévesztő módon nem a klasszikus trance forrás inspirálta, hanem inkább a goa trance komplex felharmónikusait kombinálja a hardcore kidolgozott, torzdobos ritmusszekciójával. Sajnos hosszútávon nem bizonyult életképesnek, a goa trance-es hangzás azonban később ugyanúgy megjelent a finn freeform-ban is.

• UK Hardcore (1992-től napjainkig): Az angol hardcore a breakbeat komplex világának feltérképezése közben alakult ki, olyan előadók közreműködésével, mint a Prodigy, Hyper-On Experience, DJ Jonny B és a Sonz of a Loop Era, ami később a jungle-ben, illetve annak folyományaként a drum&bass-ben teljesedett ki, mivel az UK hardcore-t nem sokkal később magával ragadta a happy hardcore-láz. Fontos megjegyezni, hogy a UK hardcore alatt ebből kifolyólag az angol happy hardcore vonal evolúcióját értjük csupán, nem pedig általánosan az Egyesült Királyságból származó összhardcore-irányzatokat. A UK hardcore az európai happy hardcore hanyatlása után Nagy-Britanniában maradt fenn, illetve a tengerentúlon lelt új hallgatóságra. A stílus jeles képviselői a szigetországon kívül főként Ausztráliában, Kanadában, Japánban és az Egyesült Államokban lépnek fel.
  A XX. század végére több más dallamos és vidám hangvételű tánczenéből merített, s végleg magamögött hagyta az kilencvenes évek happy hardcore imázsát. Ezt követően új producerek csatlakoztak a stílushoz, akik mind magukkal hozták egyediségüket, így manapság a UK hardcore-on belül is már többféle irányzatot különböztetünk meg. Elterjedt egy kicsit kommerszebb, klubosabb változat, ami leginkább vonzza a laikus tömegeket, ezen kívül van egy egyre experimentálisabb, talán kevésbé "szép", de annál agyamentebb vonulat, és nem utolsósorban számtalan label képviseli a klasszikus és zeneileg színvonalas UK hardcore hangzást, amely hű maradt a stílus eredeti feelingjéhez.
  A UK hardcore az utóbbi időkben nem csekély szimbiózist mutatott a freeformmal, a két stílus mutációja nagy sikereket aratott.

[szerkesztés] Szubkultúra

A hardcore, azon belül is a elsősorban a mainstream hardcore hallgatóit gabber-eknek szokás hívni. A „gabber” elnevezés a jiddis „khaver” szóból ered, amely mind a jiddis, mind a holland nyelvben barátot, havert, spant jelent. Ez a stílus underground mivoltára utal, a gabber-partyk kezdetben csak baráti összejövetelek, házibulik voltak. A house is innen kapta a nevét, ami ugyan távol áll a hardcore-tól, azonban a kilencvenes években Hollandiában minden házibuli-jellegű zenét ezzel az elnevezéssel illettek, így egy idő után a hardcore-ra a „gabber house” megjelölés terjedt el. Tévhit, hogy a gabberek a gabba stílus rajongói lennének, hiszen az nem több csupán, mint szlengesített formája a gabbernek, nem pedig egy különálló stílus.^[5]

Kezdetben a hardcore és a vele együtt kialakult gabber kultúra egyek voltak, azonban mára a hardcore – országok és társadalmi rétegek között húzódó határvonalakat is átszakítva – sokkal több emberhez szól, mint valaha. Így a hallgatóságának mára már csak egy bizonyos – ám jelentős – részhalmazát teszik ki a gabberek, akik azonban továbbra is a stílus élharcosainak számítanak, az ő fanatizmusuk nélkül valószínűleg a hardcore nem tarthatna ott, ahol tart.

A gabber kultúra jellegzetességei közé tartozik az egyedi öltözködésmód, táncstílus és a különféle üdvözlési formák. (Lásd illusztráció) Az öltözködési szokások kialakulásában a divat helyett az elsődleges irányadó szerepet a kényelem határozta meg, a fiatalok olyan ruhákba bújtak, melyek szabad teret biztosítottak a mozgásnak, így a sportos öltözködés vált dominánssá. Ezek közül is kiemelkedő jelentőséggel bír egy bizonyos sportcipő, a Nike Air Max Classic, mely az évek során a stílus igazi szimbólumává nőtte ki magát. Mindemellett fejüket rendszerint kopaszra nyírják, Australian melegítőket vagy éppen bomberdzsekit hordanak, pólóikon pedig általában valamelyik hardcore kiadó logója vagy egyéb hardcore-hoz köthető szlogen vagy embléma látható.

Mivel a hardcore eredete szorosan összeköthető az egymással szüntelenül rivalizáló holland futballklubok ultráival, a gabberek (elsősorban Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában) jobbára mind a munkásnegyedek focihuligánjai közül kerültek - s mind a mai napig kerülnek - ki.

Tévhit, hogy a kopaszság, a bomberdzseki és a huligán-attitűd gyakran (fehérfűzős) Martens bakancsokkal és egyéb militarista, bonehead-ekre jellemző ruhadarabokkal párosul. Ez a félreertés gyakran okot ad arra, hogy a gabberekhez rasszista nézeteket társítsanak, azonban a hardcore egy minden ízében politikamentes és ellenes zene, a gabberek pedig elutasítják a fajgyűlölő eszméket. (Részletesebben lásd a Filozófia bejegyzésnél)

[szerkesztés] Filozófia

A hardcore lételeme a lázadás, a konvenciók felrúgása, melyek alól sok esetben a saját maga által felállított szabályok sem számítanak kivételnek. Tekinthetünk rá úgy is, hogy tulajdonképp egyfajta életfelfogást képvisel, melyben a zene és annak szeretete kiemelkedő fontossággal bír, a gabberek életében a hardcore (és a foci) minden mással szemben prioritást élvez.

Azonban fontos megjegyezni, hogy szélsőségessége tisztán a zenei, illetve a művészeti szférára korlátozódik, hangsúlyozottan mentes mindenféle radikális politikai, vallási és életfilozófiai nézetektől. A hardcore a zenei szabadságot hirdeti, mondanivalóját nem kívánja különféle ideológiákkal párhuzamba vonni. Üzeneteit teljes nyíltsággal és őszinteséggel közvetíti, melyek gyakran forognak a szex, az erőszak, a kábítószerfogyasztás és az öntömjénezés körül, de mindehhez hozzá kell tenni, hogy maga a hardcore is egy önirónikus műfaj, aminek alapkoncepciója az, hogy nem kell feltétlenül komolyan venni; bár maga a zene rendkívül részletes és komplex is lehet, a szövegek nagyrészt azért szólnak a fent említett dolgokról, mert egy ilyen felhőtlenül tomboló partyzenéhez nem illik más, az erőszakos hangvétele pedig csupán feszültséglevezető szerepet tölt be.

Mindamellett nem tartalmaz rejtett üzeneteket, mögöttes mondanivalót, melyeket a laikusok alkalmanként felfedezni kívánnak benne, legyen szó politikai eszmékről, sátánista vagy más vallási ideológiákról, s melyeknek nagyon gyakran belemagyarázással adnak hangot. Az valahol természetes, hogy szélsőséges, aggresszív hangzása folytán nehezen emészthető, így a befogadásához szükségeltetik egyfajta nyitottság, melynek hiányában ez a zene avatatlan fül számára nem tűnik többnek ember alkotta háborús zajnál, azonban az emberek azt hajlamosak elfelejteni, hogy tulajdonképpen a hardcore eredetétől fogva egy tánczenei stílus, így minden más tánczenei stílushoz hasonlóan azt a célt szolgálja, hogy kikapcsolódásként embereket szórakoztasson.

Azért, hogy ennek az állásfoglalásuknak hangot adjanak és távoltartsák maguktól a bajkeverő, veszélyes elemeket, a hardcore bulikon gyakran egy olyan dresscode van érvényben, ami megtiltja a leghírhedtebb huligán-márkák, önkényuralmi jelképek és futballcsapat-logók viselését, és az erőszakos viselkedéssel szemben is zéró toleranciát hírdet.

[szerkesztés] A hardcore Magyarországon

Magyarországon a hardcore megjelenése pár évvel későbbre datálódik, mint a nyugat-európai országokban, az első importok 1993 végére, 1994 elejére tehetők, azonban ismerté csak a 1995-ös német happy hardcore vonal térhódítása révén vált. Ennek következtében a tiszavirág életű happy hardcore őrület hanyatlása után Magyarország szinte teljesen elszigetelődött, ami a még kialakulóban lévő magyar hardcore szcénára rendkívül rossz hatással volt, így Magyarország egyik legkisebb szubkultúrájává zsugorodott össze.

• 1994 - DJ Hell'oh vezetésével megalakul az NARG Entertainment.

• 1995 - Hirosima Mayday.

• 1996 - (...)

• 1997 - Nagyon sok, még ma is aktív magyar lemezlovas kezdte pályafutását hardcore lemezeket pörgetve, azonban 1997-től jódarabig csupán DJ Hell'oh maradt az egyetlen magyar hardcore DJ, és az általa alapított NARG Entertainment az egyetlen hazai hardcore partyszervező csapat. Hogy a magyar partyarcok kicsit jobban képben legyenek a hardcore-t illetően, elkezdett cikkeket publikálni a Freee Magazin-ba.

• 1998 - Az NARG Entertainment szervezésében megrendezésre került a Crazy Grenade (1998. május 16.), máig az egyik legdurvább magyar speedcore buli, s melyen Hell'oh volt az egyetlen hazai fellépő.

• 1999 - Több amatőr kezdeményezés is indult, kis létszámú, családias hangvételű, azonban rendszeresnek mondható partyk kerültek megrendezésre az ország több pontján is. Ezek közül az egyik, a Gabberflashes nevű csapat által szervezett Rave Lovers, ami kilenc alkalommal került megrendezésre, és a Neorave partysorozatban folytatódva lépett a profizmus útjára.

• 2000 - Az év végén indult útjára a Gabber Kingdom, a magyar gabbereket összegyűjtő hírportálja, mely máig Magyarország legnagyobb gabber fóruma.

• 2001 - Az osztrák illetőségű Death Noize Clan a 2001-es európai turnéjának első állomásaként Budapestet választotta, s az NARG Entertainment-tel közösen szervezett Hellrave - Europe Tour Budapest sokáig a legnagyobb látogatószámot produkáló magyar hardcore rendezvénye volt, ami a buli helyszínéül szolgáló Supersonic Technikum klub helyi rekordját is megdöntötte. Ezt a rekordot később ugyancsak egy NARG-szervezésű buli tudta lekörözni, 2004-ben.
  Továbbra is kicsi, de erősődő hardcore szcéna jellemezte ekkor Magyarországot, ami a Hellrave sikere után visszatért a kislétszámú, alacsony költségvetésű, kizárólag magyar DJ-ket felvonultató bulikhoz.

• 2002 - Elindult a Neorave. Erősödött az osztrák-magyar barátság, egyre jelentősebb számban kezdtek el magyar gabberek osztrák bulikra járni, ahol Magyarországgal ellentétben nagy emberbázisú, erős szcéna uralkodott, s rendszeresen fordultak meg híres holland, olasz és német fellépők. Az NARG Entertainment felkérést kapott, hogy az első ízben megrendezésre kerülő magyar Mayday-en (Mayday comes to Budapest) egy külön teremmel (VIVA+ Floor) képviselje a hardcore-t.

• 2003 - Az év elején megalakult a Death Noize Clan Hungary, az osztrák DNC magyar diviziója. A DNC Hungary a mindössze két hónapos múltra visszatekintő, DJ Skyscraper vezetésével indult Brotherhood of Gabbers nevű csapatból alakult át, akiknek első bulija, a 2002. novemberében megrendezésre került Ultra Infestation olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az osztrák DNC felkérte őket, csatlakozzanak hozzájuk. Még ebben az évben a magyar DNC újra elhozta Magyarországra a DNC legnagyobb partysorozatát, a Hellrave-et, azonban ez nem sikerült olyan pozitívan, mint a 2001-es.

• 2004 - Novemberben az ekkor háromtagú NARG Entertainment (Hell'oh, XT Noise és Tshwest) tízéves születésnapja alkalmából egy ingyenes, háromtermes bulira invitálta a hazai kemény underground képviselőit, köztük az összes magyar hardcore DJ-t (számuk ekkor 11-re rúgott), illetve osztrák barátaikat. Eme jeles eseményre, mely a keresztségben a Hard Decade nevet kapta, közel 1500-an voltak kiváncsiak, ezzel új rekordot állítva fel a rendezvény helyéül szolgáló Supersonic Technikum-ban. Ezt megelőzően az áprilisi, harmadik magyar Mayday-en (Mayday - Future Downloaded) szintén a három NARG DJ képviselte a hardcore-t.

• 2005 - Az NARG Entertainment következő nagy dobása, az Explosion partysorozat első darabja, egy négytermes, összelektronikus zenei fesztivál, az Explosion Festival 2005, júliusban került megrendezésre, melyen tiszteletét tette a hardcore keresztapja, Lenny Dee is!

• 2006 - A magyar hardcore DJ-k száma ugrásszerűen elkezdett megnőni, számuk azóta is egyre növekszik. Hell'oh Angliába való kiköltözése után a stafétát Mercenary vette át, aki azóta is első számú szervezője az NARG rendezvényeknek. Mercenary 2005 óta tagja az NARG-nek, előtte 2003-tól 2004-ig a Death Noize Clan Hungary tagja volt.

• 2007 - Az év elején útjára indult a Rakehell partysorozat, ami szakított az addigi magyar hagyományokkal, és elsődlegesen a látványra helyezte a legfőbb hangsúlyt. Emellett elsőízben látogatott Magyarországra DJ Promo, aki az indusztriális oldalát (Rude Awakening) csillogtatta meg egy NGOHT által szervezett bulin. Ugyancsak ebben az évben hallhatta először élőben a magyar közönség DJ D-t, az olasz mainstyle hardcore egyik jeles képviselőjét, az NARG által szervezett Hardcore Explosion-ön.

[szerkesztés] Lásd még

• NARG Entertainment
• Neorave
• Thunderdome
• Masters of Hardcore
• A Nightmare in Rotterdam
• Hellraiser
• Mysteryland
• Megarave
• Dominator
• Defqon.1
• Sensation Black

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Gabber Kingdom - Partyinfók, hírek, Magyarország legnagyobb gabber fóruma
• NARG Entertainment - Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező hardcore partyszervező csapata
• Explosion - Magyarország legnívósabb hardcore partysorozatának weboldala
• Hakkuuuh.com - Magyar Hardcore-video portál
• Rakehell - Magyar gabber partysorozat
• Neorave - Magyar UK hardcore partysorozat
• Rave.hu - Magyar happy hardcore / UK hardcore rajongók gyűjtőhelye
• Hardcore Stalkers
• Death Noize Clan Hungary
• Budai Gabba Brothers

[szerkesztés] Lábjegyzet