Puska
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A puskák a lőpor katonai használatának közvetlen termékei. A puskapor robbanása álltal hajtott lövedékekvetők adaptálása, a hadsereg gyalogsági állománya számára, vagyis egyszemélyes kézifegyverek létrehozására. A puskák csővel rendelkező tűzfegyverek, azaz csöves tűzfegyverek. Köznapi szóhasználatban a puska szó, minden olyan kézi lőfegyverre igaz ami puskalőszert tüzel, így ez a szócikk nem tesz különbséget kéziágyúk, muskéták és karabélyok között.
Az olyan lőfegyver, amelyet egy ember képes hordozni, a puskák csoportjába tartozik. A lövedéket a puskapor égése löki ki a fegyver csövéből. A puskákat a legegyszerűbb működési sajátosságok szerint csoportosíthatjuk. Ezek alapján megkülönböztetünk elöltöltő és hátultöltő fegyvereket, működésük alapján egylövetű, többcsövű, ismétlő, félautomata és automata puskákat.
A puskapor és az első kézi lőfegyverek elterjedése Európában a 13. és 14. századra tehető, az legkorábbi ránk maradt lelet, az úgynevzett Tannenbergi puska, amit egy 1399-es ostrom idejéhez köthetünk.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A puskák lőszere
[szerkesztés] Lőpor
Bővebben: LőporA 13. századtól egészen a 19. századig az egyetlen rendelkezésre álló lőpor a a hagyományos „fekete” lőpor volt. Alapanyaga a faszén, a kén és a salétrom volt, nagy füsttel, gyorsan és szabályozatlanul égett, égéstermékei szennyezték a fegyverek csövét, rontották a pontoságot és a megbízhatóságot. Az 1880-as években a svéd Nobel, a francia Vielle és az angol Abel is „füstnélküli” lőport hozott létre, nitrocellulóz illetve nitroglicerin alapú vegyületekből. Az új „fehér” lőpor kevesebb füstöt és égésterméket hagy hátra, kevésbé veszélyes és égése is szabályozaható.
[szerkesztés] A lövedék
A sima csövű fegyverek lövedéke általában gömb alakú, amelynek alakja nem igényel stabilitást. A huzagolt csövű fegyverek esetében a kúpos lövedékforma biztosítja azt, hogy a lövedék a hegyével előre repüljön. A modern hátultöltő fegyvereknél a lövedék kúpos alakú, leggyakrabban lekerekített „csónakfar” véggel, és kemény fém külső borítással, ami belekap a cső huzagolásába. A fejlődés az egyre kisebb űrméretű és nagyobb kezdősebességű lőszerek felé mutat.
[szerkesztés] A gyújtás és lőszer
A lőszerek gyújtóanyaga kezdetben a kezdetleges gyújtózsinór volt. A kova és a acél felfedezése nagy áttörést jelentett, mely egyszerűsítette és megkönnyebbítette a gyújtószerkezeteket, majd a vegyészet fejlődésével a különböző gyúlóelegyek és gyújtók is megjelentek, mint a cilinderes gyújtó vagy kapszli. A lőszer gyújtása történhet gyútűs, perem vagy központi gyutacsos gyújtással.
A fegyverekbe a lőszert kezdetben több darabban töltötték be, külön a lövedéket, a gyúlóelegyet és külön a gyújtót. A lőszerek fejlődésének első állomása a kimért, ömlesztett papír töltények voltak, amelyek egy adag lőport és egy golyót tartalmaztak, de az elsütőszerkezetet külön kellet felporozni. A 19. századtól sok fegyverhez készítettek elégő papír vagy vászon hüvelyeket, de a gyújtás itt is külön gyújtókupakkal ment végbe. Az ipari fejlődés terméke a teljesen egyesített fém hüvelyes lőszer lett, ami vízálló, könnyen használható, egységes és biztonságos.
[szerkesztés] Elöltöltő puskák
Az elöltöltő fegyverek az olcsóbb előállíthatóság és egyszerűbb kezelhetőség miatt egészen a 19. századig népszerűbbek voltak a hátultöltőknél. Az elöltöltő puskák nem rendelkeznek bonyolult zárszerkezettel, mivel kizárólag az elsütőszerkezet kialakítására kell koncentrálni. Az elöltöltő fegyverek hosszú alkalmazása során számtalan változás történt a kialakítás és az elsütő szerkezet terén.
Az elöltöltő puskákat kezdetben, nagy méretüknél fogva állványra szerelve, illetve különböző támasztékkal használták (szakállas puskák), majd a méret csökkenésével a vállra helyezve, a puskatus kifejlődésével pedig a vállra támasztva használták. Az 1600-as években a nehéz spanyol típusú puskákat használtak Európa szerte, egyszerű villás támasztékról.
[szerkesztés] Egylövetű elöltöltők
Bővebben: MuskétaAz egylövetű elöltöltő puskák alkották a gyalogsági lőfegyverek alaptípusát közel négyszáz évig. A lőfegyverek kis hányadát huzagolták, de többségük egészen 1850-ig sima csövű maradt. Ezen fegyverek alapját a középkori durva kialakítású kéziágyúktól egészen a korához viszonyítva rendkívül pontos Minié puskákig.
A mai fegyverekkel szemben támasztott igényekhez képest a 19. század előtti puskák lassúnak és pontatlannak számítottak, így a korabeli gyalogos harcászat hátrányainak csökkentése érdekében, a katonákkal egyenes sorokban sortüzet lövettek a nagyobb pusztítás érdekében.
[szerkesztés] Többlövetű elöltöltők
[szerkesztés] Huzagolt elöltöltők
A kézifegyverek forradalmasítása az 1850-es években Claude-Étienne Minié francia hadnagy nevéhez fűződő módszer, a Minié-módszer, ami pontos elöltöltő fegyvereket adott a katonák kezébe. A módszer alapja, hogy huzagolt csövű fegyverhez olyan kis méretű, hátsó felén üreges lövedéket használtak, amely betöltése a csőbe, még nagyobb szennyeződés esetén is egyszerű, viszont a felrobbanó lőporgázok hatására lövedék üreges fele kitágul és belekap a cső huzagolásba. A módszer elterjedésével sok simacsövű fegyvert alakítottak át huzagoltá.
[szerkesztés] Elsütő szerkezet
- Kanócos puska: Egyszerű gyújtószerkezet, alapját egy izzó gyújtózsinór alkotta, amely az elsütő billentyű meghúzásakor rácsapódott a lőporral teli serpenyőre és begyújtotta a lövedéket. Európában a 17. századig, Indiában és Japánban egészen a 19. századig használták.
- Dörzskerekes puska: Bonyolult és drága szerkezet volt, ennél fogva soha nem váltotta fel a kanócos gyújtó alkalmazását. A elsütő billentyű meghúzásakor a vaspirit a forgó kerékhez szorulva szikrákat szórt az elhúzódó serpenyőbe és begyújtott a lövedéket.
- Rugós kovás puska: A kova és az acél együttes használatának terméke. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a kova az acélnak dörzsölődve szikrákat képzett és begyújtotta a lövedéket.
- Kovás puska: Tökéletesített rugós kovás gyújtó, amelyben az acél és a serpenyőfedél egy darabból áll. Az egyszerű és hatásos módszer hamar felváltotta a dörzskerekes és kanócos gyújtókat Európában.
- Miquelet: (francia kovás zár) Kissé különbözött a normális kovás gyújtóktól (fő rugója kívül volt) Dél-Európában sokáig népszerű fajtának számított.
- Gyújtókupak: A korszerű vegyi gyúlóelegyek katonai alkalmazásának kitűnő példája a gyújtókupak vagy „kapszli”. Az elsütő billentyűt elhúzva a kalapács ráüt a fém kupakra és a szúróláng kilövi a töltetet.
[szerkesztés] Szuronyok
Bővebben: SzuronySzuronynak vagy bajonettnek olyan pengéket nevezzük, amiket egy lőfegyver csőtorkolatára rögzítenek. Feladata a gyalogos katona ütőképességének megnövelése közelharc során, továbbá védekezési lehetőséget biztosít a lovas támadókkal szemben. A bajonetek fénykora a 18. és a 19. században volt, amikor a nagy tömegű gyalogos hadseregek egyaránt alkalmazták a fegyverüket töltő társaik védelmére illetve az ellenséges gyalogsággal vívott közelharcra. A bajonettel vívandó harcot még a 20. században is oktatják a gyalogos katonáknak, ami már nem is az igazi harci alkalmazás, mint inkább az úgynevezett „szuronymentalitás” azaz a harci agresszivitás erősítésére szolgál. A szuronyok főbb fajtái:
- Dugós bajonett: A bajonettek első kezdetleges formája, egyszerű tőr, melynek markolata úgy került kialakításra, hogy beszorítható legyen a fegyver csövébe. a fegyver elsütése így nem lehetséges.
- Köpűs bajonett: Hengeres cső markolat, ami ráhúzható a fegyver csövére, a szuronyt a csövön lévő vájattal rögzítik.
- Kard- és késbajonett: A kard illetve kés markolatát horonnyal látják el, így a fegyver csövén lévő rúdhoz lehet rögzíteni.
- Integrált bajonett: Állandóan a fegyver csövéhez van rögzítve, használaton kívül gyakran visszahajtható, a felhelyezés megkönnyítése érdekében gyakran rugós kivitelű.
[szerkesztés] Hátultöltők
A puskák feltalálása óta sokan kisérleteztek a hátultöltő rendszerek kifejlesztésével, de igazi áttörést csak az ipari forradalom „vívmányaként” feltalált fémhüvelyes lőszer hozta meg.
[szerkesztés] Egylövetű hátultöltők
[szerkesztés] Ismétlők
[szerkesztés] Öntöltők
[szerkesztés] Autómaták
[szerkesztés] Felhasznált irodalom
- Diagram Group (1990): WEAPONS - An International Encyclopedia from 5000 BC to AD 2000 (Fegyvertípusok Enciklopédiája - Hét évezred fegyvereinek kézikönyve). ISBN 963 8168 14 5
