Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma egy gimnázium Debrecenben. Címe: 4029 Debrecen, Csengő utca 4.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] „A Kossuth” krónikája
[szerkesztés] 1. Az államosított iskola első 5 éve, 1952-1957
1952 júliusában államosították a Debreceni Református Dóczy Leánynevelő Intézet Leánygimnáziumát, új (5 debreceni középiskolából szervezett) tantestülettel, a tanulók jelentős része a Csokonai V. M. Gimnáziumból került át, az igazgató dr. Nábrádi Mihály lett. 1955 februárjáig a megyei, majd 1958-ig a városi tanács hatáskörében működött. Az államosított leánygimnázium Kossuth Lajos nevét vette fel.
Megszervezték az egyetemi tanárképzés 9 hetes gyakorlását 1952 szeptemberétől az új leánygimnáziumban és a Fazekas Mihály Gimnáziumban.
Humán és reál tagozat működött, az utóbbi egyre nagyobb hangsúllyal, 1953/54-től kezdve a biológia, kémia és fizika előadói, szertári rendszer kifejlesztésével, az 1956/57-es tanévtől politechnikai képzéssel is bővült a kínálat, a munkára nevelés célkitűzésének jegyében rendszeresen társadalmi munkát is végeztettek a tanulókkal.
1957 tavaszán „zászlót bontott” a KISZ, az 1957/58-as tanévben megkezdődött a koedukáció.
1957-ben az egyetemen a tanulmányi időt 5 évre emelték fel, a 154/1958-as M.M. számú rendelet a tudományegyetemek közvetlen irányítása alá tartozó gyakorlóiskolák megszervezését tűzte ki célul.
[szerkesztés] 2. A kísérleti iskola évei, 1958-1968
A 12 osztályos kísérleti iskola a KLTE Gyakorlóiskolája néven működött 1958 szeptemberétől Papp Imre igazgatóval az élén, a 26 osztályból 15 gimnáziumi 11 általános iskolai csoport volt (az új iskola osztályokat vett át a Tóth Árpád Gimnáziumból, a Maróthi György és a Bányai Júlia általános iskolákból).
Az 1960/61-es tanév volt az 5. éves hallgatók számára az első új rendszerű gyakorló év (szakonként egy-egy félévet töltöttek hospitálással és 12-18 órát tanítással, megismerkedtek az esti, levelező tagozat munkájával, az osztályfőnöki, szakköri tevékenységgel és az ifjúsági szervezettel).
1961-ben kiépült az ún. 5+1-es oktatási forma (5 napos elméleti képzés után 1 napot az iskolai tanműhelyekben vagy üzemekben töltöttek gyakorlati munkával a tanulók: női szabó, kötszövő, lakatos, elektrotechnikai és kertész szakmákban).
1965-ben megszűnt a humán és reál tagozat, az új középiskolai tanterv egységes ismeretanyagot jelölt ki minden tantárgyból, de speciális képzést is lehetővé tett a természettudományos tárgyakból és a nyelvekből.
1963-tól 17 éven át dr. Szász Lajosné állt az intézmény élén.
A gyakorlógimnázium úttörő szerepet vállalt 1962-től az orosz, majd 1964-től az angol és a francia nyelvi tagozatok indításával a színvonalas idegen nyelvi képzésben. Így éveken át megfelelő terepet biztosíthatott a KLTE orosz, angol és francia szakos tanárjelöltjei számára a gyakorláshoz. Ugyancsak 1964-től – az országban elsők között – indult kémia-fizika tagozatos képzés helyi program alapján.
1967-ben zártláncú ipari televízió létesült a tanárképzési feladatok korszerűbbé tétele érdekében.
A gimnázium országosan is elismert eredményei alapján az 1966/67-es tanévben tagja lett a magyarországi UNESCO asszociált iskolák hálózatának, amely 26 középfokú intézményt foglal magában.
1963-ban az alsó, 1967/68-as tanévben az általános iskolai felső tagozat is megszűnt, a KLTE irányítása alatt igazgatási szervezeti szempontból elkülönülve két iskola alakult: a Gyakorló Általános Iskola és a Gyakorló Gimnázium.
[szerkesztés] 3. Az új gyakorlógimnázium 20 éve, 1969-1989
1971-től a speciális képzés tovább bővült matematika és német tagozattal, majd 1974-től kezdők számára emelt szintű angol és orosz nyelvi képzés indult. Így az iskola kínálatában a következő választék alakult ki: 1 normál tantervű csoport, 1 osztály megosztva normál és kémia tagozattal, 1 osztály nyelvi tagozat emelt szintű angol és orosz nyelvvel, 1 osztály nyelvi tagozat francia és német csoportokkal, valamint 1 matematika-fizika tagozatú osztály.
1972-ben a gimnázium tantestülete eredményes tehetséggondozó, képességfejlesztő, nevelő tevékenységéért megkapta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének emlékérmét a megye gimnáziumai közül elsőként.
Közben 1973 szeptemberétől csökkentették az addig túlméretezett tantervi anyagot, az óraszámokat, megszüntették az átlagosztályzatokat.
1975-től a tanév elején kéthetes termelő munkára mentek a tanulók a debreceni konzervgyárba.
1978-tól már nem lehetett új tagozatos tantervű osztályt szervezni, hanem a speciális képzést az új, a majdani 11. évfolyamon kötelezően bevezetendő, fakultációs rendszer volt hivatva szolgálni.
Az országban az elsők között 1974-től (azóta megszakítás nélkül 1999-ig) kéthetes UNESCO nyelvi tábort szerveztek az iskola tanárai, az első évben orosz, a másodikban francia, a harmadikban német, a negyedikben angol anyanyelvű tanárok részvételével. 1977-től évente angol intenzív tanfolyam volt, majd 1993-tól mind a 4 nyelv tanárai együttesen vettek részt a szervezésben.
Az iskolában osztálykeretek között működött a KISZ 1974-ig, a következő évben vertikális felépítésű alapszervezeteket hoztak létre, és így folyt a szervezett ifjúsági élet a rendszerváltásig, 1989-ig.
1980-tól napjainkig, 24 éve Titkó István az iskola igazgatója.
1980 szeptemberében kezdődött az iskolában az alapképzést kiegészítő fakultatív oktatás a III-IV. évfolyamon kötelezően választhatóan valamennyi közismereti tárgyból és a gyakorlati tárgyakból (műszaki rajz, számító-gépkezelői alapismeretek).
1980-ban a Művelődési Minisztérium engedélye alapján speciális tanterv szerint kezdte meg egy fél osztály az angol, egy fél osztály az orosz nyelv tanulását.
1982 szeptemberében a fakultáció szabadon választható órakeretét kihasználva megkezdődik a haladó, emelt óraszámú angol nyelvi képzés.
1983-tól a rendszerváltásig évente diákcseréket bonyolított le az iskola egy jyvaskylai líceummal, és kapcsolatot tartott egy litván középiskolával is.
1987-ben fél osztályban, egyedi tanterv szerint újra megkezdődött a speciális tantervű fizika oktatása, és ebben a tanévben tudott utoljára indítani az iskola orosz tagozatos osztályt.
1980-tól, a hagyományos tagozatos képzés megszűnte után, az úgynevezett fakultációs időszakban is megőrizte az iskola a vezető szerepét a régió középfokú oktatási intézményei között. A tanulók nagy számban és sikeresen szerepeltek az OKTV-n, különösen természettudományos tárgyakból.
[szerkesztés] 4. Újabb átmeneti évek, 1989-2002
Az 1993-as oktatási törvény hosszú távú átrendeződést irányzott elő a magyar közoktatásban, többek között szerkezetváltást is lehetővé tett. Így az 1993-as tanévben – a már jóval korábban előkészített – egyedi tanterv alapján egy osztályban megkezdődött a hat évfolyamú gimnáziumi képzés is a négy évfolyamú fenntartása mellett. Ezzel olyan folyamatot indított el az iskola, melynek célja az iskolaszerkezet fokozatos átalakítása, évfolyamonként 2-2 hat, illetve négy évfolyamú osztály indítása, így a gyakorlás lehetőségeinek bővítése is.
Az általános iskolai nyelvi képzés átalakulása miatt a kezdők számára hirdetett angol tagozatos képzés iránt fokozatosan csökkent az igény, szemben az emelt óraszámú haladó formával. Hasonlóan csökkent a népszerűsége – ezúttal a továbbtanulási orientáció változása miatt – a fizika tagozatnak, ezért 1995-től speciális tantervű osztályokat már nem indít az iskola.
1993-tól a tanulói szakismereti érdeklődés még eredményesebb kihasználása céljából humán, illetve reál orientációjú osztályokat szervez az iskola a négy évfolyamú csoportok számára.
1993/94. tanévben a KLTE Egyetemi Tanácsa megtárgyalta és jóváhagyta a kidolgozott szabályzatokat, és a megszerveződő Tanárképzési Kollégiumot az állandó bizottságai közé sorolta. Ez a testület hivatott a tanárképzés szervezeti, szabályozási és operatív döntéshozói feladatainak koordinálására, benne állandó tagként az iskola tanárképzéssel foglalkozó igazgatóhelyettese is helyet kapott.
1993-tól évente rendszeres sporttalálkozókat tart az iskola a nagyváradi Ady Líceummal.
Az utóbbi években átrendeződés következett be a tanulók továbbtanulási orientációjában: szemben a korábbi egészségügyi, természettudományos felsőoktatási irányokkal, a közgazdasági és jogi pályák nyertek teret. A nyelvi képzés színvonalát az igen nagy számú középfokú nyelvvizsga minősíti.
1997. október 30-án a tantestület elfogadta az iskola Helyi Pedagógiai Programját. A PROGRAMOK ÉRVÉNYESEK: a 7. évfolyamtól felmenő rendszerben 1998. szeptember 1-jétől.
1998-tól minden évben diákcseréket bonyolít le egy bergamói líceummal.
Az 1998/99-es tanévtől kezdődően, felmenő rendszerben megkezdődött a NAT alapján a helyi pedagógiai program alkalmazása és a helyi tantervek szerinti képzés.
[szerkesztés] A „Kossuth” az új épületben
2000. január 1-jén a debreceni felsőoktatási intézmények integrációjaként megalakult a Debreceni Egyetem. Így az iskola neve is megváltozott: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma névre.
2000/2001-es tanévtől az iskola OM azonosítási számot használ: 031200
A 2000/2001-es tanévben a Kerettantervek alapján a korábbi Helyi Pedagógiai Programot és a Tantárgyi Tanterveket módosította a tantestület, és a 2001/2002-es tanévtől felmenő rendszerben már a módosított tervek szerint kezdődik a képzés.
1996-ban született kormányhatározat arról, hogy 1998-ig a Tiszántúli Református Egyházkerület visszakapja hajdani, Dóczy Gedeon nevét viselő iskolaépületét, amelyben 1952 óta a KLTE Gyakorló Gimnáziuma működött, a gyakorlógimnázium pedig a volt Bocskai laktanya felújított részeiben nyer elhelyezést.
Az 1994-es árakon tervezett beruházásra meghatározott 680 millió Ft kártalanítási összeg már az indulásra is kevésnek bizonyult, és a közben életbe lépő Közbeszerzési Törvény is megváltoztatta a feltételeket, így Gellér Ferenc építészmérnök (HAJDÚTERV) tervei alapján csak 1998-ban kezdődtek meg a műemlék jellegű épületegyüttes rehabilitációs munkálatai. Az optimális körülményeket kínáló engedélyes tervek elkészülte után kiderült, hogy ennek a programnak a finanszírozása nem lehetséges, ezért többszöri tervmódosításra került sor. Végül olyan csökkentett program kivitelezése kezdődött el, amely ugyanakkor a gimnázium színvonalas működését biztosítja. Viszont le kellett mondani a tehetséggondozó, hat évfolyamos gimnáziumi diákok részére tervezett kollégiumról, az iskolai menzáról (K épület), elhalasztódott az adminisztráció funkcióit és a tanárjelöltek megfelelő elhelyezését ellátó („A” épület) rekonstrukciója, egyelőre nem épülhetett meg a sportudvar, és csak ígéret volt arra, hogy az iskolához vezető, balesetveszélyes közutat felújítja a város. Az eredeti kárpótlási összeget – az építkezés előrehaladtával – az oktatási és a pénzügyi tárca többször is újabb tételekkel bővítette. A beruházás elkészült részeinek értéke mintegy 1,5 milliárd Ft. A bútorzat és a felszerelés értéke az összes költség 25%-a. Az átadás – átvétel teljes folyamatában az érintett felek (Debreceni Egyetem és a Tiszántúli Református Egyházkerület) egymás iránti toleranciával, példaértékűen működtek együtt. A kivitelezési munkákat a HUNÉP RT. végezte. A beruházás magas színvonalú megvalósításában a tervező és a kivitelező hozzáértése, kiváló szakmai teljesítménye mellett igen jelentős szerepet vállaltak az egyetem Műszaki és Fejlesztési Osztályának dolgozói is. A gimnázium hasznos területe: mintegy 10 000 m² (a régi épülethez képest 6000 m²-es gyarapodás). Az épületegyüttesben helyet kapott: 20 tanterem, 4 szaktanterem, 3 természettudományos előadó, 2 természettudományi labor, 2 idegen nyelvi labor, 3 kis csoportra méretezett idegen nyelvi szaktanterem, 2 számítástechnikai szaktanterem, 1 sportcsarnok, 3 edzőterem, 6 öltöző, zuhanyozókkal, 3 terem a könyvtár számára saját öltözővel, tanári dolgozók, szertárak, előkészítők a munkaközösségek szükségletei szerint.
2001. április 15-én a tantestület elfogadta a Helyi Pedagógiai Program módosítását. Ez a program már tartalmazza az iskola minőségbiztosítási koncepcióját is. A programok érvényesek: a 7. évfolyamtól felmenő rendszerben 2001. szeptember 1-jétől.
2001-től minden évben részt vesz az iskola az országos kompetencia mérésben.
A 2000/2001-es tanévben összegyűjtött dokumentáció alapján egy prágai központú, nemzetközi minőségbiztosítási központ (International Education Society) 2002. január 11-én minősítette az iskolát, és BB, azaz "very good" fokozattal tanúsította az elért eredményeket. Ez arra jogosítja a tanítványokat, hogy az érettségi bizonyítvány betétlapjaként igazolást kaphatnak arról, hogy minősített iskolában érettségiztek. Az iskola pedig minden hivatalos dokumentációjában használhatja a tanúsítvány logóját.
A 2001/2002-es tanévben az új érettségi vizsgaszabályzat alapján az iskola megkezdte a fölkészülést a kétszintű érettségire.
2001-től a gimnázium minden évben a központi felvételi írásbeli feladatlapokat alkalmazza a 6 évfolyamos szerkezet beiskolázásakor.
A 2002/2003-as tanévben a 111/1997-es kormányrendeletnek megfelelően az iskolában kidolgozott új rendet és programot vezettek be a tanárjelöltek gyakoroltatásában.
2002 októberében megalakult a Gyakorlóiskolák Szövetsége, és ennek szervezésében 2003 októberében megtartották az I. Módszertani Konferenciát Szegeden, amelyen a vezetőtanárok több mint 30 előadással képviselték a gimnáziumot.
2002 novemberében iskolánk tornacsarnoka adott otthont a Tornász Világbajnokság hivatalos edzéseinek.
2002-ben a gimnázium csatlakozott az Európai Tehetséggondozó Társaság programjához (BEGA). Egy román és egy német középiskolával együtt vettek részt a diákjaink projekteken. 2003-ban az igazgató nemzetközi konferencián tartott előadást a tehetséggondozásról Mádon, majd az iskolánan workshop-ot tartottak az együttműködő iskolák diákjainak részvételével.
A 2002/2003-as tanévben ünnepelte az iskola fennállásának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból több más rendezvény mellett reprezentatív évkönyvet jelentettek meg, megnyílt az iskolamúzeum.
A 2002/2003-as tanévben megnyugtató tapasztalatokkal és eredménnyel lezárult az iskola átfogó törvényességi vizsgálata.
2003. június 24-én a tanárképzésről tartott országos tanácskozáson moderátorként, hallgatóként vettek részt a vezetőtanárok Debrecenben.
A 2002. évi LXII. törvény 103. §-a (4) bekezdésének megfelelően 2003 szeptemberétől 10%-os óraszámcsökkentést hajtott végre az iskola.
2002-től napjainkig megélénkültek a gimnázium német kapcsolatai: A Comenius 1 program keretében a BEGA tehetséggondozó program koordinátora pályázatokat ír, segíti az IB nemzetközi diákújságot. Braunschweigbe utazott egy diákcsoportunk a Sonnenberg-alapítvány nemzetközi zenei fesztiváljára, egy másik Bocholtban egy projekthéten a demokrácia témáját tanulmányozta, egy harmadik csoport kéthetes hamburgi projektmunkában vett részt.
2003-tól a 4 évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételi vizsga (a 6 évfolyamos szerkezethez hasonlóan) központi feladatlap alkalmazásával történik.