Pika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A pika (angolul: pike, franciául és portugálul: pique, hollandul: piek, svéd és norvég nyelven pik) a hosszú lándzsák típusai közé tartozó szálfegyver. Használóit pikásoknak nevezték. A név feltehetőleg latin eredetű és a „döfni” ill. „szúrni” (pungo) szavakkal van összefüggésben. A gyalogosok és lovasok egyaránt használták, eredete valószínűleg az ókorig megy vissza, a görög phalanx koráig. A phalanx hadállást a makedón király II. Fülöp változtatta meg, úgy hogy a lándzsák hosszát növelte, míg a pajzsok méretét és súlyát csökkentette, tökéletesítve ezzel az addig kiválónak számító harcmodort.

A pika a hossza miatt távol tartotta az ellenséget, s a rohamokat is megállíthatták vele úgy, hogy az ellenség nem tudott a közelükbe férkőzni. A lovassági támadások, de különösen a hevesen támadó török és a lengyel lovasság ellen a 17. században kiváltképp alkalmazták. Egy normális pika mérete kb. 3-4 méter volt. A nagyon heves támadások ellen többféle szálfegyveres alakzat jött létre, van ami tömör sorokban áll fel, s úgy mereszt előre sűrű lándzsaerdőt, van ami a pika egyik végét a földhöz szúrja, hogy az támassza, s tartója közben vagy előrehajol, vagy letérdel. A kézi lőfegyverek elterjedésével a pika továbbra is fő támadó és védekező fegyver maradt, mert a muskéták egészen a 18. századig nem bírtak akkora pontossággal és tűzerővel. A pikásokat és muskétásokat kombinálva olyan hadrendek alakultak, melyben a lőfegyveres tüzével gyengíti és ritkítja az ellenség sorait, segítve ezzel a szálfegyverest, hogy a rohamot kivédje, illetve támadása hatékony legyen. A gyalogsági harcok efféle típusának a svájciak és a csehek voltak a mesterei. A 18. században az európai hadseregek a gyalogságukból kivonják a pikát, mivel a lőfegyverek tűzereje és pontossága már jobb, valamint megjelenik a puska végére szerelhető szurony, amely felváltja a pikát. A lovasságok azonban egészen a 20. századig használták a hosszú szálfegyvereket.

[szerkesztés] Külső hivatkozás

• Perjés Géza: A szentgotthárdi csata 1964 →Némi megjegyzés a korabeli taktikákról, Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok, Szombathely 1981. ISBN 963 03 1192 5
• Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó, Budapest 1994. ISBN 9637815813
• Magyar Nagylexikon, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest 2001. ISBN 9630566117