28. Arany Málna-díjkiosztó
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A 28. Arany Málna-díjakat a kaliforniai Santa Monicában osztották ki 2008. február 23-án, hogy „elismerjék” a filmipar 2007-ben nyújtott legrosszabb teljesítményeit.
A jelöléseket 2008. január 21-én jelentették be. A hagyományok szerint mind a jelölések, mind a díjátadó ceremónia egy-egy nappal az Oscar-díj megfelelő eseménye előtt történik.
A legtöbb, összesen 9 kategóriában nevezett film a Tudom, ki ölt meg (I Know Who Killed Me) c. sorozatgyilkosos thriller volt, amit a Férj és férj (I Now Pronounce You Chuck and Larry) és a Norbit c. filmvígjátékok követtek 8-8 nevezéssel. A Tudom, ki ölt meg volt az este „győztese”, 8 Málnájával új rekordot állítva be. Eddie Murphyt szintén rekordot döntve öt személyes díjra is jelölték, amit főleg a Norbit c. filmben több szereplő megszemélyesítésével érdemelt ki. Végül három díjat kapott, mindegyik általa játszott szereplőért egyet. Lindsay Lohant szintén három díjjal jutalmazták a Tudom, ki ölt meg-beli kettős szerepéért. Az idei egyedi díjkategória a „Legrosszabb ürügy egy horrorfilmre” (Worst Excuse for a Horror Movie) volt.
Itt következik a nevezések teljes listája, a „győztesek” félkövérrel vannak jelölve:
[szerkesztés] Legrosszabb film
Tudom, ki ölt meg (I Know Who Killed Me) (Sony/TriStar)
- Bratz: The Movie (Lions Gate)
- Férj és férj (I Now Pronounce You Chuck and Larry, Universal)
- Norbit (DreamWorks)
- Oviapu 2 (Daddy Day Camp, Sony/TriStar/Revolution)
[szerkesztés] Legrosszabb férfi főszereplő
Eddie Murphy – Norbit (Norbit szerepéért)
- Nicolas Cage – A szellemlovas (Ghost Rider), A nemzet aranya: Titkok könyve (National Treasure: Book of Secrets) és Next – A holnap a múlté (Next)
- Jim Carrey – A 23-as szám (The Number 23)
- Cuba Gooding, Jr. – Oviapu 2 és Norbit
- Adam Sandler – Férj és férj
[szerkesztés] Legrosszabb női főszereplő
Lindsay Lohan – Tudom, ki ölt meg (Aubrey szerepében) megosztva Lindsay Lohannel – Tudom, ki ölt meg (Dakota szerepében)
- Jessica Alba – Awake, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer) és A kabalapasi (Good Luck Chuck)
- Logan Browning, Janel Parrish, Nathalia Ramos és Skyler Shaye – Bratz: The Movie
- Elisha Cuthbert – Captivity
- Diane Keaton – Férjhez mész, mert azt mondtam (Because I Said So)
[szerkesztés] Legrosszabb férfi mellékszereplő
Eddie Murphy – Norbit (Mr. Wong szerepében)
- Orlando Bloom – A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World's End)
- Kevin James – Férj és férj
- Rob Schneider – Férj és férj
- Jon Voight – Bratz: The Movie, A nemzet aranya: Titkok könyve, September Dawn és Transformers
[szerkesztés] Legrosszabb női mellékszereplő
Eddie Murphy – Norbit (Rasputia szerepében)
- Jessica Biel – Férj és férj és Next – A holnap a múlté
- Carmen Electra – Bazi nagy film
- Julia Ormond – Tudom, ki ölt meg
- Nicollette Sheridan – Fedőneve: Takarító (Code Name: The Cleaner)
[szerkesztés] Legrosszabb filmes páros
Lindsay Lohan és Lindsay Lohan („a saját yangjának yinjeként”) – Tudom, ki ölt meg
- Jessica Alba és Hayden Christensen (Awake), Dane Cook (A kabalapasi) vagy Ioan Gruffudd (A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó)
- „A film bármelyik két totálisan üresfejű szereplője” – Bratz: The Movie
- Eddie Murphy (Norbit szerepében) és vagy Eddie Murphy (Mr. Wong szerepében) vagy Eddie Murphy (Rasputia szerepében) – Norbit
- Adam Sandler és Kevin James vagy Jessica Biel – Férj és férj
[szerkesztés] Legrosszabb remake vagy koppintás
Tudom, ki ölt meg (Motel, Fűrész és The Patty Duke Show)
- Bazi nagy film („lenyúlása minden filmnek, amit lenyúl”)
- Bratz: The Movie („lenyúlás, akárhonnan is”)
- Tor-túra 2 (Are We Done Yet?) (a Mr. Blandings Builds His Dream House koppintása)
- Who's Your Caddy? (a Golfőrültek koppintása)
[szerkesztés] Legrosszabb előzetes film vagy folytatás
Oviapu 2
- Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2 (Aliens Vs. Predator: Requiem)
- Evan, a minden6ó (Evan Almighty)
- Hannibal ébredése (Hannibal Rising)
- Motel 2 (Hostel: Part II)
[szerkesztés] Legrosszabb rendező
Chris Sivertson – Tudom, ki ölt meg
- Dennis Dugan – Férj és férj
- Roland Joffé – Captivity
- Brian Robbins – Norbit
- Fred Savage – Oviapu 2.
[szerkesztés] Legrosszabb forgatókönyv
Tudom, ki ölt meg, forgatókönyvét írta Jeffrey Hammond
- Bazi nagy film, forgatókönyvét írta Jason Friedberg & Aaron Seltzer
- Férj és férj, forgatókönyvét írta Barry Fanaro és Alexander Payne, valamint Jim Taylor)
- Norbit, forgatókönyvét írta Eddie Murphy, Charlie Murphy és Jay Sherick & David Ronn
- Oviapu 2., forgatókönyvét írta Geoff Rodkey, David J. Stem & David N. Weiss
[szerkesztés] Legrosszabb ürügy egy horrorfilmre
Tudom, ki ölt meg
- Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2
- Captivity
- Hannibal ébredése
- Motel 2
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Arany Málna-díjkiosztók |
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. |
11. 12 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. |
21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. |