Erdővidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét.

Erdővidék térképe

Barót központja a római katolikus templommal

A Kormos-patak völgye, háttérben a Rika-hegység

A Déli-Hargita vonulata, legmagasabb pontja a Kakukk-hegy (1558 m). Előtérben: balra a Tortoma (701 m), jobbra a Tirkó (655 m)

Erdővidék történelmi tájegység Székelyföldön, Kovászna megye északnyugati részén. Erdõvidék a Barcasági medence északi nyúlványa, melynek határai keleten a Baróti-hegység, északkeleten és északon a Dél-Hargita, nyugaton pedig a Persányi-hegység. Délen Bölön térségéig tartja a hagyomány Erdõvidéknek e tájat. Központja Barót, lakossága 30 000 fő, amelynek döntő többsége magyar. Főleg az egykori Bardócszékből és Miklósvárszékből áll.

[szerkesztés] Történelem

Erdõvidékre, akárcsak az egész Székelyföld területére a 12. században telepedtek le a székelyek. Nagy részüknek korábbi délerdélyi szállásterületeit II. András magyar király a szászoknak adományozta, és határvédelmi stratégiája keretében a székelyeknek új szállásterületet jelölt ki Erdély keleti-délkeleti területein. Ugyancsak II. András a Barcaságra telepíti a német lovagrendet, határvédelmi feladatokkal bízva meg õket kiváltságaik fejében. E körülmények járultak hozzá a székelyek Erdõvidéken való letelepedéséhez is, mely eléggé sajátos módon ment végbe. Északi irányból az Udvarhely vidékén megtelepedett telegdi székelység a Rika hegységen át nyomult be a kis medencébe, melynek megszállta a Rikától a medencét kettéosztó Barót patakig terjedõ részét. E területen alakult meg késõbb Bardoc fiúszék. A sepsi székelyek Sepsiszentgyörgy vidékérõl a Baróti-hegységen átkelve a medence déli részét, a késõbbi Miklósvárszéket népesítették be. A kétféle székelység között a gyepût a Barót pataka jelentette. Ennek a települési folyamatnak a nyomát õrizte 1876-ig a Telegdibacon és Sepsibacon falunév, s nyoma van annak is, hogy a medence központi településének számító Barót is egy idõben sepsi és telegdi részre oszlott. Mindez azt igazolja, hogy a székelység megtelepülése folyamatosan és szervezetten történt. A medence települései közül Nagyajtát, Miklósvárt és Barótot már a 13. század elején említik a források , tehát e települések a székelyek megtelepedésével egyidõseknek mondhatók. Az erdõvidéki települések nagy részének nevei bõ száz év múlva felbukkannak az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzékben. Erdõvidék területe magas hegyek által övezett medence, melyet fõleg a középkori viszonyok között meglehetõsen nehéz volt megközelíteni Udvarhely és Háromszék felõl egyaránt. Talán ezzel is magyarázható, hogy szükségessé vált mindkét szék számára, hogy erdõvidéki településeit külön közigazgatási egységbe szervezze. Így jött létre a 14. század végén a Háromszékhez tartozó Miklósvárszék és valószínû ugyanebben az idõben az Udvarhely anyaszékhez tartozó Bardoc fiúszék is. Miklósvárszék 1395-1399 között vált ki Sepsiszékbõl Stibor vajda engedélyével. A forrásokból kitûnik, hogy Miklósvárszéknek hosszas küzdelmet kellett vívnia önrendelkezésének elismertetéséig. Ennek során azonban Sepsiszék tisztségével szemben sikerült kivívnia 1459-ben, 1531-ben, 1610-ben, majd 1627-ben is régi szabadságlevelének megerõsítését. Következésképpen Miklósvárszék Háromszék negyedik, külön törvényhatósága lett, s az is maradt egészen 1876-ig. Bardoc fiúszék létezését és önkormányzatát Rákóczi György 1635-ben kelt védlevele erõsítette meg. E dokumentumból félreérthetetlenül kiderül, hogy a fiúszék jóval korábbi képzõdmény, melynek önkormányzata volt, de Udvarhelyszék fennhatósága alá tartozott. Erdõvidéken egy harmadik közigazgatási egység is megtalálható, nevezetesen Felsõ-Fehér vármegye egy kis foltja, melyhez hozzátartozott Felsõrákos, Ürmös és késõbb Ágostonfalva. Erdõvidék közigazgatási tagoltsága a századok során állandósult, és a medence közigazgatási egységének megvalósítása csak a 19. század második felében nyert nagyobb hangsúlyt, de végül csak a 20. század második felében valósulhatott meg e szándék. Csupán a református egyház kezelte szinte kezdettõl fogva egységes egészként a vidéket, mint ahogyan errõl az idén (2004-ben) 350 éves Erdõvidéki Esperesség neve is igazolja. 21. századi értelmezésben Erdõvidék alatt az egykori Miklósvárszék, Bardoc fiúszék, valamint Felsõ-Fehér vármegye vonatkozó területének huszonöt települését értjük, melyek közül egyedül Apáca tartozott más törvényhatóság kötelékébe, de mely falu földrajzi helyzetének és sajátosságainak köszönhetõen sorolható Erdõvidékhez.

[szerkesztés] Népesség, települések

A magyarok Bölönpatak kivételével minden településen többséget alkotnak. Legnagyobb település Barót 6483 lakossal (hozzácsatolt településekkel 10 700).

Települések (vastag betűvel a községközpont, zárójelben a lakosok száma az 1992-es adatok szerint és a magyar lakosság aránya):

Alsórákos – Brassó megye
Apáca – Brassó megye
Bardóc (992; 99,8%), Erdőfüle (1312; 99,7%), Olasztelek (773; 98,8%), Székelyszáldobos (1409; 76,5%)
Barót (6483; 94,5%), Felsőrákos (996; 99,3%), Köpec (1213; 98,1%), Miklósvár (541; 97,7%), Bibarcfalva (825; 99,5%), Bodos (435; 99,3%)
Bölön (1482; 85,6%), Bölönpatak (1013; 0,6%)
Nagyajta (960; 91,8%), Középajta (864; 90,3%)
Nagybacon (1863; 94,3%), Kisbacon (557; 99,8%), Magyarhermány (1047; 83,7%), Szárazajta (883; 94,7%), Uzonkafürdő (55; 100%)
Ürmös – Brassó megye
Vargyas (1983; 98%)

[szerkesztés] Domborzat

Erdővidék területe a Brassó megyébe átnyúló résszel együtt kb. 600 km². Domborzatát a tektonikus eredetű Baróti-medence (468-500 m tszf.), a Baróti-hegység északi része és az Olt völgye uralja. Nyugaton a Persányi-hegység és a Rika-hegység, északkeleten a Déli-Hargita található még. Ez utóbbi hordozza Erdővidék legmagasabb pontját, az 1558 méteres Kakukk-hegyet. A Fekete-hegy (826 m) lábánál, az Olt-szorosban található Kovászna megye legalacsonyabb pontja (468 m). Erdővidék legnagyobb folyóvizei az Olt, a Kormos-patak, a Barót-patak és a Vargyas-patak. Egész Erdővidék az Olt vízgyűjtő területéhez tartozik.

Vargyastól 10 km-re északra, az Alsó-Mál (935 m) tövében található a Vargyas-szoros, a Vargyas-patak 3 km hosszú szurdokvölgye hatalmas sziklákkal és barlangokkal (köztük az Orbán Balázs-barlang). Ez a Székelyföld egyik legnagyobb karsztvidéke.

A Baróti-hegység és a Déli-Hargita találkozásánál helyezkedik el a Nagy-Murgó (1016 m), amely a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának a legdélibb hegycsúcsa. A Nagy-Murgó északi oldalában van a borvízforrásairól ismert üdülőtelep, Uzonkafürdő.

Erdővidék földjén minden földtörténeti korszak képződményeit megtaláljuk. Változatos forma- és szingazdagság jellemzi a vulkánikus, üledékes és átalakult eredetű kőzetek és ásványok világát. Ezzel a sokrétü és bonyolult földtani felépítéssel kapcsolatosak a vidék, értékesíthető ásványi kincsei is, mint a szén, vasérc, kovaföld (diatomit), mészkő, a különböző fajtájú épületkövek, a betonit, opál, szerpentin és az azbeszt. Az utóvulkáni müködéseknek köszönhető a vidék közel másfélszáz ásványvizforrása. A források vegyi összetétele nagyon változatos, gyógyhatásuk pedig különbözik.

A medencét körülvevő hegykeret magassága 600 és 1550 m között váltakozik. A nyugati irányból érkező utas először az északkeleti látóhatáron kéklő Dél-Hargita vonulatát pillantja meg. Ennek Nyugati pereme Erdővidék szerves részét alkotja. Ez a hegyvonulat Uzonkafürdőnél kezdődik. Tömegét a harmadkorvégi és negyedkoreleji vulkanizmus termékei, andezitféleségek képezik. A Bacon és Súgó patak forrásvidékei felett emelkednek a Nagy-Murgó (1016 m), Kis- és Nagy-Piliske (1178 és 1374 m) és Mitács (1280 m) csúcsai. A Nagy-Piliske tetejéröl látszik a vidék két hegyi átjárója: északon a Mitácsi- (1210 m) és délen a Hatodi-hágók (710 m).

A Mitács körzetének nevezetesebb masszivuma a Fenyős-hegy (1317 m) és a Feketehegy (1368 m). Északi folytatásukban kövezkezik a Kakukkhegy (1558 m) bükkösökkel és a magasabb övezetekben lucosokkal borított hegytömege. Kiterjedt magashegyi legelőkkel borított és fenyvesekkel szegélyezett hegyhátak kötik össze ezt az övezetet a Kormos forrásvidékénél fekvő másik nagy vulkáni kráter-maradvánnyal, az 1079 m magasságban fekvő Luccsal. A Kormos és Vargyas vizfolyásai között dél felé húzódó hegynyelvekké szabdalt erdős vidék sem fogad kevesebb látnivalóval. Kormos köve (1167 m), Suvadás teteje (957 m), Borzaskút-tető (986 m) és a Lestető (988 m) kellemes kirándulóhelyek, föleg ősszel, lombhullás idején. Erről a vidékről gyűjti vizeit a Kormosba ömlő Halaság pataka, a Muhar-, Fenyős- és Kuvaszó patakok. Ahol a Dél-Hargita déli nyúlványai hegylábi dombokká alacsonyodnak és ahol a Volál patakot fekvevő Kormos az erdővidéki lapályra lép, ott sorakoznak Erdővivék északi telepűlései: Erdőfüle, Bardoc, Száldobos és Olasztelek. A Baróti medence keleti peremén, az uzonkai völgytől keleti irányba húzódó szelidhajlású hegyhátak sorozatából áll – a Barcaság lapályáról északnak tartó Olt jobb partját követö Baróti-hegység. Erdövidéken két vonulatra szakad és közrezárja a Szárazajtai és Bodosi medencéket, amelyekben a hasonnevű települések helyezkednek el. Az ezer métert megközelítö Bükkfej (821 m), Harcsa (805 m), Kopasztető (891 m), Teksefej (935 m), Vadastető (971 m) és Nagy-Kénos (1014 m) tömegei alkotják ezt a hegyláncot. Völgyeikben folynak észak felé Setét-, és Besenyő patakok, valamint délebbre a Köpec, Ajta és Bölön pataka. Ennek a hegyszakasznak is két jelentősebb hegyi átjárója van: északon a Zalánpatak és Málnásfürdő közötti, valamint délen a Vadasi-hágó (949 m).

Erdövidék nyugati irányában a Persányi-hegység vonulata választja el az Erdélyi Medencétől. Ennek az Olt alsórákosi szorosa és a Hagymástető közötti szakaszát népiesen Rika-hegységnek vagy Rikának nevezik. Az átlagosan 1000 m alatt maradó hegycsúcsok – különösen a déli szakaszon – összefüggő erdőtakaróval fedettek. Az északi részen mészkőszirtek és sziklafalak teszik változatossá a hegyvonulatot. Apáca, Ürmös és Ágastonfalva felett, a Feketehegy (966 m) és a Jáhoros (808 m) csucsok vonulata által húzott gerinc alkotja a látóhatárt. A Köveshegy nyugati oldalában van a környékbeliek által régóta ismert, de a tudomány számára majdnem ismeretlen barlang, a Tolvajos cseppkő-barlang. A barlang vidékétöl északabbra fekvő Jáhoros masszivuma meredek mészkösziklák formájában ereszkedik alá a keskeny szorosban kanyargó Oltra. Ez az Olt Alsórákosi szorosa. Ágostonfalvánál a Barca sikjáról észak felé tartó Olt hirtelen nyugati irányba fordul és a festői alsórákosi völgyszoroson át, az Erdélyi Medence felé tart. Ez a völgyszoros – a Baróti medence nyugati kijárata – a Kárpát-kanyar földtanilag legváltozatosabb területe. Természetföldrajzi érdekességei, különleges növényvilága, legendás várromokkal tarkított területe páratlan a maga nemében. A szorostól északra a legendás Rika terül el. Vonulatát a Felsőrákos feletti Feketehegy (823 m), a Somos tető (723 m), a Hegyestető (684 m) és a Lapias gerince alkotja. Masszivumaik között szép völgyekben folynak a Kormos mellékvizei a Rika és a Nádas. Itt halad át és vág neki a Rika “ősrengetegének” a régi idők óta használt Rika út. A Rika patak völgye feltárta a természetjáró számára a hegység változatos közet- és ásványvilágát. Húsvörös jáspis, hófehér alabástrom és dolomit, almazöld dacittufa található. Fennebb a völgyben a Rika-tető (681 m) felé egy sós vizű kút is van. A rikai átjáró a mult század elején veszítette el jelentőségét, miután 1903-ban megnyitották a vargyasi Hagymás patak völgyén, a Hagymási-hágón (784 m) átvezetö új országútat. A Vargyas patak és a Hagymási hágó közötti mészköképzödményekben és átalakult kőzetekben gazdag hegyszakasz, a Gódra legmagasabb pontja a Dugaszó-tetö (1012 m). Ebben az övezetben található megyénk egyetlen karsztos területe, szép dolinákkal. Az itt levö Kecskehim mészkösziklánál, Kajibáskőben és a Merke-tető északi oldalában barlangszerű bemélyedések találhatók.A Hagymást délröl határoló hegygerincen, az ún. Lapiason pedig Kustaly vára középkortól omladozó romjait fedi sűrűn nőtt bozót. A Vargyas patak mentén, amely egyébként a Persány és Dél-Hargita közötti határt alkotja, erdőkitermelő út vezet a Homoródalmási cseppkőbarlanghoz, a Vargyas patak völgyének festői mészkőszurdokához.

A Baróti medencét körülvevő hegykoszorut körös-körül egy hegylábi dombsor összefüggő övezete kiséri, amelynek magassága 520 és 600 m között váltakozik. Ez az övezet szerkezeti szempontból a medencekitöltő fiatal üledékek zónájába tartozik. Az erozió által legömbölyített és kultúrnövényekkel borított dombhátak formájában könnyen felismerhető. A tájegység jellegzetes részei a Barót feletti Tőkéstető (576 m), Aratás teteje (580 m) és az Ágostonfalva feletti Deasupra Dosului (620 m). A hegylábi dombsor és a kimondott sikság közötti határvonalat a dombok 20-30 m magas meredek lejtői képezik. Az erdővidéki sik területek ó- és új-aluviális térszineinek magassága 460 és 490 m között váltakozik. Az Oltkanyar környékére esik a medence legmélyebb pontja (486 m), amely egyben a vidék vizfolyásainak erózióbázisát is képezi. A Kormos és a Barót, valamint az Olt folyását követő sikságot, a pár méterrel magasabb folyóvizi teraszok uralják.. Az Oltkanyar környékén, füz és égerbokrok sorai között vezet a Zarándok útja, amelyet már a rómaiak ismertek és használtak. Valószinű, hogy az olthévizi római tábort kötötte össze a baróti Véceren álló őrtoronnyal.

[szerkesztés] Éghajlat

A Baróti medence éghajlatát befolyásoló főbb tényezők a zárt medencejelleg és a tengerszint feletti magasság összefüggéseinek eredményei. Erre a területre is érvényesek a kárpátközi medencék területére jellemző mérsékelt klimatikai sajátosságok. A délelőtti órákban, amikor az atmoszféra magasabb rétegei már felmelegedtek, még mindig hideg ködös levegőréteg borítja a medencét (hőmérsékleti inverzió). Igy a hirtelen jelentkező szélsőségek miatt, a vidék éghajlati tényezői változó jellegűek. Különösen ősszel a már említett hőmérsékleti inverziók következtében késő délelőttig fehér köd és felhőréteg borítja a medencét. A magasabb hegyek régióiban kitünőek a látási viszonyok. A déli órákban bomlik meg csak a levegőoszlop egyensúlya a medence felett. Erdővidék éghajlati viszonyait érezhetően befolyásolják az uralkodó szelek. Leggyakoribbak minden évszakban az Erdélyi Medence felől áramló nyugati szelek, még télen is. Csupán a hóviharos hideg télelők alkalmával jelentkeznek a Nemerén, Berecki havasokon és a Dél-Hargita vonulatain átbukó hideg, keleti szelek.

[szerkesztés] Élővilág

Erdővidek változatos felszinét kiegészíti, szebbé és élményekben gazdagabbá teszi az élővilág. Ritka fák, maradványnövények és a gazdag állatvilág emelik a táj turisztikai értékét. A medence alacsonyabb részein tekintélyes területeket foglalnak el a harangvirágos-margarettás rétek. Fűz és éger galériaerdők által kisérve hatalmas meánderket rajzoltak azokra az Olt és a Kormos. A települések feletti hegylábi zóna mezőgazdasági kultúrnövényekkel és gyümölcsösökkel borított dombjaira helyenként mélyen benyulnak a lomblevelű erdők. Az erdőszéli övezetet, a meredek patakmedrek oldalait különböző cserjék, igy galagonya, kökény és mogyoróbokrok gazdag vegetációja borítja. Ezek melett szillevelű bajnóca, som, fagyal és kutyabenge virít. De nem ritka az ostorménfa és a kutyabangita sem. Rendhagyó módon ebben az övezetben a települések felett ültetett fenyőerdők foltjait látjuk. Az egykor összefüggő övezetet alkotó tölgyerdőknek ma már csak foltjaik maradtak meg. A medence mélyebben fekvő dombjairól kivágták azokat, emlékeiket csak a Tökés, Cserető, Csutakos elnevezések őrzik. Lassan, néha észrevétlenül adja át helyét ez az övezet a hatalmas kiterjedésű bükkösök birodalmának. A bükk a lomblevelű erdők uralkodó faja a Persányi-hegységben is, ahol különösen az Olt völgyszorosának két oldalán és a Nádas patak forrásvidékén (Feketetó) egységes állományokat képez. Hasonló összefüggő övezeteket alkot a Dél-Hargitában is Gyöngyerdőben, a Feketehegyen és a Kormos völgyében. A bükk felső határa ezen a vidéken általában 1350 m magasságot ér el. A bükkösökkel nyár, gyertyán, rakottya, juhar, ritkábban szil keveredik. A Nagy-Murgó oldalán találunk nagyobb számban kőrist. A tetszetős külsejű fehér törzsű közönséges nyir erdőgazdálkodási szempontból gyomfának minősül, irtják. Emiatt lassan kiszorul a magasabb hegyi legelőkre. Ligeterdőket alkotnak a Zalánpatak feletti Katrina területén, de jellemző elemei a Hatodi-hágó erdőségeinek is. Lombos erdőink övezetének elválaszthatatlan tájképi elemei a hatalmas kiterjedésű vágottak, amelyeknek meredek letarolt oldalait vöröses-lilás köntösébe öltözteti a keskenylevelű dercének (méhvirág) – a méhek által igen kedvelt – virágszönyege. Itt gazdagon osztogatja termését az erdei eper, a málna, ősszel a szeder. Árnyékos-nedves erdőaljak gyakori növénye a fekete- ás vörösáfonya. Erdei tisztások szélén vadalma és vadkörtefák lehulló gyümölcseit előszeretettel keresik fel vaddisznófalkák, barnamedvék. A bükkösök övezete felett napjainkban is egységes állományokat alkotó hatalmas kiterjedésű lucosok terülnek el. Különösen a vidék északi és északkeleti hegykeretének legmagasabb pontjain uralkodó hegyvidéki klima, kedvezett azok kialakulásának. Igazi sötét hargitai fenyvesekben gyönyörködhetünk a Kakukkhegyen és az Ángyélikában. A nemes vad otthona, a susogó fenyves, felejthetetlen élményt nyújt a turistáknak. Lépten-nyomon a gimszarvas lábnyomaira bukkanunk. A Kakukkhegy oldalának sűrű fenyvesében könnyen röpithetünk fajdot, császármadarat. Elszórtan kisebb jegenyefenyő erdőket is találunk. A takarított legelők övezetéből távol szép borókás terűl el a Magyarhermány feletti Magas-Les fennsikján.

Természetvédelmi törvényeink védik a terület két különleges növényszövetkezetét: a Kormos forrásvidékén elterülő Lucsot és az uzonkfürdői lápot. A Lucsmejjék hegyvidéki klimája olyan életfeltételeket teremtett, amelyek lehetővé tették továbbra is a vidék eljegesedés utáni jellegzetes növénytakarójának a fennmaradását. Az erdei fenyőkkel borított vizgazdag tőzeg- és szörmoha párnák ritka növényeket táplálnak. Ilyen az apró nyir (Betula nana) jégkorszaki maradványnövény, a kereklevelü harmatfű (Drosera rotundifolia), a tőzegrozmaring (Andromeda polifolia) stb. Uzonkafürdőn a sűrű égeresekben és gyapjas sással borított dús lápokon ritka növények honosak. Többek között itt él a nagyon ritka keskenylevelű harmatfű (Drosera anglica) és a Pedicuraris sceptrum-carolinum stb. Redkivűli érdekes a vidék északnyugati részén levű mészkőhegyek és a Vargyas patak mészkőszurdokának növényvilága. Ez változatos képet mutat egyes fajok helyenkénti viszonylagos uralkodása miatt. Gyakran tömegesen jelenik meg a Szillevelű gyöngyvessző (Spiraea ulmifolia). Ritkasága a vidéknek a boldogasszony-papucsa (Cypripedium clceolus) ez a mészjelző kosborféle, nagy sárga és barana virágaival, melyet az egész ország területén védett növénynek nyilvánítottak. Más mészkedvelő növények a sárgavirágú kelitke (Corydalis capinoides), a szárnyaltlevelű görvélyfű (Scrophularia laciniata ssp. Lasocaulis). Itt találjuk meg a halovány vadhagymát (Allium flavescens var, ammophilum) és a sötétibolya szinű nőszirmot (Irris hungarica). De a Rika mészkűvidékein mindenütt jelen van a parlagi macskatalp, a sárga len, az ezüstvirág, az árvalányhaj és a bibircses kecsksrágó is. Az észak-persányi Hagymás-tető és az Erdőfüle feletti Kankóskert Erdővidek szép – sajnos pusztulásra itélt– nárciszmezői. Itt a nárcisz (Narcissus angustifolius) és a zergeboglár (Trollius europaeus) tömegesen virágzik május közepén. Erdővideken sok a más területekről betelepített diszfa és cserje. A régi kastélyok és udvarházak (Vargyas, Olasztelek) kertjei valóságos dendrológiai gyüjtemények voltak, jelenleg kevés található meg ezekből. Ritkaság számban megy a baróti baptista templom udvarán lévö néhány simafenyő (Pinus strobus) példányai is.

A vidék kiterjedt erdőségeiben számos vadállat él. A Dél-Hargita zónájában érzi igazán otthon magát a gimszarvas, hiúz és a fajd. Vadgazdasági szempontból védett állat a nyest. Közismertebbek a farkas, a vaddisznó, a róka, a vadmacska, a barnamedve és a nyúl. Védett madarak a fekete gólya (Ciconia nigra) és a nagy fülesbagoly (Bubo bubo). A Lucsban, Bodvajban és a Kakukkhegyen, egyszóval hegyvidékeinken mindenütt ahol nyugalmat és kedvező életfeltételeket talál, jelen van a keresztes vipera. Gyorsvizű hegyipatakokban sok a pisztrang. A sikvizek közönséges halai a fejes dombolykó, márna, paduc és a ponty.