Borsa Kopasz Jakab
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Borsa Kopasz Jakab (? – 1317. július) nádor
A Borsa nemzetség tagja volt, amelynek nagy birtokai voltak Bihar vármegyében. 1284–1286-ig a király lovászmestere volt. Kun László uralma alatt előbb a Csákok, majd a Kőszegiek pártjához csatlakozott; korlátlan tartományúri hatalmat épített ki bátyjával, Lóránttal együtt. Feltehetőleg ők gyilkoltatták meg Kun Lászlót. Később az Anjouk híveinek mondották magukat, rövid ideig azonban Vencelhez húztak. 1290 és 1292 között pohárnokmester, 1298 és 1300 közt szlavón bán, 1307-től nádor. 1317-ben Ákos nembeli Ernye fiaival, az Amadé fiakkal és Kán Lászlóval szövetkezve fellázadt a király ellen. Debrecennél csatát vesztett Károly Róbert hadvezére, Debreceni Dózsa ellen. Előbb Adorján majd Sólyomkő várába menekült, de a király seregeivel körbefogta a várat, s ő kénytelen volt a kiéheztetett erősséget feladni. A király később lefejeztette.