Schmidt József
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Schmidt József (Vác, 1868. december 24. – Budapest, 1933. október 1.) indogermanista, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1911). 1899-ben szerzett tanári oklevelet Budapesten, ugyanakkor állami főgimnáziumi tanár. 1908-ban egyetemi magántanár, 1910-től a budapesti egyetemen az indogermán összehasonlító nyelvészet nyilvános rendívüli, 1914-től nyilvános rendes tanára. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt lemondásra kényszerült. 1924-ben nyugdíjba vonult. Számos indogermanisztikával foglalkozó cikke jelent meg. Jelentősek fordításai is. Latin-magyar és magyar-latin szótárt szerkesztett.
[szerkesztés] Főbb művei
- Nasalis infixum névszókban (Bp., 1904);
- Az itáliai nyelvcsalád helyzete az indogermán nyelvek körében (Bp., 1907);
- Kísérlet az indogermán gutturális probléma megoldására (Bp., 1912);
- Az indogermán flexio genesisének problémája (Nyelvtudomány, III – IV.);
- Buddha élete, tana és egyháza (Bp., 1920);
- Az ó-ind epika (Bp., 1921);
- A szanszkrit irodalom története (Bp., 1923);
- Az ind filozófia (Bp., 1923); olvas
- Nyelv és nyelvek (Bp., 1923);
- Pancsatantra (Bp., 1924).
[szerkesztés] Irodalom
- Székely Artúr: Schmidt József (Nyugat, 1933);
- Mády Zoltán: Schmidt József Halálának 30. évfordulójára (Antik Tanulm. 1963. 3 – 4. sz.);
- Prohászka János: Egy elfelejtett magyar nyelvtudós. Schmidt József emlékezete (Magy. Nemzet, 1963. 171. sz.).
