Drakón (athéni politikus)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Drakón (Kr. e. 7. század) athéni politikus, az első írásos görög törvények megalkotója. Nevének magyar jelentése „sárkány”.
A démosz egyre erősödő sérelmeit és követeléseit (írásbeli törvények a szokásjogi ítélkezés helyett, adósrabszolgaság eltörlése, hivatalvállalást a népnek, földosztás) hallván, a belső ellentéteket tompítván, i. e. 621-ben megtette az első kísérletet az alkotmányosításra.
Ugyan az adósrabszolgaságot nem törölte el, és földosztást sem rendelt, a politizálásra jogosultak körét – Arisztotelész 300 évvel későbbi írása (Athéni állam) szerint – megnövelte: ezentúl nem a születésen múlt a politikai szerepvállalás lehetősége, hanem az illető vagyonán. Eme rendelkezésével továbbra is meghagyta az arisztokrácia fölényét a politikában.
Az első írásos törvényeket is ő fektette le, ám majdnem minden bűnért halálbüntetést szabott ki; innen ered a mai „drákói szigor” kifejezés. Bár ezek a törvények még mindig rendkívül erélyesen védték az arisztokraták érdekeit, a törvénykezésben szerepet nem kapó démosznak azonban fontos előrelépés volt a törvényesség kialakítása.
Drakón törekvései után legközelebb az Kr. e. 594-ben arkhónná választott Szolón kísérelt meg további előnyökkel kedvezni a démosznak a zűrzavaros állapotok megszüntetése végett; Drakónhoz képest enyhébb törvényeket hozott, eltörölte az adósrabszolgaságot, elengedte az adósságokat és jövedelemhez kötötte a politikai jogokat,ezzel a démosz legszegényeibbnek kedvezve(arisztokraták ellenszenve).