Dévavári Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Dévavári Zoltán, írói nevén Dér Zoltán, (Szabadka, 1928 – 2007) író, irodalomtörténész, újságíró, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életének és műveinek kutatója, írói hagyatékaik gondozója.

[szerkesztés] Élete

A gimnáziumot Szabadkán végezte. Belgrádban joghallgató volt, majd Újvidéken a Tanárképző Főiskola magyar szakán tanult.

Volt életének egy időszaka, amelyről sohasem beszélt: a jugoszláv kommunista hatóságok internálták és a Goli otok koncentrációs tábor rabságában élt 1949 és 1951 között. A fogság után könyvelő lett, majd a szabadkai Városi Múzeum történeti osztályát vezette.

[szerkesztés] Munkája

1959-től nyugdíjba vonulásáig a szabadkai 7 Nap hetilap szerkesztőségében dolgozott. Az ugyancsak szabadkai székhelyű Üzenet irodalmi és kultúráis folyóirat fő- és felelős szerkesztője volt 1993-tól 1997-ig. Az Életjel-könyvek című sorozat elindítója, melyek közül haláláig 121 kötet jelent meg.

Első verseskönyve Az öröm felé címmel 1954-ben jelent meg Szabadkán.

Verseskötetei mellett dokumentumregénye, ifjúsági regénye, szín- és hangjátékai, művelődési jegyzetei, fordítások és számos tanulmánykötete jelent meg. Kutatásainak középpontjában Csáth Géza állt, akinek több, korábban ismeretlen írását közölte (elsősorban leveleket). Részben Dévavári Zoltán által került a szabadkai orvos-író, Kosztolányi unokatestvére újra az irodalmi köztudatba.

[szerkesztés] Forrás

Kontra Ferenc, Magyar Szó, 2007. április 2.