Alekszandr Porfirjevics Borogyin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Borogyin Repin festményén

Alekszandr Porfirjevics Borogyin (Szentpétervár, 1833. november 12. – Szentpétervár, 1887. február 27.), orosz zeneszerző, kémikus, az Ötök tagja.

Borogyin egy grúz herceg, Luka Szemjonovics Gedeanasvili, általánosan használt nevén Gegyianov törvénytelen fiaként született. A fiút – ahogy az akkoriban szokás volt – az egyik szolga nevén anyakönyvezték. Nevelőszüleitől – egy nyugdíjas katonaorvos és felesége – áldozatos gondoskodást kapott, művelt nevelőanyja otthon tanította. A gyermeknek korán kiderült szerteágazó érdeklődési köre: ugyanúgy vonzották a természettudományok, mint a zene, nyelveket tanult. Kis kémiai laboratóriumot rendezett be a fürdőszobában, emellett fuvolázni, zongorázni, oboázni, gordonkázni tanult. Még csak 14 éves volt, amikor versenyművet írt fuvolára és zongorára.

1850-től a szentpétervári Orvosi-Sebészeti Akadémián tanult, ahol a szaktantárgyakon kívül kémiát, állattant és kristálytant is hallgatott. Tanulmányait 1856-ban fejezte be kitüntetéssel, és mindössze két év múlva doktori címet is szerzett „Az arzén és a foszforsav analógiájáról” írott disszertációjával. Diplomája megszerzése után tanársegédi megbízást kapott az akadémián, ugyanakkor orvosgyakornoknak is kinevezték egy katonai kórházba. Tudományos munkája kapcsán tett külföldi tanulmányútjai egyikén ismerkedett meg a súlyos tüdőbetegséggel ápolt Jekatyerina Protapopova zongoraművésszel, akit 1853-ban feleségül vett. Tudományos és oktató munkája mellett továbbra is élénken érdeklődött a zene iránt, barátaival kamarazenélt, saját darabjai népi tematikára épültek. 1864-ben kinevezték a kémia professzorává, és ebben az időszakban ismerkedett meg Muszorgszkijjel és Balakirevvel, akik ösztönözték zenei munkásságát. Az azonos érdeklődésű komponisták Rimszkij-Korszakovval és Kjuival együtt megalapították az „Ötök” zeneszerzői csoportot (magukat Újítóknak nevezték).

Borogyin életének jellemzője a sokfelé való érdeklődés volt. A zenében és a természettudományban minden érdekelte. Komponista barátai biztatására hozzálátott első szimfóniája megírására, de a más irányú elfoglaltságok miatt csak öt év múlva készült el vele. Zenedarabját 1862-ben mutatták be, és a nagy siker hatására elkezdett második szimfóniáján is dolgozni. Belevágott élete fő művének, az Igor hercegnek a komponálásába is. Ez utóbbi egészen haláláig dolgozott, de nem sikerült teljesen befejeznie. „Az egyetemi élet, a tanártársakkal, a tanítványokkal fenntartott intenzív kapcsolatok, a mindezzel járó szociális alkalmak rendkívül fontosak voltak számára. Idővel elvállalta az akadémia zene- és énekkarának vezetését is, az ezzel járó rendszeres próbamunkával együtt, továbbá aktív szerepet vállalt a női orvosképzés megszervezésében is. Ráadásul a tanítás számára a legkevésbé sem merült ki óráinak megtartásában, hanem kötelességének érezte, hogy hallgatóival egyénileg is foglalkozzon, segítse őket problémáik megoldásában.”^[1] Zeneszerzői népszerűsége hazáján kívül is fokozódott, így külföldi utazásai már nem csak tudósi, hanem zeneszerzői minőségben is szaporodtak. Megismerkedett Liszt Ferenccel, aki elismerte és támogatta munkásságát. 1882-ben hatalmas sikerrel mutatták be a Közép-Ázsia pusztáin című szimfonikus költeményét, amit külföldön is ovációval fogadtak. Életében válságos volt az 1885–1886 körüli időszak, amikor ő maga kolerában megbetegedett és hónapokig lábadozott, majd felesége és anyósa is súlyos beteg lett. Nyilvánvaló, hogy ezek a gondok is okozhatták, hogy élete végén depresszió gyötörte. 1887-ben halt meg egy jelmezbálon: elgyengült, összeesett és beverte a fejét egy kőpárkányba. Felesége mindössze öt hónap múlva követte. Az Igor herceget Glazunov és Rimszkij-Korszakov fejezte be.

Borogyin műveiben nem nehéz felismerni Glinka örökségét. Művészetére a mívesen kidolgozott népiesség, a keleti harmóniák iránti fogékonyság, a harmóniai kísérletek alkalmazása a jellemző.