Fejes Tóth László
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Fejes Tóth László (Szeged, 1915. március 12. – Budapest, 2005. március 17.): magyar matematikus, geométer, az MTA tagja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Neve
Tóth László néven született, a számos más Tóth-tól való megkülönböztetés céljából a család a Fejes Tóth nevet (nagyapja ragadványnevét) akarta felvenni, ezt bürokratikus okokból nem engedték. Így lett belőle Fejes László, ezen a néven diplomázott és kezdett cikkeket írni. Mivel a cikkek végén szereplő L. Fejes nagyon hasonlított az akkoriban leghíresebb magyar matematikus rövidítésével (L. Fejér), amikor végül lehetővé vált, felvette a Fejes Tóth nevet.
[szerkesztés] Tevékenysége
Elsősorban a diszkrét geometria nevű tudományterületen ért el kiemelkedő eredményeket. 1970-1983 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének igazgatója volt. 1953-ban a legsűrűbb gömbkitöltés problémáját véges számolásra vezette vissza. Ez lett a kiindulópontja azután Thomas Hales bizonyításának, amivel igazolta a Kepler-sejtést. „Megkerülhetetlen, impozáns, teljes életművet hagyott maga után.” (Pach János)
[szerkesztés] Kitüntetései, díjai
- Kossuth-díj (1957)
- az MTA levelező tagja (1962)
- az MTA rendes tagja (1970)
- Állami Díj (1973)
- Szele Tibor-Emlékérem (1977)
- Gauss Emlékérem (1977)
- az MTA Aranyérme (2002)
[szerkesztés] Könyvei
- L. Fejes Tóth: Regular figures. Pergamon Press, 1964, xi+339 pp
- L. Fejes Tóth: Reguläre Figuren., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 316 pp.
- L. Fejes Tóth: Lagerungen in der Ebene auf der Kugel und im Raum. Zweite verbesserte und erweiterte Auflage. Grundlehren der mathematischen Wissenschaften,, 65. Springer, 1972. xi+238 pp.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Hargittai István beszélgetése Fejes Tóth Lászlóval, Magyar Tudomány, 2005. március.
- Pach János: Ötvenévesen a nyújtón, F. T. L. emlékezete, Népszabadság, 2005. április 9.
- Pach János: A geometriai elrendezések diszkrét bája, emlékcikk a KöMaLban.