Halley-üstökös

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Halley-üstökös a Bayeux-i faliszőnyegen

A képen "jól" látszik az üstökös csóvája

A Halley-üstökös (hivatalos nevén 1P/Halley) a Kuiper-övből származó rövid periódusú üstökösök legismertebb és legfényesebb példánya. Nevét Edmond Halley angol csillagászról kapta, aki kiszámította pályáját, elsőként a periodikus üstökösök közül (innen az 1/P szám). Keringési periódusa 76 év, legközelebb 2061-ben tér vissza.

"Halley" legelfogadottabb kiejtése [hælɪ] (IPA), az angol "valley" szóhoz hasonlóan.

Legutoljára 1986-ban járt Nap- és Földközelben. Ekkor a Giotto-szondán kívül ott járt még a Szovjetunió Vega-1 és Vega-2 szondája, és két japán szonda: a Suisei és a Sakigake.

Többekkel egyetemben Charles Messiernek is sok mindentől elment a kedve 1759 elején, mert nem ő volt az első, aki felfedezte a Halley-üstököst az esedékes visszatérése idején, melyet a világ már nagy érdeklődéssel várt. A pálya bizonytalan volt, de Messier erősen hitt az előre elkészített térképben. 18 hónapot töltött távcsöve mellett hiábavaló keresgéléssel. 1758 karácsonyán egy amatőr csillagász parasztember találta meg az üstököst, amikor az már szabad szemmel is látható volt. Messier csak egy hónappal a felfedezése után vette észre. (Akkoriban a hírek kicsit nehezebben jutottak el Párizsba).

Az 1986. februári perihélium-átmenet után márciusban öt űrszondából álló flotta vizsgálta a Halley-üstököst. Két kis japán szonda, két szovjet szonda, a VEGA-1 és -2 8900 illetve 8000 km-re repültek el az üstökös magjától. Az Európai Űrhajózási Hivatal (ESA) Giotto nevű űrszondája mindössze 600 km-re száguldott el a magtól. A mérések megerősítették, hogy az üstökösmag legfontosabb alkotórésze a vízjég. Kiderült, hogy a hosszúkás, "krumpli" alakú, 15x8x8 km méretű mag 53 óránként fordul meg egyszer a tengelye körül. A mag legnagyobb részét vékony sötét kéreg borítja, amelynek fényvisszaverő képessége mindössze 2%.

Az egyik legfényesebb visszatérő, azaz periodikus üstökös.