Fáraókutya
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Fáraókutya | ||
 |
||
| Származási ország | ||
| Málta (Nagy-Britannia) | ||
| Osztályozás | ||
|
||
| Fajtaleírás (külső hivatkozások) | ||
| FCI (angol) | ||
A fáraókutya egy kutyafajta.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előnyei
- Feltűnően szép megjelenésű
- Szeretetteljes
- Intelligens
- Kiváló vadász
- Mókázó kedvű
- Jól elvan a gyerekekkel
[szerkesztés] Hátrányai
- Városi életre nem alkalmas
- Idegenekkel szemben bizalmatlan
A fáraókutya a legrégebbi háziasított kutyafajta. Két, gazellára vadászó kopót kör alakú lemezen ábrázoltak mintegy 4000 évvel Krisztus előtt, bizonyára még az első dinasztiát megelőzően. A kutya, legkivált a vadászó kutya bensőséges szerepet játszott az ősi Egyiptom királyainak és nemeseinek mindennapi életében. Nem meglepő hát, hogy síremlékeik falán gyakoriak a kutyákat ábrázoló vésések. A fáraókutya közepes nagyságú kopó, elegáns, erőteljes és gyors. Intelligens és szertetteljes, bohókás természetű, igen jól elvan a gyerekekkel, de idegenekkel szemben eleinte kissé félénk. Vadászaton lelkes és gyors. Eltérően az angol agártól, mind a szagot, mind pedig a "látványt", azaz a prédát követve tud vadászni.
[szerkesztés] Méretei
A kan eszményi magassága 56-63,5 cm, a szukáé 53-61 cm. Összességében az állat jó egyensúlyú legyen.
[szerkesztés] Mozgásigény
Minthogy sok mozgást igénylő fajta, városi és bérházi életre nem alkalmas.
[szerkesztés] Eredete és története
Úgy hiszik, a föníciaiak vitték magukkal, mikor letelepedtek Málta és Gozo szigetén. A fajta 5000 éves fennmaradásában jelentős szerepe van Máltának, ahol több mint 2000 éve honos. Itt a fáraókutyákat nyúlvadászatra tenyésztik, s a máltaiak "kelb-tal-fenek"-nek azaz nyulászebnek nevezik. 1935-ben a Harvard-Boston-expedíció, amely dr. George Reisen irányításával dolgozott a gizehi Kheopsz-piramistól nyugatra fekvő nagy temetőben, egy sírfeliratra bukkant, amely egy Abuwtiyuw nevű kutya eltemetéséről tanúskodott. A temetés mindazon ünnepélyes külsőségek közepette zajlott le, mint bármely jelentős egyiptomi személyiség esetében, éspedig Alsó- és Felső-Egyiptom királyainak parancsára. Akárcsak az egyiptomi nemesek, a kutya is a király állandó kíséretéhez tartozott, mindennapos résztvevője volt a király életének; s midőn kimúlt, az uralkodó parancsára ünnepélyes szertartás keretében saját sírhelyre temették el.
