Szovjetunió Kommunista Pártja
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! Az ezen a lapon látható jelölés 2007 májusából származik. |
A Szovjetunió Kommunista Pártja, vagy SZKP (oroszul: Коммунисти́ческая Па́ртия Сове́тского Сою́за = КПСС) az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnyának utódpártja volt 1952 és 1991 között. A kommunista név már jóval előbb bekerült a neveit változtató politikai formáció elnevezésébe: a bolsevikok 1918-ban hozták létre az Oroszországi Kommunista Párt (bolsevikok) nevű pártot, az OKP(b)-t. 1925-ben e párt új neve Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja (SZK(b)P) lett (Всесоюзная коммунистическая партия (большевиков), ВКП(б)). Végül 1952-ben egyszerűen a Szovjetunió Kommunista Pártja nevet vette fel.
Az SZKP lett a későbbi kommunista blokk kommunista pártjainak modellje, felépítésében, irányításában, egyeduralmi és társadalomszervező gyakorlatában, amelyhez a különböző embercsoportok és egyének legkegyetlenebb, gyakran tömegessé váló elnyomása és elpusztítása is hozzátartozott. Elsőszámú vezetői teljhatalmú diktátorok voltak, akik a párt történetének különböző szakaszaiban változó módszerekkel gyakorolták hatalmukat.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A párt felépítése
Általában a szovjet kommunista párt szervezetét másolták a más országokban később létrejött kommunista pártok.
Az SZKP legfelsőbb szerve a kongresszus volt, amely eleinte évente, később – főképp Sztálin irányítása alatt – ritkábban, majd Sztálin halála után öt évente ülésezett. A kongresszus választotta a Központi Bizottságot, mely két kongresszus között irányította a pártot. A Kongresszusez egy szűkebb irányító testületet választott, a Politikai Bizottságot (Politbüró). Sztálin idejében a pártban a legnagyobb hatalommal járó poszt a főtitkári volt. A főtitkárt a Politbüró választotta. 1952-ben a főtitkári poszt helyett első titkári posztot hoztak létre, a Politbüróból pedig Elnökség lett. (Leonyid Brezsnyev vezetése alatt azonban visszatértek a régebbi titulusokhoz.)
Elméletben a párt a kongresszus kezébe helyezte a legfőbb hatalmat, gyakorlatban azonban hierarchikus struktúra alakult ki már a 20-as évek elejétől, különösen a X. pártkongresszustól, amikor is Lenin javaslatára a kongresszus betiltja a párton belüli demokráciát. Ily módon a kongresszus látszervvé degradálódik, mely gyakorlatilag vita nélkül fogadja el az elétett, előzőleg kidolgozott javaslatokat. Minden hatalom a KB, s annak szevei, a Titkárság és a Politikai Bizottság kezébe kerül. Lenin halála után ez a hatalomcentralizációs folyamat tovább folytatódik, immár a Központi Bizottság is lassan látszatszervvé válik, a valódi főhatalom a Politikai Bizottság, majd pedig személyesen a főtitkár kezében összpontosult. Sztálin halála után visszaáll a kollektív vezetőség elve, a főtitkár (első titkár) immár nem teljhatalmú vezető, hanem "első az egyenlők között", a főhatalmat a Politikai Bizottság birtokolja, a Központi Bizottság (s különösen a Kongresszus) továbbra is látszatszercvek maradnak, már néhány esetben a Központi Bizottság valódi döntéshoz szervvé változik, pl. Hruscsov eltávolítása a pártvezetői posztrról 1964-ben KB-döntéssel történik.
Fontosabb kongresszusok:
- I. (1898 márciusa) – alapító kongresszus
- VI. (1917 júliusa-augusztusa) – a menysevikek és a bolsevikek végleges szétválása
- X. (1921 márciusa) – Lenin javaslatára a kongresszus betiltja a párton belüli demokráciát
- XV. (1927 decembere) – Sztálin egyeduralmának konszolidálása
- XX. (1956 februárja) – Sztálin elítélése
- XXVIII. (1990 júliusa) – a párt hivatalosan lemond állampárti szerepéről
Az SZKP-nek a 15 szovjet tagköztársaság közül 14-ben volt pártszervezete. A kivétel az Orosz Szövetségi Köztársaság volt, ahol nem volt külön szervezet, hanem az SZKP maga irányította a pártot.
[szerkesztés] Vezetők
1917-1922 között a pártban kollektív vezetés működött, nem hivatalosan pedig Lenin volt a párt megkérdőjelezhetetlen vezetője egészen 1924-es haláláig. 1922-ben lett létrehozva a főtitkári poszt, mely eredetileg nem hatalmai pozíció, hanem adminisztratív-technikai jellegű beosztás volt. A pártfőtitkári poszt Lenin halála után lassan az állam legfőbb hatalmi pozíciójává vált.
Az Oroszországi Kommunista Párt (bolsevikok) Központi Bizottságának főtitkára:
A Szovjetunióban a gyakorlatban a húszas évek végére vált a pártvezető az ország еlső számú vezetőjévé. Sztalin halála után a pártvezető egy lett a kollektív vezetők közül, majd Brezsnyev uralmának idején visszaállt a pártvezető megkérdőjelezhetetlen elsőbbségének elve.
Az Oroszországi Kommunista Párt (bolsevikok) Központi Bizottságának főtitkára:
A Szövetségi Kommunista Párt (bolsevikok) Központi Bizottságának főtitkára:
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első itkára:
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára:
- Leonyid Brezsnyev 1966—1982
- Jurij Andropov 1982—1984
- Konsztantyin Csernyenko 1984—1985
- Mihail Gorbacsov 1985—1991
A szovjet parlament 1990. március 14-én megszűntette a kommunista párt vezető szerepét, innentől a pártnak közvetlen alkotmányos és kormányzati szerepe megszűnt. A Szovjetunió Kommunista Pártját 1991-ben, az augusztusi puccs után betiltották.
[szerkesztés] Alacsonyabb egységek
Alacsonyabb szinten a szervezeti hierarchia különböző szintű bizottságokból épült fel, a vállalatok, intézmények, kolhozok szintjén ezek voltak a partkomok (партком). A partkom feje választott partkom titkár (секретарь парткома) volt.Magasabb közigazgatási szinteken a bizottságokat más rövidítések jelölték: a kerületek (rajonok) szintjén raikom (райком), a megyék (oblaszt) szintjén obkom (обком) (korábban a kormányzóságok orosz nevéből gubkom, губком), a városok (górod) szintjén gorkom (горком).
A legalsó egység az "elsődleges pártszervezet" (первичная партийная организация) vagy "pártsejt" (партийная ячейка) volt. Ilyet mindenhol létrehoztak, ahol legalább három kommunista volt. A sejtet a párttitkár (секретарь партбюро) által vezetett pártiroda (партийное бюро, партбюро) vezette. A párttitkár az illető munkahely fizetett alkalmazottja volt. A nagy pártsejteket kiemelt párttitkárok (освобожденный секретарь) irányították, akik a párttól kapták a fizetésüket.
[szerkesztés] A párttagság
A szovjet kommunista párttagság privilégiummá, a párttagok pedig az elit osztállyá, "nómenklatúrává" váltak. A párttagok sok mindenhez hozzájuthattak, amihez a közösnésges szovjet polgárok nem, például külön, jobban ellátott üzletekben vásárolhatak, hozzájutottak külföldi árukhoz is, előnyt élveztek a lakáshoz, nyaralóhoz (oroszul "dácsa") jutáshoz, könnyebben utazhattak külföldre, jobb iskolákba, egyetemekre küldhették gyermekeiket és számukra, illetve gyermekeik számára voltak fenntartva a presztízzsel rendelkező állások. A szovjet elithez csatlakozni párttagság nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt.
A párttagságnak azonban kockázatai is voltak, különösen az 1930-as évektől, amikor nagy erővel megkezdődtek Sztálin tisztogatásai.
A párttagság nem volt nyitva bárki számára, számos bizottság szűrőjén kellett átjutni hozzá és eközben részleteiben tanulmányozták a jelölt múltját és véleményeit. Amikor már generációk nőttek fel úgy, hogy a szovjet rendszeren kívül másra nem emlékeztek, a pártba jutás gyakorlatilag a karrierépítés egyik lépcsőjévé vált, előkészítő grádicsokkal.
A gyerekek először úttörők lettek, aztán 14 éves korukban a Komszomol, a kommunista ifjúsági szervezet tagjai, végül felnőttként, ha elegendő párthűséget és pártfegyelmet mutattak fel, tagjaivá válhattak az SZKP-nek is. A párttagoknak kötelezettségeik is voltak: tagsági díjat kellett fizetniük és "társadalmi megbízatásokat" (общественные поручения) vállalniuk.
[szerkesztés] A tagok száma
Amikor a bolsevikok létrehozták az OKP(b)-t, a pártnak mintegy 200 ezer tagja volt. Sztálin alatt az 1920-as években a párt nagy tagtoborzókampányba kezdett a munkások és a vidéki lakosság körében egyaránt, hogy "proletárosítsák" a pártot és ugyanakkor megerősítsék Sztálin támogató bázisát a régi bolsevikokkal szemben.
1933-ra a pártnak már 3,5 millió tagja és tagjelöltje volt, a sztálini tisztogatások következtében azonban ez a szám 1939-re 1,9 millióra csökkent. Összehasonlításképp 1986-ban, az összeomlás küszöbén az SZKP-nek már több, mint 19 millió tagja volt, a Szovjetunió felnőtt össznépességének mintegy tizede. A párttagok több, mint 44%-át ipari munkásnak, 12%-át termelőszövetkezeti munkásnak sorolták be.
[szerkesztés] A tagköztársaságok nevén a párt neve
| nyelv | rövidítés | teljes neve |
|---|---|---|
| orosz | КПСС | Коммунистическая Партия Советского Союза |
| ukrán | КПРС | Комуністична Партія Радянського Союзу |
| belarusz | КПСС | Камуністычная Партыя Савецкага Саюза |
| üzbég | ||
| kazah | СОКП | |
| grúz | სკკპ | საბჭოთა კავშირის კომუნისტური პარტია |
| azeri | СИКП | Совет Иттифагы Коммунист Партијасы |
| litván | TSKP | Tarybų Sąjungos komunistų partija |
| moldáv | ПКУС | Партидул Комунист ал Униуний Советиче |
| lett | PSKP | Padomju Savienības Komunistiskā Partija |
| kirgiz | ССКП | Советтер Союзунун Коммунисттик партиясы |
| tadzsik | ||
| örmény | ՍՄԿԿ | |
| türkmén | ||
| észt | NLKP | Nõukogude Liidu Kommunistlik Partei |
[szerkesztés] A párt utóélete
1991-ben a Gorbacsov-elleni államcsíny támogatása miatt az SZKP-t Oroszország területén betiltották, teljes vagyonát államosították.
1993 februárjában a legutolsó, XXVIII. pártkongresszuson megválasztott Központi Bizottság vezetése alatt rendezték meg a XXIX. pártkongresszust, amely vissaállította a pártot Kommnista Pártok Szövetsége név alatt, a párt vezetője Oleg Senyin lett.
2001-ben a párt kettészakadt, az egyik szárny felvette újra az SZKP nevet, a vezető Oleg Senyin maradt. A másik szárny vezetpje Gennagyij Zjuganov lett.
Ezeken kívül még további 5 SZKP nevű, s 3 Oroszországi Kommnista Párt (bolsevik) nevű.
Az összes orosz kommunista párt közül csak a Zjuganov által vezetett fejt ki Oroszországban jelentős politikai tevékenységet, sokáig a második legnagyobb párt volt az orosz parlamentben.
Az SZKP régi szovjet tagköztársasági részegységei közül az azeri, a belarusz, a kazah, a kirgiz, a moldáv, az örmény, a tadzsik, s az ukrán párt tagjai a Senyin-vezette pártszövetségnek:
- Az azeri pártot Azerbajdzsánban 1991-ben betiltották, 1993-ban újraszerveződött, jelenleg parlamenten kívüli párt,
- A belarusz párt parlamenten kívüli párt, a jelenlegi Lukasenko-elleni ellenzéki szövetség tagja,
- A kazah párt jelenleg parlamenten kívüli párt,
- A kirgiz párt jelenleg is aktív politikai tevékenységet folytat, a kirgiz parlamentben ellenzéki párt, a mandátumok egynegyedét birtokolja,
- A moldáv párt őrizte meg leginkább pozíciót, jelenleg Moldávia legnagyobb pártja és a kormánykoalíció fő ereje,
- Az örmény párt jelentéktelen, parlamenten kívüli párt jelenleg Örményországban,
- Az ukrán párt lassan vesztette el befolyását Ukrajnában, a legutóbbi parlamenti választásokon éppenhogy sikerült átlépnie a parlamenti küszöböt.
Az SZKP többi szovjet tagköztársaságaiban a párt részegységei – észt, grúz, lett, litván, türkmén, üzbég – önállósultak:
- A grúz párt ketté vált, egyik sem parlamenti párt,
- Az észt párt 1990-ban kettészakadt szovjetpárti és szovjetellenes frakcióra, jelenleg mindkettő jelentéktelen, parlamenten kívüli párt,
- A lett pártot 1990-ban betiltották, Lettország Szocialista Pártja néven szerveződött újra, jelenleg 4%-os mandátumaránnyal parlamenti ellenzéki párt,
- A litván párt 1989-ben kimondta függetlenségét, jelenlegi neve: Litvánia Szociáldemokrata Pártja, parlamenti ellenzéki párt, a legutóbbi választásokon a mandátumok 15%-át nyerte el,
- A türkmén párt ideológiát váltott, új neve Türkmenisztán Demokratikus Pártja, az ország egyetlen legális pártja, állampárt,
- Az üzbég párt ideológiát váltott, új neve Üzbég Demokratikus Munkapárt, az 1991 óta hatalmon lévő Karimov üzbég elnök pártja.
