Fix telefonok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A fix telefonok alatt az olyan telefonokat értjük, melyek ritka kivételtől eltekintve vezetékkel kapcsolódnak a központ felé.

Nyomógombos műanyagházas telefonkészülék

Néhány fontosabb fajtái:

induktoros
hívómű nélküli
tárcsás
nyomógombos
alközponti
egybeépített
kombinált

Több más fajta külön csoportosításban a telefon szócikkbenn található.

[szerkesztés] Induktoros telefonok

Fali fadobozos induktoros (jobbra) telefonkészülék 2 hallgatóval (felakasztva), előlapon a szénmikrofonnal, alul a váltóáramú csengő

A telefonálás korai szakaszában szinte kizárólag induktort használtak a beszélgetés elejének és végének a jelzésére. Az induktor egy kézi áramfejlesztő (váltakozóáramú), nagyobb távolság áthidalására ez a jelzés a legalkalmasabb. Az induktor belsejében leginkább 1:4 fogaskerékáttétel van, így a frekvencia kb. 16 Hz kb. 90 V-os feszültséggel. Az induktoros készülékek zöménél kizárólag letett kézibeszélő esetén lehet induktort használni.

[szerkesztés] Hívómű nélküli telefonok

Ezek kezdetben CB (l. telefon) készülékek voltak. Az induktor megtekerése helyett elég volt a hallgatót vagy a kézibeszélőt felemelni. Az automata telefonközpontok elterjedésével főleg tárcsás, később nyomógombos készülékek terjedtek el. Ennek a folyamata évtizedekig tartott. A tárcsás készülékek mellett olyan hasonló készülékeket is gyártottak a még kézikapcsolású központok hálózatába, ahol a tárcsa kimaradt. Ezeket a szakma vaktárcsás készüléknek nevezi.

[szerkesztés] Tárcsás készülékek

Ezek a készülékek a tárcsa segítségével a számokat a központba továbbítják. A jelzésrendszer leginkább szünetáramú, azaz a számnak megfelelő impulzusszaggatást végeznek. Ennek megfelelően a készülék mikrofonjával sorba kell kötni. Az impulzálás a tárcsa visszafutásakor történik.

[szerkesztés] Nyomógombos készülékek

A nyomógombos készletet kezdetben a kezelőnök munkájának megkönnyítésére fejlesztették ki. Egy számgomb benyomásakor a vonalon bizonyos ellenállás került be a vonalba. Mivel a kezelői és az automata központok egymás mellett voltak (10-20 m), a vonalellenállás 0-nak tekinthető, a központ egy adott ellenállásváltozást stabilan érzékel. Ez az elv az előfizetőknél nem volt alkalmazható a nagy távolság (és ellenállás) miatt. A 60-as években az elektronika fejlettsége megoldotta ezt a problémát. A képen látható készülék integrált áramköre megfelelő impulzusokat küld a vonalra. A nyomógombos készülékek hamarosan már nemcsak impulzusokat, hanem frekvenciát is állítottak elő a számsorozat elküldésére. Egy számnak mindig bizonyos 2 frekvencia felel meg, amit a központ sávszűrőkkel azonosít.

[szerkesztés] Alközponti telefonok

"Ericofon" egybeépített telefon, az aztalra állítva a tárcsa nem látszik

Az alközponti telefonoknál egy könnyen látható külön nyomógomb van a városi vonal hívása céljából. Ennek megnyomásakor földpotenciál kerül az egyik vonalra, melyet az automata központ észlel és egy városi vonalat kapcsol. Bizonyos központtípusok ezt a szolgáltatást a 0 tárcsázásakor is végrehajtották. Az elektronikus alközpontok ezen kívül sokrétűbb szolgáltatást is nyújtanak, ennek megfelelően a már nyomógombos készülékeken extra nyomógombok is vannak.

[szerkesztés] Egybeépített készülékek

Ezek a készülékek formatervezettek, könnyebbek és kisebbek. Döntően nyomógombos készülékek, említésre méltó kivétel az Ericsson Ericofon készüléke, mely e cikk eszperantó nyelvű változatában látható. A tárcsa közepén van a villa, azaz az automata átváltó. A készülék felemelésekor jelez a központ felé. A legtöbb egybeépített készülék nyomógombos és falra szerelhető.