User:84.2.120.38/Fenntartható fejlődés portál/Selected article
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Általános értelemben olajhozam-csúcsnak vagy röviden olajcsúcsnak nevezzük a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzését. Az olajhozam-csúcsot az ún. Hubbert-féle csúcselmélet jósolja meg, amelyet Martin King Hubbert, a Shell Oil Kutatólaboratórium geofizikusa 1956-ban alkotott meg. Az elmélet az Egyesült Államok kőolaj-kitermelésének maximumát 1965-1970 időszakra jósolta meg. Ezzel mindössze egy évet tévedett, 1971-ben volt. Az első hasonló feltételezéseken alapuló, a világ kőolaj-kitermelésére vonatkozó, elméletet Campbell amerikai tudós publikálta a Scientifican American tudományos folyóirat 1998 márciusi számában. [1]
Az 1980-as évektől kezdve mind több kutató foglalkozott a készletek kimerülésének gondolatával, ezt nevezik olajhozam-csúcs elméletnek, vagy röviden olajcsúcs-elméletnek (angolul: peak oil theory). A dolog lényege a következő. A Földön a lélekszám növekszik, és legalább ezért növekedni kell az energiatermelésnek is. Egyébként már az is igaz, hogy egy ember is többet fogyaszt, mint korábban, így állandó népesség mellett is egyre több erőforrást használnánk. Ezek a folyamatok hatványozódó (exponenciális) erőforrás-felhasználást eredményeznek. Jelenleg az ősmaradványi erőforrások - úgymint kőolaj, földgáz és kőszén - az erőforrásfelhasználás 87%-át teszik ki, ezért függésünk tőlük rendkívüli. Ám a készletek végesek, ezért szükségképpen elérünk egy csúcsot, amin túl az olajkitermelés a véges készletek miatt már nem növelhető. Ez az olajcsúcs.
| Tovább a teljes szócikkhez… |
