Bagaméri
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Bagaméri Csukás István Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének (1973), valamint az ebből készült négyrészes tévésorozatnak (1974) az egyik szereplője, az „elátkozott fagylaltos”. Szerepe szerint a gyerekek legfőbb konkurense egy állatrablás (a könyvben görög teknősök, a filmben majmok) ügyében történő nyomozás során.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A könyv és a film eltérései
[szerkesztés] Foglalkozása
Bagaméri a könyvben csupán fagylaltos. A filmben azonban kiderül, hogy kiérdemesült artista, aki mindenhez ért, amihez egy cirkuszban csak érteni lehet.
[szerkesztés] Neve
A könyvből nem derül ki a keresztneve. A filmből egyértelműen megtudjuk, hogy Jácintnak hívják, mindazonáltal sokan úgy emlékeznek rá, mint „Bagaméri Elemér”. Ennek oka a IV. rész címe: „Éljen Bagaméri Elemér!”, amely viszont egy idézet a film utolsó jeleneteinek egyikéből.
[szerkesztés] Jelentősége
Bagaméri komoly szerepet kap a könyvben is, a filmben azonban – Alfonzó parádés alakításában – szinte ő válik a történet főszereplőjévé.
[szerkesztés] Álcázása
Bagaméri mind a könyvben, mind a filmben többször álcázza magát a nyomozás során. Utóbbiban ezt mesteri fokon műveli, azonban jellegzetessége, hogy állandóan ugyanabban a cipőben jár, s emiatt folyton lebukik a gyerekek előtt.
[szerkesztés] Fagylaltja
A filmben a gyerekek azt terjesztik róla, hogy mérgezett fagylaltot árul. A könyvben csupán arról szól a pletyka, hogy Bagaméri fagylaltja ehetetlen, a mérgezettségre csak egyetlen, epizód szintű utalás történik.
[szerkesztés] Kapcsolata a gyerekekkel
Noha Bagaméri és a gyerekek a regényben többször is keresztezik egymás útját, a film kifejezetten az ő harcukra van kihegyezve: a gyerekek lépten-nyomon kibabrálnak vele. Ennek megfelelően kibékülésük is különböző: a nyomozásban felsült, mogorva fagylaltos a könyvben lehetőséget kap, mintegy vígaszdíjként, hogy árulja a fagylaltját a cirkuszelőadás szünetében. A filmben ő menti meg a bukásra ítélt előadást, mivel számtalan produkcióban nyújt jelentős segítséget a gyerekeknek.
[szerkesztés] Híres mondatai
- „Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!”
- „Meg vagyok átkozva!”
- „Egy Bagaméri nem alkuszik!”
- „A kankalin sötétben virágzik!”
- „Ez életem legszebb napja!”
[szerkesztés] Az igazi Bagaméri
Kevesen tudják, hogy a Kisújszálláson született Csukás István egy helyi cukrászüzlet tulajdonosáról nevezte el az elátkozott fagylaltost.